dec.
10
Vékony jég 10. fejezet
Írta Ariana
10.
február közepe

Beleakad a kezem a hajgumiba. Legszívesebben kitépném a hajából, de tudom, mennyire utálja, ha szex közben szabadon vannak a tincsei. Összekapcsolódik a pillantásunk, megrészegít a tekintetében csillogó izzás, le kell hunynom a szemem, mielőtt porrá égetne. Az ujjai kutakodón csúsznak lejjebb, a párnába nyomom a tarkóm, amint megtalálják az utat a testembe. Tudtam, mit akar, már a csókjából éreztem, mennyire vágyik rám, nekem pedig eszembe sem jutott tiltakozni. Feljebb mászik, az ajkát az enyémre tapasztja, és én kérés nélkül fordítok neki hátat, amint véget ér a csók. Újra csak az ujjait érzem, mostanában ezt csinálja, addig húzza az előjátékot, míg könyörögni támad kedvem, hogy végre őt akarom.
Lassú, végtelenül elnyújtott a mozgása, csak akkor gyorsít, mikor a körmeim a combjába mélyednek, úgy próbálom mélyebben magamba húzni. Kitapasztalta a testemet, és mintha eltökélte volna, hogy tökéletes élményben részesít. Igaza van, egyre könnyebben és szívesebben adom át magam neki…
Zihálva csókolja a vállamat, ahogy próbál lenyugodni. A hasamra fordulok, végigsimítok a karján, mielőtt felkelnék, hogy a fürdőbe menjek. Később jön csak utánam, hagy egy kis időt egyedül, én pedig a zuhanykabin falának dőlve igyekszem felfrissülni.
Érdekes az élet. Szerelmi téren végre minden rendben van, erre a barátaimmal bonyolódik meg a kapcsolatom. Craig bepasizott, és bár ennek örülök, az elmúlt három hétben a hangját is alig hallottam. Stephen meg…
Na, igen. Nem tudom, mit kellene csinálnom, hogy rendeződjenek köztünk a dolgok. Az ünnepek jól teltek, de tisztán érzem, hogy neheztel, és ezt nehezen viselem. Azóta fúj rám, hogy saját akaratomból nyúltam droghoz. Lucasra még inkább, a pillantásával meg tudná ölni. Pedig tényleg nem volt több alkalom, másfél hónapja egyáltalán szóba sem került. Azért is ütött ki ennyire a dolog, mert nem volt semmi előjele, hogy élne ilyesmivel. A karácsonyt meg hiába töltöttem Stephennel, valahogy még mindig meg van sértődve rám. Bár a szilveszterünk jól telt együtt, érezhetően vibrált Lucas és közte a feszültség, úgy is, hogy a kedvemért visszafogták magukat. Hiába örülök, hogy az elmúlt egy hónapban Lucasszal sikerült mindent tisztáznunk, fájdítja a szívemet, hogy ezt nem tudom megosztani Stephennel…
Idáig jutok, mert Lucas belép mellém, kiszakít a gondolataimból. Arrébb húzódok, hogy elférjen.
– Reggel hamarabb kell bemennem – szólal meg, nem túl lelkes a hangja. – Adminisztráció.
– Menjek haza inkább?
– Nem azért mondtam – rázza meg a fejét. – Ha akarsz, nyugodtan maradj tovább, tudod, hol a pótkulcs.
Pár hete szabad bejárásom van a lakásába, de nem igazán élek vele, pedig eszméletlenül boldoggá tesz, hogy ennyire az élete részének tekint. Ha végre alkalmam adódik, én is megteszem felé ezt a lépést, de amióta rászántam magam, valahogy sosem úgy alakul.
– Meglátom, hogy kelek.
Megtörölközöm, már a fogamat mosom, mire végez. Mivel magamon érzem a tekintetét, kérdőn fordulok felé.
– Mi az?
– Jövő hétvégén programom van – mondja, a zavart viselkedését pedig nem tudom hová tenni. – Látogatóba jön az édesanyám.
Irigylem őt a családja miatt. Rengeteget beszél róluk, és én mindig arra gondolok, milyen szerencsés. Minden pénzemet odaadnám, ha nekem is ilyen lehetne…
– Értem. Akkor gondolom, nem találkozunk.
– Igazság szerint szeretnélek bemutatni neki, ha nem bánod.
Megáll a kezemben a fogkefe, a meglepetéstől szóhoz sem jutok, egyébként sem tudom, hogyan kellene reagálnom. Kavarog bennem a meglepetés és valami örömféle.
– Oké, ez most a „hirtelen jött”- vagy az „isten ments”-féle pánik? – érdeklődik óvatosan. Próbálom nem megbántani, bár tényleg kisebb sokkot kaptam a kérésétől.
– Biztos vagy benne? Úgy értem, nem korai még?
– Korai? – kérdez vissza meglepve. – Lassan nyolc hónap nálad kezdeti stádiumnak számít?
Megbántottam. Újra nekifutok, ezúttal igyekszem jobban megválogatni a szavaim. Szívesen igent mondanék, de valami legbelül mégis akadályoz.
– Átgondolom, jó? Nagyon nem tudom, mit érzek most ezzel kapcsolatban.
– Pánikot – neveti el magát. Tudom, hogy nem haragszik, csak reménykedett egy fokkal pozitívabb reakcióban. – Pedig szerintem kedvelnéd.
– Biztosan. Nem mondtam nemet, csak…
– Oké, ráérsz később is válaszolni.
Hiába nem neheztel, azért érezhetően csalódott. Kiöblítem a számat, és magamhoz húzom, megcsókolom. Bocsánatkérésnek indul, de mire észbe kapok, átcsap szenvedélybe, a kabin falának nyomom, az ujjaim a bőrébe mélyednek, izgatottan sóhajt fel.
– Folytassuk bent – préselem ki magamból, mielőtt teljesen elkapna a hév. Lucas átöleli a vállamat, közelebb bújik, felnyög, amikor a nyakába harapok.
– Nekem itt is jó…
– Óvszer – figyelmeztetem, mire felmorran.
– Francba!
Az ágyra lök, párszor végigsimít rajtam a nyelvével, és már húzza is rám a gumit, türelmetlenül mászik fölém. Nem sokáig használom az ujjaimat, elégedetten sóhajt fel, amikor elmerülök benne. Hagyom, hogy ő diktáljon, figyelem, ahogy vonaglik rajtam.
Betartja az ígéretét, azóta sem kérte, hogy a határaimat átlépve vaduljak be, pedig látom rajta, hogy szeretné. Érzem abból, ahogy a csípőjére simítja a kezem, mégis csak részben adom meg neki, amire vágyik. Meglepődni sincs ideje, már a hasán fekszik, és nyöszörögve élvezi az egyre vadabb ütemet…
– Azért nem úszod meg a témát – szólal meg az újabb zuhany után. Elnevetem magam.
– Oké, értem. Gondolkodom rajta.
– Holnapig kapsz időt – válaszolja, aztán elkomorodva vált témát. – Biztos menni akarsz este? Semmi kedvem nincs…
– Megígértem Stephennek, és örülök, hogy egyáltalán elhívott.
– Hát jó – egyezik bele, és elfészkel mellettem. – Jó éjt!
– Jó éjt!
Sokáig nem jön álom a szememre. Hallgatom Lucas szuszogását, közben azon merengek, még soha senkivel nem jutottam odáig, hogy megismerjem a családját. Továbbra sem tudom, mit érzek. Nincs ellenemre, és bár feszült vagyok miatta, mégis igent fogok mondani.


– Elég fáradt vagyok, lehet, hogy korábban lelépek.
– Rendben.
Eleve el sem akart jönni, de hiába ajánlottam, hogy maradjon otthon pihenni, nem akart. Én viszont nagyon vágyom egy kicsit kiereszteni a gőzt, mert megint őrület volt a munkahelyemen. Már a megérkezésünkkor érzem a feszültséget, de nem tulajdonítok neki nagy jelentőséget. Megszoktam, hogy fújnak egymásra, és a legújabb taktikám, hogy igyekszem rá sem hederíteni. Oldják meg egymás között, felnőttek. Mióta tudom, hogy Lucas többször elküldte Stephent a fenébe, amikor kikezdett vele, egyáltalán nem aggódom. Érdekes, hogy az elején róla feltételeztem volna a legkevésbé, hogy képes lesz nemet mondani, erre tessék.
Megszorítom a kezét, és megcsókolom, mielőtt csatlakozunk a többiekhez.
– Na, merre van a nagy Ő? – cukkolom Craiget, aki megkísérel szúrósan nézni, de csúfosan elbukik, és elneveti magát.
– Ma nem ért rá.
– Na, majd legközelebb – felelem, és lehúzom az elém tett italt. Összeakad a tekintetem Stephenével, kérdőn vonom fel a szemöldököm, de elfordul. Csak ül és néz maga elé, az egész lényében ott tombol valami furcsa várakozás. Inkább ráhagyom, ma jól akarom érezni magam. Beválik, bőven elmúlik éjfél, mire sikerül elrontania a hangulatomat. Észre sem venném az egészet, de Craig belefagy a mozdulatba, annyira figyel valamit mögöttem, és amikor kíváncsian megfordulok, hirtelen nem tudom mire vélni a jelenetet.
Hiába állnak viszonylag kieső helyen, szembetűnő, hogy vitatkoznak, és már abból is tudom, hogy valami komoly oka van, ahogy Stephen néz Lucasra. Az a fölényes, mindentudó mosoly mindig annak a jele, hogy úgy véli, neki van igaza. Lucas visszarántja a karjánál fogva, amikor megpróbálja otthagyni, hevesen magyaráz neki, és én nagyon sokat adnék most azért, ha hallanám, miről beszélnek. Aztán valami megváltozik, Lucas láthatóan megzuhan, nekem pedig olyan érzésem támad, mintha könyörögne, ettől a gondolattól viszont bukfencet vet a gyomrom. Farkasszemet néznek, és ismerem már, látom rajta elhatalmasodni a kétségbeesést, de Stephen végtelennek tűnő idő után megrázza a fejét, és visszaindul. Egy pillanatra megtorpan, amikor észreveszi, hogy láttam, mi történt. Én azonban nem őt figyelem, hanem Lucast, aki továbbra is ugyanott áll, végtelenül elveszetten, és úrrá lesz rajtam is az elkeseredés.
– Mi volt ez? – kérdezem zakatoló szívvel mindkettőjüktől, amikor visszaérnek, de Stephen vállat von, Lucas pedig csak bámul maga elé. – Halljátok?
– Adok egy esélyt a fiúdnak, hogy ő mondja el – feleli Stephen, aztán küld Lucas felé egy megsemmisítő pillantást, és lelép.
– Lucas? – sürgetem, de továbbra sem néz a szemembe, annyira halkan válaszol, hogy szinte alig hallom meg.
– Nem az, amire gondolsz.
– Aha.
Egy szavát sem hiszem. Óvatosan ér a karomhoz, megrezzenek az érintésétől, mire csalódottan visszakozik.
– Hazamegyünk?
– Menjünk!
Egész úton szótlanok vagyunk. Soha nem tűnt még ilyen hosszú időnek hazaérni, a lakásba lépve pedig már szinte fojtogat a csend.
– Mióta nézel hülyének? – vonom végül kérdőre.
– Mondtam, hogy nem az, amire gondolsz – válaszolja csendesen, de nem beszél tovább, nekem meg elfogy a türelmem.
– Akkor ki vele, akármiről is legyen szó!
Lucas felsóhajt, nehezen kezd bele, és ha eddig nem sejtettem volna, hogy valami súlyosról lesz szó, mostanra biztos lennék benne.
– Stephen megtudott rólam valamit, amivel nem szokásom dicsekedni.
– Mit?
– Évekkel ezelőtti történet, oké? – pillant rám nyugtalanul, pedig idáig nagyon kerülte a tekintetemet.
– Megijesztesz…
– El akartam mondani, esküszöm, azóta fontolgatom, hogyan hozzam szóba, mióta megkérdezted, van-e titkom előtted – magyarázza, aztán megint elfogy a lendülete, engem pedig kezdenek felőrölni a hatásszünetek. – Kicsit megszorultam, és sürgősen kellett a pénz…
– Ó, te jó ég, ne mondd, hogy prosti voltál… – vágok közbe, Lucas viszont megrázza a fejét.
– Nem… egészen.
– Hanem? – faggatom, de már tudom, hogy bármi is az a titok, nagyon kiábrándító lesz számomra.
– Vállaltam néhány filmet…
Lehuppanok az ágy szélére, a döbbenet szó szerint kirántja alólam a talajt.
– Pornó? – nyögöm ki, és felnézek Lucasra. Egészen addig él bennem a remény, hogy félreértem, míg nem bólint. Nézem az arcát, a könyörgést a szemében, és lassan annyira túlcsordulnak bennem a gondolatok, hogy ordítani tudnék, de csupán suttogásra futja.
– Menj el!
– Matt…
– Szeretnék egyedül lenni – jelentem ki. Meglep, hogy a hangom mennyivel határozottabban cseng, mint amilyennek érzem magam.
– Sajnálom, hogy elhallgattam… – próbálkozik még egyszer, de intek, hogy ne folytassa. Nem nézek fel újra, a távolodó lépteit figyelem. Ezt muszáj megemésztenem, mielőtt komolyabban reagálok rá, mert félő, hogy most legyűrne a dühöm.
Az ajtó csapódása egyszerre nyugtat meg és ejt kétségbe, de nem mozdulok, egy pontot bámulok a parkettán, és igyekszem semmire sem gondolni. Nagyjából két percig sikerül is, aztán elemi erővel robban bennem az indulat. Csalódott vagyok, és mérges, amiért Lucas egy rohadt szót sem szólt, és ki tudja, hányan nevettek rajtam a hátam mögött, míg én szerelmes tacskó módjára függtem rajta. Dühös vagyok azért is, mert nem bízott bennem ennyi idő után sem eléggé ahhoz, hogy beavasson. És közben ki tudnám tekerni Stephen nyakát, amiért megint tönkretett mindent. Magamat is hibáztatom, mert nem vagyok képes könnyedén megvonni a vállamat, és azt mondani, hogy ez nem számít.
Előveszem a mobilomat, és írok Stephennek, mert hiába tudom, hogy csak bűnbaknak használom, nélküle nem így alakult volna.
„A szemem elé ne merj kerülni!”
Nem kapok választ.


Reggel arra kelek, hogy nyílik a bejárati ajtó, és a rám törő hirtelen pánikot követően hamar leesik, hogy Stephen az. Amin viszont rögtön felhúzom magam, mert nem akarom elhinni, hogy volt pofája idejönni.
– Jó reggelt! – köszön, de válaszra sem méltatom, hanem kikerülöm, és a konyhába megyek kávét főzni. Aztán gyorsan lezuhanyozom, de mikor végzek, Stephen még mindig ott van.
– Elmondta? – kérdezi, mire bólintok. – És?
– Közöd? – morgom a kávémba, Stephen pedig meghökkenve mered rám.
– Te most rám vagy dühös?
– Igen! – vágom rá, és lecsapom a pultra a bögrét. Az értetlensége olaj a tűzre, megőrjít, hogy annyira hülye, hogy nem fogja fel, mi bajom.
– De miért?
– Hogyhogy miért? – emelem fel a hangomat. – Megint beleszóltál!
– Mert titkolózott előtted… – kezdene bele, de nem hagyom, hogy végigmondja. Nem érdekel, ő hogyan látja, elegem van. Belőle, a magánakcióiból, a csalódásból, és magamból is…
– Akkor sem volt jogod hozzá!
– Azt ne mondd, hogy ezt is elnézed neki…
– Nem mondtam – szakítom ismét félbe. – És ha igen? Ha magával az ördöggel akarnék összebútorozni, akkor is az én választásom, nem a tiéd!
Olyan hangerőn ordítok vele, hogy szerintem az egész környék hallja, de nem érdekel. Elkapja a tekintetét, a padlót bámulja, és megnyalja az alsóajkát, ebből tudom, hogy iszonyatosan ideges, de most nem hat meg.
– Matty…
– Ne becézgess! Húzz innen!
– Kérlek…
– Stephen, tűnj innen, mielőtt olyat mondok vagy teszek, amit magam is megbánok! – üvöltöm, és az ajtó felé mutatok. Szólásra nyitja a száját, a tekintete dacossá válik, de megteszi, amit kérek, és lelép, becsapva maga után az ajtót.
Menten megőrülök!
Egész nap pörgök, nem bírok leállni, jobb híján elmegyek futni, hogy a feszültségnek legalább egy részét levezessem. Hazaérve viszont Lucast találom a lakás előtt, és az egész igyekezetem értelmét veszíti.
– Mennyire vagy kibukva?
Általában szeretem benne, mikor nem kertel, hanem a lényegre tér. Talán most is jobb, mintha kerülgetné a témát.
– Eléggé.
– A tényen vagy hogy nem mondtam el? – puhatolózik.
– Mindkettőn.
– Oké, és melyiken jobban?
Valahol szórakoztat, de egyben bosszant is az óvatossága. Túl sok időt töltöttünk együtt ahhoz, hogy így viselkedjünk egymással.
– Őszintén? – kérdezem, mire bólint. – Fogalmam sincs.
– Megértem, de mi az a rész, ami a legjobban…
– Nem tudom! – szólok rá türelmetlenül. Bizonytalanul közelebb lép, végigsimít a karomon, és felbátorodik, amikor nem húzódom el.
– Sajnálom, ha megbántottalak.
Megcsókol, de kibújok az öleléséből.
– Mi zavar leginkább? Hogy azon filózom, hány pasi…
Nem mondom végig, Lucas viszont megteszi helyettem.
– Verte ki rá? Vagy hánnyal voltam? – kérdezi, de nem várja meg a válaszom. – Az előbbit nem tudom, nem is érdekel. Az utóbbit már mondtam. Lassan huszonnyolc vagyok, három tartós kapcsolattal a hátam mögött. Összesen? Huszonkilenc. Nem kevés, de nem is annyira egetrengető. Ebből tíz a pornó – magyarázza hevesen, mielőtt szóhoz juthatnék.
Felsóhajtok, a szemébe nézek, kapaszkodom a tekintetébe.
– És mit akarsz, mit csináljak?
– Ne büntess azért, mert évekkel ezelőtt megbotlottam. Bánom így is eléggé.
Tudom, hogy őszinte, és azt is, hogy szeret. Ott csillog a szemében, mikor ismét megpróbál békülni. Ott izzik a csókjában, az ölelésében.
Fogalmam sincs, mi lenne a helyes. Csak annyit tudok, hogy én mit akarok. Őt…



Hozzászólás: 6
Nyomtatóbarát változat Hír létrehozása pdf formátumban


Üdvözlet
Felhasználónév:

Jelszó:




Adatok megjegyzése

[ ]
[ ]
Online
vendég: 1, tag: 0 ...

legtöbb 253
(tag: 2, vendég: 251) - 26 jún : 22:01

Tagok: 916
Legújabb tag: Marischka11
Az utolsó látogatásod óta történt változások

news
Nincs újdonság
download
Nincs letöltés
members
Nincs Tag
links_page
chatbox_menu
Nincs chatbox üzenet