Vékony jég 9. fejezet - Hajnalösvény

dec. 10	Vékony jég 9. fejezet
	Írta Ariana

9.
január

Legalább fél órája ébren vagyok, Lucas viszont még mindig nem mászott ki az ágyból. Visszamegyek a szobába, befekszem mellé, a hátához simulok. Nyűgösen morran egyet, de hozzám bújik. Ennek ellenére úgy tűnik, továbbra sem tervez felkelni.
– Minden rendben?
– Fáj a fejem.
Így már érthető. Az elmúlt hónapokban tanúja voltam pár ilyen napnak. Nem irigylem ezekért a fejgörcsökért, mert ilyenkor még az is kihívás számára, hogy képes legyen megmaradni függőlegesben.
– Hozok gyógyszert – felelem halkan, mire megsimogatja a kezemet.
– Köszi.
Amikor visszatérek hozzá a fájdalomcsillapítóval és a vízzel, ülésbe tornázza magát, és hálásan pillant rám. Beveszi a tablettát, aztán visszacsúszik fekvésbe.
– Ne haragudj – szólal meg, én azonban megrázom a fejem.
– Semmi gond.
Úgy terveztük, hogy elmegyünk valahová. Nem volt konkrét program, csak csavargás valamerre, esetleg mozi vagy múzeum, de az legyen a legnagyobb problémám, hogy nem jön össze úgy, ahogy terveztük.
– Bepótoljuk, amint vége ennek a nyomott időnek – mondja.
Megértem a morcosságát, mostanában annyira gyakran emelkedett és esett hirtelen a hőmérséklet, hogy valószínűleg ezúttal is emiatt van rosszul. Elvackolok mellette, figyelem, ahogy lehunyt szemmel fekszik. Megunja, hogy bámulom.
– Mi jár a fejedben? – kérdezi gyanakodva, mire elmosolyodom.
– Azon gondolkodtam, ki tudnál-e venni pár nap szabadságot.
– Minek?
– Elehetnénk valahová, ahol süt a nap.
Meglepetten néz fel.
– Hová? Florida vagy Miami?
– Kicsit távolabbra. Másik kontinens? – ajánlom, Lucas újra a párnába fúrja az arcát, innen már sejtem, hogy nem lesz egyszerű rávenni.
– Arra most nem igazán telik.
– Lucas. Engedd már, hogy egy kicsit kényeztesselek!
Nem értem, miért ellenkezik minden alkalommal, amikor költeni akarok rá. És nem is igazán csak rá, mert ez mindkettőnkről szólna.
– Nem szoktam tiltakozni – nevet, aztán fel is nyög, és a halántékára szorítja a kezét. – Ne röhögtess, haldoklom.
– Én teljesen komoly vagyok, te veszed poénra – figyelmeztetem, de olyat tesz, amire nem számítok: további harc nélkül beleegyezik.
– Jól van. Hová szeretnél vinni?
– Én nyitott vagyok. Van olyan hely, ahová szívesen mennél?
– Hm – feleli, aztán nyöszörögve felém fordul. – Most nagyon nem bírok gondolkodni, ne haragudj.
– Ezen kell? Biztos van olyan, ahová mindig vágytál…
Csendben van. Nem tudom, hogy most tényleg ki kell-e találnia, vagy valamiért nem akarja egyből rávágni.
– Seychelle-szigetek.
– Akkor oda megyünk – jelentem ki, és leintem, amikor mégis tiltakozni próbál. – Kérlek. Én is kikapcsolódnék, neked is jól jönne.
– Oké, meggyőztél – sóhajtja, aztán enyhén elmosolyodva rám néz. – Te kihasználod, hogy nem vagyok eléggé jól ahhoz, hogy lebeszéljelek, ugye? – kérdi gyanakodva, mire halkan felnevetek. Ez ugyan nem jutott eszembe, de így valóban könnyebb dolgom van.
– Még a feltételezés is sértő!
– Persze – hagyja rám, pedig egy szavamat sem hiszi. – Neked az megfelel? Mármint te hová mennél?
– Nekem mindegy, elég kevés hely van, ahol még nem voltam. Rengeteg nyaralónk van szerte a világban. Oda ráadásul szívesen visszamegyek.
– És mi a kedvenced? Hawaii? – faggat kíváncsian, de nem tudok azonnal válaszolni. Számba veszem, merre jártam már, mielőtt kimondanám:
– Bora Bora.
– Miért nem lep meg?
– Fogalmam sincs – vonom meg a vállamat, és tovább tervezgetek. – Szálloda vagy jacht?
– Neked az is van?
– Van, de nagyon máshol, úgyhogy inkább bérlésre gondoltam.
Lucas hümmög egy sort, a hasára gördül, és nyögve fúrja a párnába a fejét.
– Eddig maximum motorcsónakban ültem.
– De úszni tudsz?
– Persze – feleli azonnal, és amikor megint felnéz rám, rádöbbenek, hogy halasztanom kellene ezt a beszélgetést. Látszik rajta, hogy szenved, én meg nem hagyom békén. Inkább gyorsan rövidre zárom a témát.
– Akkor legyen az, és ha nem tetszik, szálloda. Vagy mindkettő, aztán majd eldöntjük.
– Jól van – motyogja, a vonásai viszont nyugtalanságot tükröznek, és nem hinném, hogy ez a fájdalom miatt van. Szinte azonnal leesik, mi a gond. Felülök, végigsimítok a karján, hogy rám figyeljen.
– Lucas. Nem használsz ki.
Elmosolyodik.
– Honnan tudod, hogy…?
– Kiült az arcodra.
– Sajnálom. Holnap megkérdezem, hogy elengednek-e.
Lehúz magához egy csókra. Rövid és szenvedélytelen ugyan, mégis boldoggá tesz.
Felkelek, magára hagyom, hátha még egy kis alvás segít a gyógyszerrel együtt. Igyekszem nem zajongani, de annyira bezsongtam, hogy elküldök pár e-mailt ezzel kapcsolatban. Nagyon remélem, hogy Lucas el tud szabadulni, mert én már most alig várom…

– Kérlek mondd, hogy azért vagy ennyire szótlan, mert lenyűgöz a látvány!
Lucas felpillant rám, és hunyorogva takarja el félig a szemét, hogy lásson is. Aztán mosolyogva fogadja el a felé nyújtott poharat.
– Pezsgő? Ha ezt megiszom ebben a melegben, azonnal berúgok – neveti, mire én is felengedek. Amikor megérkeztünk, két órát sétáltunk a parton, akkor annyira lelkes és boldog volt, hogy zavar a mostani csendje.
– Szóval?
– Csak gyönyörködtem a tengerben – feleli, majd belekortyol az italba. Mellé ülök, követem a tekintetét. Kint vagyunk nyílt vízen, és bár mostanáig a hajóval foglalkoztam, attól még feltűnt, hogy valami nem az igazi.
– Akkor nincs gond?
– Nem, dehogyis. Csak eddig a legnagyobb víz, amit láttam, egy tó volt, nem messze tőlünk. A nevelőapám vitt el néha oda horgászni – meséli, aztán felsóhajt. – Hiányzik.
– Sajnálom.
– Ettől függetlenül nagyon tetszik itt. Köszönöm, hogy elhoztál – mosolyog rám. – Szóval minden rendben, csak annyira szép a környék, hogy elakad tőle a lélegzetem, és próbálom meggyőzni magam, hogy nem álmodom.
– Ebben segíthetek.
Megcsókolom. Átöleli a nyakamat, még közelebb húz, pillanatok alatt felforrósodik a helyzet. Felnyögök, amikor a hátamra dönt, és megállítom.
– Folytassuk bent!
A légkondicionáló ontja magából a hűvöst, nekem mégis mintha az egész testem lángolna. Felemelem a fejem a párnáról, figyelem, ahogy Lucas ajka körbeöleli a férfiasságomat, és kis híján végem is van a látványtól. Az óvszerért nyúl, alig bírom kivárni, mire érezhetem magamban. Egyre többször kapom magam azon, hogy én vagyok az, aki erre vágyik, és nem ő akarja így…
Később kiülünk figyelni a tengert. Régen sokszor megfordult a fejemben, hogy hátat fordítva mindennek, egy hajóra költözöm. Stephen kiröhögött, és azt mondta, a magány nem nekem való. Igaza van, de attól még nagyon utáltam, amiért nem vett komolyan.
– Bora Bora szebb?
– Hm?
Elbambultam, Lucas hangjára találok csak vissza a jelenbe. Türelmesen várja, hogy felfogjam a kérdését.
– Azt mondtad, az a kedvenced.
– Nem is tudom – felelem, és a távolba révedek. Itt is gyönyörű, ez kétségtelen. – Nem hinném, hogy sokkal szebb, csak más. Jobban ismerem, ennyi.
– Elviszel egyszer?
Na, most meglepett, ami az arcomra lehet írva, mert felnevet, és megcsókol.
– Ha szeretnéd, persze.
– Szeretném – válaszolja, majd rám néz, egyenesen a szemembe. – Azért nem szeretem, hogy ennyit költesz rám, mert félek tőle, hogy egy nap majd úgy gondolod, kihasznállak.
– Lucas…
– Engedd, hogy végigmondjam – kéri, mire elhallgatok. – Mindig csóró voltam. Nekem ez furcsa. Egyrészt irigylem, és haragszom a világra, mert ha egész életemben gürcölök, sem lesz ennyi pénzem, másrészt… rohadt csábító, érted? Néha úgy érzem, egy szavamba kerülne, te pedig képes lennél lehozni a csillagokat is az égről. Ez azért nagyon ijesztő.
– Hm – szólalok meg, amikor befejezi. – Melyiket kéred?
Felnevet.
– Erről beszélek.
– Hidd el, pontosan tudom, milyen, amikor valaki csak a pénzemre hajt – nyugtatom meg, mire kíváncsian villan rám a tekintete.
– Sokszor fordult már elő?
– Az elején igen. Utána kezdtem titkolni.
– Érthető.
Csend borul ránk. Kezd lemenni a nap, szeretem a fényét a víztükrön. Lucast is elámítja, látom a rajongást az arcán, és ez feldob. Örülök, hogy rá tudtam venni az útra, és szerintem biztosan ő sem bánta meg, hogy belement. Most, hogy már az ezzel kapcsolatos félelmeit is ismerem, legközelebb könnyebb dolgom lesz, ha hasonlót tervezek.
– Esetleg vehetnék itt is egy nyaralót.
Fel sem tűnik, hogy ezt hangosan kimondom, amíg Lucas nem reagál rá.
– Csak így? Tetszik itt, úgyhogy kéne egy ház, hátha visszajövök pár év múlva?
Nem tetszik a hangsúly és a megfogalmazás. Elhúzom a számat, a jókedvem egyből oda, de ezt valószínűleg Lucas is leveszi.
– Sajnálom, ez rémesen bunkó volt tőlem.
– Semmi gond – sóhajtom, pedig ez nem igaz. Nagyon rosszulestek a szavai, és óhatatlanul magyarázkodásra késztetnek, pedig nincs rá okom. – A nyaralók közösek a családban. Mindenkinek megvan a kedvence. A szüleim például imádják Olaszországot, a legidősebb bátyám meg Ázsiát szereti. Bora Bora közös kedvenc Stephennel, valahogy így alakult. Az az én nevemen van, igazából más nem is jár arra, csak én. Bár ha beállítok oda veled, az felvet majd pár kérdést, de… igazából úgyis sejtik, szerintem.
– Miből gondolod? – faggat Lucas, mire veszek egy mély lélegzetet, és lassan kifújom. Ezen nem szeretek kattogni, mert sosem tudom, hogy ennyire vakok vagy tényleg csak nem vagyok elég fontos nekik…
– Stephen miatt – válaszolom végül, aztán nekiállok kifejteni. – Amikor ő lebukott, elég nyilvánvaló volt a helyzet. Engem mégsem vontak kérdőre… bár tény, hogy nekem épp üzleti úton voltak a szüleim, úgyhogy lenyúltam a levelet.
– Milyen levelet?
Elgondolkodom rajta, mennyit mondjak. Ez nem az én történetem, én csupán a mellékszereplője vagyok, de ha már belekezdtem, muszáj valamennyit elárulnom.
– Stephen azért került bajba, mert lekoptatott egy pasast, aki bosszút állt. Elküldött pár képet Stephen apjának.
Lucas felszisszen.
– Milyen képek voltak?
– Meséltem, hogy elég sűrűn jártunk bizonyos klubokba. Ott készültek. Félreérthetetlenek voltak.
– Ez nagyon csúnya.
– Az – hagyom rá. Én még mindig élénken emlékszem arra a napra. Stephen kétségbeesésére, a saját félelmeimre, hogy az ő sorsára jutok. Aztán engem egyáltalán nem vettek elő, pedig a szüleink üzlettársak. Lehetetlen, hogy nem jutott el hozzájuk a történet.
– Mire gondolsz?
Megrázom a fejem. Nem akarok róla beszélni, mégis előbb bukik ki belőlem, mint hogy megállíthatnám:
– Még csak rá sem kérdeztek, érted?
– Lehet, hogy nem számít nekik.
– Nem, én nem számítok nekik – felelem, és felkelek, hogy valami alkohol után nézzek. Nem szeretném folytatni a témát, mert ráül a hangulatomra, fojtogat, bánt. Pedig hozzászokhattam volna már…

– Szeretem az estéket itt.
– Otthon nem?
– Úgy értem, ez másféle sötét – magyarázza, miközben elgondolkodva belekortyol az italába. Koktélt kevert nekünk, már a sokadikat. Említette ugyan, hogy dolgozott a vendéglátásban, de eddig nem tudtam, hogy ehhez is ért. Szeretem, hogy mindig meg tud lepni. – Hátborzongatóan fekete, mégis elbájoló. Veszélyes és csábító.
– Nagyon filozofikus vagy ma.
Belemosolyog a poharába, kiissza és leteszi.
– Furcsa ez a kontraszt. Nappal olyan tiszta a víz, annyira… világos, a mélyére látsz. Aztán amint lemegy a nap, mintha a saját gonosz ikertestvére lenne.
– Ez szép – állapítom meg. Ritkán ennyire költői, inkább két lábbal áll a földön, de tetszik, ahogy megfogalmazta. Én sosem tudtam így megfogni szavakkal, pedig imádom a tengert.
– Nincs kedvem hazamenni – mondja hirtelen, és sóhajtva dől hátra. Melléheveredem, a karját cirógatom, és megosztom vele az ötletemet.
– Költözzünk ide? – kérdezem, pedig úgyis tudom a választ. Megrázza a fejét.
– Egy idő után halálra unnánk egymást.
– Azt nem hinném.
Csendben fekszünk. Az elmúlt egy hét életem legszebb időszaka volt. Én is sajnálom, hogy véget ér, legszívesebben tényleg itt maradnék. Bár közel a part és a civilizáció, akkor mehetünk ki, amikor akarunk, mégis elválaszt a víz. Azért is béreltem kisebb hajót, hogy ne kelljen személyzet sem hozzá, csak mi legyünk ketten.
– Mi jár a fejedben? – kérdezi Lucas kíváncsian.
– Hogy elrabollak, és örökre itt kell velem élned – pillantok rá, aztán elnevetem magam. – Viccet félretéve, imádok itt lenni veled.
– Én is. Csend, nyugalom, meg te. Nem is nagyon kívánhatnék többet.
Rám mosolyog, aztán felkel, egy percre eltűnik. Amikor visszatér, mellém tesz egy csomag óvszert és síkosítót. Rám mászik, a csípőmre ül, majd lehajol hozzám, a számra suttog:
– Szeretkezni akarok veled a csillagok alatt.
– Ez nagyon… romantikus volt – állapítom meg, amint véget ér a csók. Lucas picit eltávolodik.
– Akarod mondani, zavaróan nyálas?
– Dehogyis.
– Bennem is van romantika, csak ritkán engedem felszínre – feleli. A nyakamra szór apró puszikat, bizsergek az érintése nyomán. Röpke pillanat alatt felszítja bennem a szenvedélyt, pedig még bele sem lendült.
– Miért?
– Nem tudom. Sebezhetővé tesz, ha kimutatom az érzelmeim – válaszolja. Újra elhúzódik, és felfelé bámul. Követem a tekintetét. Tényleg gyönyörű az égbolt, nem csodálom, hogy kihozta belőle ezt a furcsa hangulatot. Megsimogatom az arcát, mire ismét felém fordul. Talán ez a megfelelő pillanat.
– Szeretlek.
A vallomásom mosolyra fakasztja, imádom a csillogást a szemében.
– Én is szeretlek.
Lehúzom magamhoz. A csillagokat nézi, én meg őt. Megcsókolom, onnantól viszont csak rám figyel…
Szeretkezünk. Imádom, ahogy a lágy szellő a hajába kap, miután kirángatom belőle a gumit. Most nem neheztel érte, el van foglalva a kéjjel, lehunyt szemmel mozog. Egyszerűen gyönyörű így… Végighúzom a kezem mellkasán, egészen az ágyékáig, mire felnyöszörög, és gyorsít, magával ránt, a végletekig izzít…
– Ezt ki kellett próbálni – szólalok meg, amint egyáltalán kapok levegőt.
– Hm?
– Szex a szabad ég alatt – pontosítok, mire érdeklődve gördül az oldalára, hogy rám nézhessen.
– Még sosem csináltad?
– Nem. Te igen?
– Még nagyon fiatalon, egy parkban – ismeri el. – Utólag belegondolva, nem volt jó ötlet, de részeg voltam, és nagyon szerelmes. Bár így évek múltán elmondhatom, hogy akkor még azt sem tudtam, mit jelent – röhögi, de azért az arcomat vizslatja, pedig nem vagyok féltékeny.
– Nálam te vagy ebben is az első.
– Mármint még miben?
– Első romantikus hajózásban is. Első hosszú kapcsolat. Meg most vagyok először igazán szerelmes. Sőt, veled veszekedtem életemben először – sorolom. Utóbbinál felröhög.
– És tiniként?
– Az viszonzatlan maradt, és jobb is így – vágom rá. Nem faggat, és nem is igazán szeretném elmesélni. Talán majd egyszer.
– Szóval ennyire úttörő vagyok az életedben? – incselkedik, mire nevetve bólintok. Persze tudja, már sokszor beszélgettünk erről, de szerintem csak simán szereti újra és újra hallani. És bár nem bánom, hogy neki voltak már hosszú kapcsolatai, azért kicsit néha mégis zavar, hogy én semmiben sem vagyok nála az első. Észreveszi, hogy változott a hangulatom. – Mi a baj?
Nem tudom, megosszam-e vele a gondolataimat.
– Azon merengtem, hogy engem már minden területen beelőztek az életedben.
– Ez marhaság! – vágja rá felháborodva. – Jobban törődsz velem, mind eddig bárki. Azt hiszem, te vagy az első, aki ennyire értékel és szeret. Csak kérdés, hogy mikor ábrándulsz ki belőlem.
– Soha – felelem, de megrázza a fejét. Nem fizikailag távolodik el, legszívesebben mégis közelebb húznám.
– Ezt kétlem. De ígérd meg, hogy ha mégis így lesz, akkor sem fogod megbánni az együtt töltött időt.
– Lucas…
– Ígérd meg! – kéri, mire legyőzötten bólintok. Úgysem fogom kiszedni belőle, mit takar mindez. Talán idővel elárulja nekem, de bánt a bizalmatlanság. Ha szerinte valami közénk állhat, fel akarok rá készülni.
– Megígérem.
Megnyugszik. Összefűzi az ujjainkat, visszafordul a csillagok felé, és én nagyon sokat adnék, ha tudnám, mi jár most a fejében…

Előző

Következő