Vékony jég 4. fejezet - Hajnalösvény

dec. 04	Vékony jég 4. fejezet
	Írta Ariana

augusztus vége - szeptember közepe

4.

Lucast még az egyetemről ismerem, egy buliban kavartunk egyszer másodévben. Az a fajta pasi, akinek a kisugárzása szinte vonzza az embert, és a tekintete egyből foglyul ejt. Egyetlen alkalom volt, mégis emlékezetesre sikerült, ennyi idő elteltével is élénken emlékszem rá. A tűz, ami belőle árad, felejthetetlen…
Évek óta nem láttam, aztán összefutottunk a plázában, és beszélgetni kezdtünk. Még mindig lehengerlő stílusa van, szókimondó, és annyi az önbizalma, hogy egy egész focicsapatnak elég lenne, egészen addig, míg nincs szó szexről. Bár ez így nem teljesen állja meg a helyét. Akkor is tudja, mit akar, az viszont más kérdés, hogy a partnere megadja-e neki.
Legyűröm az ágyra, és bár mutat némi ellenállást, csak játékból teszi. Keményen csókolom, ő vadul viszonozza, a hajamba tép, közben satuként szorít, szinte szó szerint levegőt sem kapok a közelségétől. Zihálva nyomom ki magam felette, és lefejtem a lábát derekamról.
– Vetkőzz le!
A tekintete kihívóan villan.
– Érd el!
– Kapsz egy percet, vagy húzzál kifelé az ajtón!
Döbbenten pislog, aztán elmosolyodik, és csinálja. Nem erre számított, de tetszik neki. Meglepetten nyekken, amikor ismét lerántom az ágyra, és a szájára szorítom a sajátomat. A pólóm után kap, rángatja le rólam, de még időben elhúzódom, nehogy elszakítsa.
– Fordulj hasra!
Megteszi, hezitálás nélkül. Felkelek, leveszem magamról a maradék ruhát, az ágyra dobom az óvszert és a síkosítót. Meglátja, és azonnal arrébb is hajítja a tubust.
– Nem kell.
Sosem fogom megérteni, mit élvez azon, hogy a gyönyör mellé fájdalmat is kap, de ő ezt igényli. Engem a gondolatától is lever a víz, hogy valaki ezt akarja csinálni velem…
Végighúzom a kezem a hátán, a simogatás karmolássá erősödik, zihálva tűri az újabb és újabb csíkokat. Aztán belényomom két ujjam, ő pedig nyögve kap levegő után. Nem hagyja sokáig az előjátékot.
– Elég.
Kibontom az óvszert, és magamra görgetem. Direkt húzom az időt, türelmetlenül emeli fel a fejét, de visszanyomom a párnára. Lassan kezdek, érzem a légvételén is a fájdalmat, az ujjai görcsösen szorítják a lepedőt, mégis ellenem mozdul, nem engedi, hogy gyengéd legyek. Teljes testsúlyommal ránehezedek, szinte belepréselem a matracba, úgy mozgok benne.
– Tessék?
Valamit motyog, de a hangja túl halk ahhoz, hogy elérjen hozzám. Egy kicsit elemelkedik a párnáról, és megismétli.
– Lehetsz vadabb.
– Lehetek vagy legyek? – kérdezek vissza. Ha rajtam múlik, nem leszek, mert még mindig túl szorosan feszül körém, szerintem ez már így is az elviselhető határán mozog, főleg szárazon.
– Legyél.
Majdnem teljesítem, de ő maga mondta, hogy sokszor túlmegy a határain. Kihúzódom belőle, és a síkosító után nyúlok.
– Mondom, nem kell! – szól rám, de elfogy a türelmem, mérgesen lököm vissza.
– Én meg azt mondom, hogy kell – suttogom a fülébe határozottan, és meg sem lepődöm, hogy megadja magát az akaratomnak. Megkapja, amit kért, nyöszörögve fogadja a vad ritmust, én pedig attól félek, annyira elveszi az eszemet, hogy túlzásba esek. Erővel kényszerítem magam, hogy lassítsak, igyekszem figyelmen kívül hagyni, hogy kérlelni kezd. Az elmúlt több mint két hónapban megtanultam, hogy vele nem szabad kiengednem a kezemből az irányítást. Kihasználom, hogy a magasságkülönbség miatt elérem a nyakát, először óvatosan kezdem harapdálni, aztán próbálom a lökéseimmel összehangolva belemélyeszteni a fogaimat a bőrébe. Nyüszít, görcsbe rándul az egész teste, körülöttem is összezáródnak az izmai, hangos nyögéssel élvezek el.
Kikészít a srác. Nehéz folyamatosan észnél lenni, miközben szeretkezem vele, és néha azon kapom magam, hogy legszívesebben teljesíteném a legvadabb kéréseit is. Pedig volt már neki egy pár…
– Holnap elmehetnénk moziba – szólal meg, amikor mellé fekszem.
– Jól hangzik. Mit szeretnél megnézni? – érdeklődöm. A kéjtől és a lihegéstől még mindig rekedt a hangom, ő viszont rögtön a hátára gördül, sőt a kipirult arcán kívül meg nem mondaná róla az ember, hogy épp most nyomott le egy menetet.
– Nem tudom, majd ott kitaláljuk.
Megcsókol, majd elmegy mosdani. Nem kér engedélyt, az első alkalom után megtette, azóta komolyan veszi, hogy érezze otthon magát. Tetszik, hogy ilyen lazán kezeli a dolgokat.
– Na, min agyalsz? – kérdi, amikor visszaér. Anyaszült meztelenül hasra heveredik mellettem, és elnyújtózik. – Szex közben is folyton jár az agyad. Egyszer elengedhetnéd magad teljesen, baromi kíváncsi lennék rád, ha bevadulsz… – teszi hozzá, de csak megrázom a fejem.
– Nem biztos, hogy jó ötlet lenne. Te magad mondtad, hogy nem nagyon vagy észnél ilyenkor – felelem. A karjára fekteti a fejét, onnan figyel.
– Sosem vetettem még senki szemére, ha túlzásba esett.
– Valahogy sejtettem.
– Mindegy, erre egyszer visszatérünk – mosolyodik el, és az alkarjára támaszkodva közelebb hajol, megcsókol. – Indulnom kell, reggel rohadt korán kelek.
Kikísérem, aztán befekszem a kádba relaxálni. Nem tudom, mit várok ettől a kapcsolattól, még túlságosan új és intenzív. Lucas jön, eléri, hogy ledöntsem a lábáról, aztán lelép, én meg alig várom a következő találkozást. Megfogott a szenvedélytől lobogó zöld tekintete, az aranyló tincsei, a ruhában gyöngének tűnő, de egyébként izmos alkata. Arról nem is szólva, hogy olyan filozófiai mélységekben kirándulva lehet vele bármiről beszélgetni, hogy néha azon merengek, tényleg ennyivel okosabb-e nálam, vagy csak nagyon jól adja elő magát.

– Szóval mióta?
– Hm?
Felpillantok Stephenre, aki várakozva néz vissza rám. Megkeverem a kávémat, és míg belekortyolok, azon gondolkodom, mennyit áruljak el, ha nem hagy békén. Eddig sikeresen titokban tartottam előtte Lucast, és nem is tervezem, hogy ezek ketten bármikor találkozzanak. Jobb félni, mint megijedni.
– Ugyan már. Látom, hogy van valakid.
– Nincs – vágom rá szemrebbenés nélkül, Stephen kezében pedig megáll a csésze. Úgy bámul rám, mintha nem hinné el, amit lát.
– Még sosem hazudtál nekem.
– Honnan veszed, hogy hazudok? – kérdezem, mire enyhén felszalad a szemöldöke. Stephen reakciói először mindig nonverbálisak, csak aztán szólal meg, én viszont már akkor is olvasni tudnék bennük, ha nem lennének ilyen egyértelműek.
– Matty…
– Jó, van valakim – ismerem be kelletlenül, és idegesen hátradőlök a széken. – Két és fél hónapja.
– Igen, tudom.
– Akkor miért kérded?
– Mert hallgatsz róla.
– Nem értem, miért – felelem jó adag gúnnyal, de nem sértődik meg, csak továbbra is kíváncsian cseveg. Ha nem tudnám, mire megy ki a játék, akkor talán elhinném, hogy csak az érdekli, mi van velem.
– És jól megvagytok?
– Jobban, mint eddig bárkivel – árulom el, mire először fedezek fel komolyabb meglepetést az arcán.
– Ennyire egy a hullámhossz?
– Fogjuk rá – vonom meg a vállamat. – És témát is válthatsz, mert ennyi volt a mesedélután.
– Jól van, le ne harapd a fejem!
Tényleg leszáll a szerelmi életemről. Ismer, tudja, hogy én is meg tudom makacsolni magam, ha valamit eldöntök. Eddig igyekeztem meggyőzni arról, hogy tartsa tiszteletben a magánszférámat. Most, hogy feladtam, inkább csak távol tartom tőle a páromat. Azt azért remélem, a mániákussága nem fajul odáig, hogy nekiáll nyomozni utánam.
– Nem megyünk el meginni valamit? – dobja be az ötletet, de ez most nem nyert. Amúgy is vele töltöttem a fél napot, a jóból is megárt a sok.
– Randim van.
– Hát jó.
Még beszélgetünk egy kicsit, majd elköszönök, és hazaugrom átöltözni a találkozó előtt. Aztán türelmetlenül állok a jegypénztárnál.
Ideges vagyok, mert Lucas nem veszi fel a telefont. Harmadszor hívom, itt vagyok a mozi előtt, ő meg sehol. Kiábrándító, hogy még egy üzenetet sem bírt küldeni, amiben lemondja. Feladom, veszem a kabátomat, és hazaindulok. Pár percre rá rezegni kezd a mobilom.
– Meguntam a várakozást – szólok bele köszönés helyett.
– Neked is szia! – válaszolja Lucas mogorván, aztán felsóhajt. – Figyelj, ne haragudj a mozi miatt, de képtelen vagyok kivakarni magam az ágyamból reggel óta. Sajnálom, elaludtam.
Furdalni kezd a lelkiismeretem, amiért rögtön megsértődtem rá.
– Mi a baj?
– Szétmegy a fejem, így ébredtem, de még egy rohadt fájdalomcsillapítóm sincs, mert elfelejtettem pótolni a készletet. Bocs, hogy nem hívtalak, de reméltem, hogy kialszom.
– Jobbulást – felelem, és megtorpanok a pláza bejáratánál. Talán beugorhatnék a patikába. – Vigyek gyógyszert? – kérdezem, Lucas pedig kap az ajánlatomon. Legalább tudom, hogy valóban nem lerázni akart.
– Megköszönném. De csak ha nem gond.
– Úgyis te voltál a program, maximum nézünk valamit nálad.
– Szuper, akkor várlak. Ha nem venném fel, feküdj rá a csengőre!
Leteszem, és visszamegyek vásárolni, mielőtt elindulnék Lucashoz. Fél óra alatt ott vagyok, aztán amikor meglátom, egyből meg is bocsátom neki az elmaradt programot.
– Igen, kiábrándítóan otthonias vagyok, bocsi – mosolyodik el a meglepettségemet látva. Eláll az útból, becsukja utánam az ajtót, és ad egy rövid csókot. A pillantása a kezemben lévő szatyorra téved. – Az mi?
– Kínai.
– Most, hogy mondod, ma még nem is ettem – vallja be, majd a konyhába megy.
Egy kicsit valóban meglepett. Nagyon ad magára, ehhez képest borostásan és mackónadrágban fogadott, sőt szerintem fésű közelében se járt ma, mert szőke lobonca laza szénaboglyaként próbál szabadulni a hajgumi fogságából. Lehet, hogy velem van a baj, de így is szexinek találom.
– Orvosnál voltál? – érdeklődöm, miközben kipakolok. Egyből két tablettát vesz be, aztán mohón veti rá magát az ételre. Tudtam, hogy ezzel nem lőhetek mellé, mert imádja a tenger gyümölcseit.
– Felesleges – feleli két falat között. – Gyerekkorom óta migrénes vagyok. Jön és megy, de nem találtak konkrét okot.
– Értem.
– Úgyhogy most szívesen meginvitállak az ágyamba, de csak fekvést és filmezést tudok felajánlani – mondja, miután befejezzük a vacsorát. Nem bánom a lehetőséget.
– Tökéletesen hangzik.
– Mertem remélni – mosolyog rám, mielőtt felkel. Hátranéz, hogy követem-e, aztán mikor látja, hogy igen, a szobájába megy, elheveredik az ágyon. – Találsz egy rakat filmet összevissza a lejátszón, válassz egyet!
Az első olyan mellett döntök, amiről már hallottam. Ledőlök Lucas mellé, és a képernyőre bambulok. Ő húsz perc múlva alszik, a gyógyszer valószínűleg kiütötte, én figyelem egy darabig a filmet, aztán engem is elnyom az álom.

Arra ébredek, hogy Lucas mozgolódik mellettem, és felém fordulva figyel. Tuti, mert érzem magamon a tekintetét, úgyhogy kinyitom a szememet.
– Jó reggelt!
– Jobban vagy? – kérdezem, mire elmosolyodik.
– Aha. Életet mentettél – feleli, majd ad egy csókot, mielőtt felül. – Legutóbb sikeresen visszaraktam egy szem gyógyszerrel a dobozt, aztán elfeledkeztem róla – magyarázza, miközben felkel. – Ez jól mutatja, mennyire a világomat sem tudom ilyenkor. Kérsz kávét?
– Mindenképp – vágom rá, és úgy döntök, ideje feltápászkodnom. Ruhában aludtam, ez viszont nem bizonyult valami kényelmes ötletnek. Nyújtózom egyet, a kezem pedig beleakad a fejtámlánál valamibe. Kíváncsian nyúlok utána, aztán döbbenten bambulok rá.
– Igen, az valóban az, aminek látszik…
Azt hiszem, először látom Lucast zavarba jönni, ami azért vicces. Csak bámulok rá, aztán az arcomra idióta vigyor kúszik.
– Ezt most nem mondod…
– De, igen. És ha továbbra is ilyen jól szórakozol rajtam, téged kötlek ki vele! – válaszolja, de azért nevet.
– Ez valami BDSM-cucc?
– Nem, ahhoz közöm nincs. – Odalép hozzám, kiveszi a kezemből a bőrszíjat, erősen megrántja. Az anyag azonnal befeszül. – Ez csak egy kis… fétis.
– Nem félsz, hogy valaki kihasználja, hogy magatehetetlen vagy? – kérdezem, mire elkomorodik.
– Alapvetően benne lenne a pakliban, és bár az a lényeg, hogy teljesen a partneremre bízzam magam, de… látod a láncos részt? – Bólintok. – Meg van lazítva, itt ki tudom bújtatni, ha gáz lenne. Mondjuk még nem próbáltam élesben…
– Ez elég meredek.
– Jó, tudom, nem vagyok százas!
Mérges. Úgy látszik, félreértette a reakciómat, és most azt hiszi, hogy valami beteg perverznek nézem.
– Hé, nem erre céloztam! – próbálom csitítani, de megrázza a fejét, majd az ajtó felé indul.
– Volt már pasim, aki azt mondta, kezeltessem magam – szól még vissza. – Hogy iszod a kávét?
– Eszembe sem jutott ilyesmi.
– Akkor jó – hagyja rám, de nem tudom, elhiszi-e. Felkelek, és utána megyek. Végigsimítok a karján, elérem, hogy felém forduljon.
– Nem akartam elrontani a kedved.
– Nem a te hibád, csak erre már elég érzékeny vagyok – válaszolja valamivel higgadtabban.
– Elhiszem.
Lefőzi a kávét, és lerakja elém. Leülök az asztalhoz, ő meg a konyhapultnak dől, közben elgondolkodva kavargatja a sajátját.
– Van valami dolgod ma?
– Nem kifejezetten – felelem. Lehet arra céloz, hogy ideje lenne összekapni magam, és hazamenni? – Miért? Szólj, ha zavarlak…
Mosolyogva bújik a kávéja mögé, aztán a mosogatóba teszi a bögrét, mielőtt megszólalna. Szerintem direkt húzza az idegeimet.
– Pont azt akartam kérdezni, van-e kedved velem tölteni a napot – böki ki végül, rólam meg mázsás súly gördül le.
– Persze, benne vagyok.
– Akkor most megyek, embert faragok magamból, mert így nem szívesen mutatkozom – mondja, majd eltűnik a konyhából, egy darabig nem is kerül elő. – Le kell menni a boltba pár dologért. Összeütök valami ebédet – ajánlja, amikor újra felbukkan. Az ingét gombolja épp, és ahogy nézem, frissen borotválkozott. A haja vizesen terül szét a vállán, én meg azon kapom magam, hogy szívesen vetkőztetném öltözés helyett. Feltűnhet neki, mert pajkosan elvigyorodik.
– Mi az?
– Úgy látom, te inkább szexre vagy éhes, de valami rendes kaja tényleg nem ártana. Nagyon morcos vagyok éhesen, a hűtő viszont elég üres.
– Akkor szerintem most induljunk – vágom rá, mire felnevet.
– Csak megszárítom a hajam.
Vele valahogy vásárolni is kész élmény. Mindenről eszébe jut valami, dől belőle a szó, néha őszintén szólva nehezen követem a váltásait. Az asszociációs készsége külön tanulmányt érdemelne.
– Mit segítsek? – kérdezem, miközben kipakol a szatyorból.
– Pucolhatnál zöldséget, míg felvágom a húst.
– Oké.
Közben beszélgetünk, épp egy érdekes esetét meséli el. Lucas munkaerő-kölcsönzőnél dolgozik. Fejvadász, ha úgy vesszük, és imád emberekkel foglalkozni, szervezni. A megfigyelőképessége is elég fejlett, saját bevallása szerint az a hobbija, hogy figyel másokat. Ez azért kicsit bizarr, de nem súlyosan. Nekem, aki hajlamos elmellőzni fontos dolgokat is, leginkább fura.
– És érted, én vagyok a hülye, mert nem ért semmihez… – összegzi hitetlenkedve, nekem viszont erről eszembe jut a reggeli témánk.
– Tényleg azt mondta valaki, hogy kezeltesd magad?
Meglepetten fordul hátra, a kezében megáll a kés.
– Ez most hogy jött?
– Csak úgy.
– Igen – ismeri el, de nem bántódik meg, amiért ismét szóba hoztam, nyugodt hangon mesél. – Mit ne mondjak, nem is tartott tovább. Nem vagyok sértődős típus, de elég szarul esett. Mármint… jó, értem én, ha sokan nem ezt preferálják, de miért baj, ha én igen?
– De mi jön be pontosan rajta?
– Nem tudom jól elmagyarázni. Nem kifejezetten mazochizmus, és nem is az alárendeltségről szól. Szeretek vadulni, még akkor is, ha okozott már néhány kellemetlen élményt. Ez mégsem állított meg legközelebb. És hát nem sok olyan pasit tudok felmutatni, aki nemet mondott rá, hogy beledöngöljön az ágyba, és érdekelte volna, hogy akkor sem fogok tiltakozni, ha túlzásba esik.
– De miért nem?
Felsóhajt, érezhetően kezdi idegesíteni a téma. Egy ideig csendben vagdossa a húst, mielőtt válaszolna.
– Nem tudom.
– Jó, de valami elképzelésed csak van… – faggatom óvatosan, félve attól, hogy besokall a kérdéseimtől. Így is történik.
– Jó, oké, maradjunk annyiban, hogy mazochista vagyok, az érthetőbb.
– Úgy tűnik, nehéz a felfogásom, vagy mi?
– Ez nem olyasmi, amit szavakba tudok önteni! – mondja ingerülten, aztán vesz egy mély lélegzetet, és gyanítom, elszámol tízig. – Valahol arra vágyom, hogy valaki irányítson, tudja a határaimat helyettem, de közben adja is meg, amit akarok.
– Szexuálisan vagy egyébként is?
Megvonja a vállát. Nehezen hiszem el róla, hogy engedné, hogy más uralja az életét a hétköznapokban.
– Pedig messziről süt rólad az önbizalom.
– Álca.
– Nekem nem úgy tűnik – rázom meg a fejem, mire halkan kuncog. Szerintem ő sem gondolta komolyan, egyszerűen le akar rázni, mert érzékeny ponton taposok.
– És mi a te defekted?
– Hm? Hogy értve?
– Valami csak van – erősködik, én meg igyekszem átgondolni, mi lehet furcsa bennem, és kimondom, ami először eszembe jut:
– Utálom a plüssöket.
Hátrapillant, aztán hangosan felnevet, levágja a kést az asztalra, kétrét görnyed a röhögéstől. Könnyes a szeme, mikor végre ismét rám néz.
– Ennyi?
Mosolyogva megvonom a vállam, aztán őszintén felelek.
– Túlzottan ragaszkodom.
– Ez baj? – érdeklődik döbbenten. Oké, ez általában jó tulajdonság, de ha megnézzük a viszonyomat például Stephennel, máris más megvilágításba kerül az egész. Legalábbis sűrűn tartanak hülyének amiatt, amiket elnézek neki.
– Az én esetemben néha eléggé.
– Miért? – puhatolózik tovább. Ő elég kitartóan válaszolgatott a kényes kérdéseimre, most rajtam a sor.
– A legjobb barátom folyamatosan kiszúr velem, én meg mindig megbocsátok neki, pedig mindenki más azt mondja, hogy nem kellene.
– De ha egyszer te nem mindenki más vagy. Úgy értem, biztos van oka annak, hogy megbocsátasz neki, nem?
– A legjobb barátom, és nem tudom elképzelni nélküle az életemet – ismerem el, és így kimondva nem is tűnik annyira bonyolultnak.
– Akkor meg ez elég indok – jelenti ki. Lehet, hogy nem ártana elárulnom neki, mert őt is érintheti, a végtelenségig nem rejtegethetem Stephen elől. Úgy döntök, inkább máskor, most róla szeretnék még többet megtudni.
– És sűrűn előfordul, hogy túlzásba esel?
– Annyira szerencsére nem – feleli, és serpenyőbe pakolja a húst. Közben én is végzek, nekilátok zöldséget mosni. Mellettem áll, de nem néz rám, merengve mered maga elé. – Ritkán vagyok olyan gyökér, hogy rosszul választok. Az egyéjszakásokkal szokott inkább gond lenni, főleg részegen, mikor az ember érzékelése alapból problémás – cseverészik, aztán riadtan fordul felém. – Jó, szólj, ha túl sok az információ, mert nem tudom, mennyire vagy kibékülve azzal, ha szóba jönnek az exeim.
– Tudom, hogy előttem is volt életed. Nekem is.
– Akkor jó – nyugszik meg, és folytatja. – Egyébként komoly kapcsolatban bukom a gyengédségre is. Sőt, inkább csak akkor, addig elvagyok azzal, ha a testem élvezi. Talán az is benne van a pakliban, hogy tartok a kötődéstől, és amíg az nincs, nem kell a gyengédség sem. Mármint, nem tudom, érted-e…
Lefagyva álldogálok.
– Igen, azt hiszem, eléggé – nyögöm ki, és neki is leesik, hogyan hangzott az előző pár mondata, mert rémesen igyekszik a főzésnek szentelni minden figyelmét.
– Én nehezen leszek szerelmes – mondja még gyenge mosollyal, hogy mentse a helyzetet. A munkámra tereli inkább a szót, én meg nem tiltakozom.
Ezt az apró mozzanatot kivéve nagyon jól érzem magam vele. Az ebéd jól sikerül, utána Lucas betesz egy filmet, és még az ízlésemet is sikerül eltalálnia, pedig az elég nehéz. Aztán lemegy a stáblista, én oldalra pillantok, és észreveszem, hogy Lucas engem figyel.
– Mi az?
Nem válaszol, csak hozzám hajol, és megcsókol, miközben bontani kezdi a nadrágomat. Hamar felforrósodik a helyzet, rövidesen meztelenül mászok rá, az ajkunk újra és újra összeforr, nekem pedig támad egy ötletem. Kitapogatom az ágytámlánál a reggel talált bilincset, és megvárom, míg Lucas felfigyel rá.
– Kipróbáljuk? – kérdezem, de meglepetésemre megrázza a fejét.
– Majd máskor. Most szeretkezni akarok veled. – Értetlenül nézhetek rá, mert hozzáteszi: – Semmi vadulás, kivéve, ha akarod.
– Na, ezt se kérted még.
– Vedd úgy, hogy kezdelek komolyan venni – öleli át a nyakamat. Nem tudom, engesztelni akar-e azért, amit korábban mondott, vagy tényleg őszinte, de most nem ez a legfontosabb.
Szeretem ezt az oldalát is. Nem kapkod, kiélvez minden érintést, hangosan sóhajtozik alattam. Az ujjai a hajammal játszanak, míg a számmal kényeztetem, és csalódottan morran fel, mikor abbahagyom. Nem szól rám, hogy siessek, hagyja érvényesülni az én tempómat, engedi, hogy a magam módján szeressem a testét.

Előző

Következő