6.

Két hete nem dugtam át a képem Lucyhez, de végül kénytelen voltam engedni a fenyegetésnek, miszerint többet nem szól hozzám, ha továbbra is kerülni merészelem a családi fészket. Jó, mondjuk az elmúlt években több időt töltöttem náluk, mint otthon, szóval a fenébe az egésszel, nekem is hiányzik. Csak épp jó kérdés, hányadán állok a családhoz tartozással.
– Mi a terv? – kérdezem érdektelenül, mire Lucy megvonja a vállát. Szóval, amihez kedvünk van, értem én. Az mindig jól hangzik, bármikor benne vagyok.
– Nézünk valami romantikus szart, és szénné röhögjük magunkat.
Bólogatok, jobb híján. Végül is, lehetne rosszabb a program, például nyúzhatna engem, hogy mi újság a szerelmi életemmel. Mondjuk nem hinném, hogy megúszom.
– Van otthon piád?
– Nekem ne lenne? – kacsint cinkosan, erre viszont felröhögök. Na, ez már egyre inkább bulinak tűnik.
Persze ügyesen mellélövök, mert amint leteszi magát a kanapéra, és felém nyújt egy sört, elbűvölő mosollyal tényleg belekezd a kínvallatásomba. Ennyit a szórakozásról.
– Tehát?
– Hm? – adom a hülyét, de amikor felvonja a szemöldökét, inkább megelőzöm, hogy kifejtse a kérdést. – Semmi. Kerülő üzemmódba kapcsoltam, így mindenkinek jobb.
– Aha – sóhajtja olyan hangsúllyal, mintha minimum hülye lennék. Az a baj, hogy szerintem igaza van, határozottan az vagyok.
– És bejön a módszer? – érdeklődik. Hátradőlök, és tanácstalanul ránézek.
– Hát, nincs kísértés.
– Miért, nem bírnál ellenállni? – röhögi, mire felszusszanok. Naná, hogy nem, ennyire nem nyilvánvaló? – Azért jó lenne, ha valamikor beszélnél vele. Nem tudom, mi van, de most kicsit furcsán viselkedik.
Aggodalmat fedezek fel a hangjában, nem is keveset, ráadásul azonnal átragad rám is. Frászt kapok a gondolattól, hogy míg én szándékosan távol tartottam magam tőle, Danny talán belement valami baromságba, és én nem akadályoztam meg. Lever a víz.
– Hogy értve?
– Nem tudom megmagyarázni. Más.
Hát ezzel ki vagyok segítve. Inkább csendben kortyolom a sörömet, aztán a tévé felé bökök. Lucy érti a célzást, nekiáll dvd-t válogatni, én pedig teljesen rábízom a döntést. Nekem nyolc, csak kikapcsolja az agyam.
Tök jól bambulok a filmre. Vígjáték, úgyhogy a poénok csak úgy röpködnek, és nekem pont erre van szükségem. Aztán nyílik a bejárati ajtó, és a koncentrációmat hirtelen elnyeli egy fekete lyuk, szerintem örökre.
– Már most nekiálltatok inni? – pislog ránk meglepve Danny. Megvonom a vállam, szerintem barátném is ugyanígy tesz. Danny közelebb sétál, ledobja magát mellém, tisztes távolságban ugyan, nekem viszont édesmindegy, erővel kell tovább figyelnem a cselekményre. Csak az tölti ki a gondolataim, hogy Danny túl közel van, szóval már a próbálkozás is tök felesleges.
– Hozok kukoricát – mondja Lucy hirtelen, és felkel a kanapéról. Küldök felé egy gyilkos pillantást, erre visszakapok egy vigyort. A kis szemét…
– Nagyon el vagy tűnve – szólal meg Danny néhány másodperc múlva, miután a nővére eltűnt hallótávolságból, vagy legalábbis remélem. Felsóhajtok, és felé fordulok.
– Nem értem rá.
– Nyugodtan megmondhatod, hogy csak le akartál rázni. Nem sértődöm meg – feleli, én viszont nem bírom tartani a szemkontaktust. Annyival könnyebb lenne, ha erről lenne szó, basszus. Dannyt ráadásul nem győzöm meg a csökönyös némasággal, folytatja a faggatásom. – Csak azt mondd meg, miért. Tisztáztuk, hogy ennyi volt, nem?
– De.
Ennyire futja tőlem, Danny viszont hozzám hajol, belemászik a látóterembe.
– Akkor? Annyira taknyosnak tartasz, hogy biztosan nem tudom ezt kezelni?
– Nem erről van szó – vágom rá. Danny egy darabig némán bámul rám, az az érzésem, hogy mindjárt megszünteti a maradék távolságot is, de végül elhúzódik. A hab a tortán, hogy kifejezetten bánom.
– Igazad van. Nem tudom kezelni. Legszívesebben rád másznék – mondja, és enyhén elneveti magát. Dermedten üldögélek, hiszen nekem is hasonló jár a fejemben, és ez ijesztő, mert többnyire tökéletesen ura vagyok magamnak. Fogalmam sincs, vele ez miért nem működik.
Találkozik a tekintetünk, neki pedig valószínűleg ennyi hiányzott, hogy feladja, mert a következő pillanatban már a szája a számon. Egyetlen másodpercre sem tiltakozom, rögtön viszonzom, és épp rohadtul nem érdekel, hogy a nővére bármikor visszajöhet.
– Menjünk fel a szobámba – súgja. Ettől kicsit magamhoz térek, enyhén elhúzódom tőle.
– Nem fogok úgy kufircolni veled, hogy nem vagyunk egyedül – ellenkezem. Annyira csalódott arcot vág, hogy nem bírom megállni, ezúttal én csókolom meg. Aztán meghallom a lépteket, és azonnal eltolom magamtól.
– Elmegyek popcornért – mondja Lucy felénk sem nézve, és a döbbenetemmel mit sem törődve elhagyja a házat. Ha kimennék a konyhába, tuti legalább három csomaggal találnék, teljesen nyilvánvaló, hogy csak egyedül akart hagyni minket. Ezért még megkapja a magáét, mert nincs szükségem kerítőre.
Gyorsan elfeledkezem a bosszankodásról, mert Danny tényleg rám mászik, ezúttal szó szerint, az ölembe fészkeli magát, a kezem a tarkójáról a fenekére csúszik. A számba sóhajt, és imádom, szex közben is ennyire halk, csak az egyéb gesztusai árulkodnak az élvezetről. A francba, nagyon meg akarom dönteni…
– Menjünk fel – próbálkozik újra, mintha csak megérezné, mire gondoltam az imént. Bólintok, erre leszáll rólam, és hátra sem nézve a szobájába indul. Ott viszont még annyira sem türtőzteti magát, mint eddig, engem pedig elkap a belőle áradó szenvedély…
Olyan erővel fog a karomra, hogy felnyögök. A vonásai fájdalmat tükröznek, úgyhogy némi hezitálás után mozdulok csak. Kihúzódom, lassan mélyebbre nyomulok benne, de a mellkasomnak nyomja a kezét, és teljesen befeszül.
– Ne, ne, ne! – nyöszörgi, én pedig megtorpanok. – Szállj ki!
Teljesítem a kérését, bár nem értem, mi történt. Legutóbb nem volt ilyen probléma, minden simán ment, fergetegeset szeretkeztünk. Hirtelen nem is tudom, mit csináljak, ilyen helyzetbe még sosem kerültem. Figyelem, ahogy Danny fekszik, lehunyt szemmel, zihálva, és már azon gondolkodom, hogy talán el kéne húznom, mielőtt kidob. Amint azonban megmoccanok, a karomra fonja a kezét.
– Ne haragudj – szólal meg, és végre rám néz. – Ez elég durva élmény volt.
– Nem akartam…
– Tudom – mosolyodik el, majd lehúz magához, megcsókol. – Pánik legyűrve. Újrakezdhetjük, vagy totál elcsesztem a hangulatot?
– Nem cseszted el, csak… – próbálkozom, de szinte rögtön félbeszakít.
– Akkor jó, fussunk neki még egyszer!
Felesleges lenne ellenkezni, én sem szeretném itt befejezni. Ezúttal is heves, bár érezhetően visszavett, ahogy én is sokkal jobban húzom az érintéseket, és amikor ismét elmerülök benne, ezúttal feleslegesen óvatoskodom, nem ütközök komoly ellenállásba. Sőt, Danny az, aki a végére totál bevadul, úgy kell visszafognom…


– Lucy nagyon támogat minket.
Felsóhajtok. Az ujjaim beleakadnak Danny hajába, jólesik az érintésük. Nem igazán van beszélgethetnékem, épp baromira élvezem a pillanatot.
– Így is mondhatjuk.
– Nagyon átlátszó volt, hogy így lelépett – jegyzi meg, majd felemeli a fejét, és rám néz. Az arcomra lehetnek írva az ezzel kapcsolatos gondolataim, mert félve folytatja. – Zavar?
– Nem tudom – vallom be. Eszembe jut, miről dumáltunk Lucyvel, mielőtt Danny feltűnt, és bár nincs sok kedvem hozzá, muszáj megkérdeznem. Akkor is, ha taccsra vágom a hangulatot. – Azzal jött, hogy furcsán viselkedsz.
Danny lágyan megsimogatja az arcomat. Szerintem abszolút tudja, mitől tartok, de nem tűnik mérgesnek. A válasszal viszont totál lesokkol.
– Lemondtam az órákat.
– Mi?
Nem tudom titkolni, mennyire meglepett. Én pontosan az ellenkezőjére számítottam, úgyhogy elég rendesen hápogok. Elröhögi magát a reakciómat látva, és nekifog a magyarázatnak.
– Elfogyott a pénzem. Tehát vagy bejutok a saját erőmből egyetemre, vagy így jártam. Arról viszont senki sem tud lebeszélni, hogy jelentkezzek – közli elszántan, de én le vagyok akadva a téma elején.
– Hogyhogy meggondoltad magad?
Elszakítja a pillantását, és enyhén elmosolyodik.
– Túl jó volt veled. Ez nekem nem menne pénzért. Azt hiszem, én csak a lelkemmel együtt tudnám eladni a testemet, arra pedig nem vagyok hajlandó.
Annyira megkönnyebbülök, hogy szavakba sem tudom önteni. Ugyanakkor némi pánik is belopódzik a tudatomba, mert a mögöttes jelentés eléggé megüt. Tehát miattam tért észhez. Nem akarok önző lenni, és lerombolni a reményeit, de hitegetni sem akarom. Úgy fest, hiába tisztáztam az elején a dolgokat…
– Ennek örülök. Nézd, Danny… Én tényleg nem tudok kapcsolatot felvállalni – nyögöm ki nagyon halkan, közben pedig utálom magamat. Ahogy Lucy is ráérzett, kezdek beleszédülni Dannybe, bár ezt nem kötöm az orrára, különben még nagyobb lenne a káosz. Ő azonban lesöpri a gyenge érvet.
– Ki mondta, hogy én igen? – vágja rá, és hevesen megrázza a fejét. – Egyelőre eszemben sincs beavatni bárkit is. Lucy kiszúrta, vagy te árultad el neki?
– Jó ideje rájött. Ismer.
– Ez tény – feleli bólogatva, aztán követhetetlenül gyorsan vált. – Figyelj, nekem belefér, ha nem csak én leszek az egyetlen, de szeretném, ha… tudod. Együtt.
Felsóhajtok. Azt hiszem, alaposan félreértett, mert nekem nem a monogámiával van problémám.
– Kapcsolatban eszembe sem jutna félrejárni. Nem ez a bajom.
– Mondtam, hogy tudok titkot tartani. Miért nem mered megpróbálni? Nem hinném, hogy Lucy fújna rád, ha nem jön nekünk össze. Annál jobban szeret téged.
Bírom, hogy úgy győzköd, hogy bár rámenős, mégsem tolakodó. Hagy teret, és valószínűleg pont ezzel nyeri meg a csatát. Született győztes, még ha neki nem is úgy tűnik.
– Danny… – sóhajtom, mire nyűgösen felmorran, és közbevág, amikor már épp beadnám a derekam.
– Jó, akkor egyezzünk ki abban, hogy elszórakoztatjuk egymást, aztán meglátjuk? Ez így már vállalható, vagy tényleg tök hiába teperek?
Elveszek a szemében. Magamhoz húzom egy csókra, és bár eredetileg csak rövid érintésnek indul, hamar szenvedélybe csap át. Mégis elszakad tőlem, még mindig várja a választ. Jó, hát maximum megbánom, bár az igazat megvallva, ezt eléggé kétlem.
– Jó. Meglátjuk?
Beéri vele, legalábbis sokáig csendben piheg. Épp azon morfondírozom, firtassam-e, mi volt az előbb a gond, bár nyilvánvalóan csak túl heves volt, amikor megelőz egy témaváltással.
– Szeretnék még valamit tisztázni, hogy ne csináljak magamból hülyét. – Annyira komolyan néz rám, hogy abszolút fogalmam sincs, miről lesz szó. – Csak így szereted, vagy nem rázol le, ha egyszer olyanom lesz, és rád mászok?
– Most is azt tetted – röhögöm, de továbbra is komoly marad. – Oké, értettem, nyugi – vigyorgok rá, mire kapok egy apró ütést a hasamra, úgyhogy folytatom. – Egy kezemen meg tudom számolni, hányszor voltam a passzív oldalon.
Hümmög, kitartóan fixíroz, de csak azért se mondok többet. Voltaképp nem bánom, ha bepróbálkozik, ő simán beleférne a minimális kivételbe. Azt hiszem, benne megbíznék annyira, hogy átadjam magam neki.
– Akkor ez nemet jelent? – puhatolózik, de megrázom a fejem.
– Inkább azt, hogy a helyedben nem adnám fel könnyen.
– Okés – mosolyodik el, majd felkel mellőlem, és berángat a zuhany alá újabb fél órára.
– A hétvégén nem lesznek otthon nálunk. Ki tudsz lógni? – kérdezem, miközben öltözöm. Élvezem, ahogy felfal a tekintetével, de mindketten tisztában vagyunk vele, hogy hamarosan hazaérnek a szülei. Nehéz lenne kimagyarázni, ha nála találnának, anyaszült meztelenül.
– Szerintem Lucy simán falaz. Már ha bevonjuk…
Nem fejezi be a mondatot, így érdeklődve fordulok felé.
– Ha az eddigiek alapján nem lett volna nyilvánvaló: tudja – felelem, mire megcsóválja a fejét.
– Látom, csak én vagyok képes titkot tartani.
– Bocs?
– Nem gond. Rád bíztam a döntést – mondja, azzal a kis bosszantó mosollyal a szája szegletében, amivel majdnem eléri, hogy sutba dobjam az óvatosságot. Aztán meghallom a bejárati ajtó csapódását, és egyből magamhoz térek. Danny hozzám lép, még lop egy apró csókot, aztán konkrétan kidob a szobájából. A kis…
Átkopogok Lucyhez. Jól sejtem, már rég itthon van. Látom rajta, mennyire próbálja elrejteni a vigyorát, amikor belépek.
– Vénasszony – vágom hozzá, mire kitör belőle a röhögés.
– Beszélgettetek is? – kérdezi, mire mosolyogva bólintok. Ez a család tényleg ki fog csinálni, és nagyrészt imádni fogom, hiába is tagadnám.
– Igen.
– Ééééés? – faggat, én pedig vagyok olyan szemét, hogy tartok némi hatásszünetet. – Na, ne szórakozz már!
– Elválik, hova jutunk – felelem olyan sejtelmesen, amennyire csak tudom, és elhajlok a felém repülő párna elől.
– Szemét! Szóval nem avatsz be ennél jobban, igaz?
– Megérdemled.
Most csak azért sem hagyom, hogy legyőzzön a durcázása. Részben bosszú, bár határozottan jól jött a segítsége, de ezt nem kötöm az orrára. Másrészt viszont… nem akarom, hogy bárki befolyásoljon. Rájön, hogy nem ér el semmit, de azért még nem adja fel. Meg is lepődnék, ha így tenne. Családban marad ez a makacsság, azt hiszem.
– Nem is! Én csak besegítek, ha már balfékek vagytok!
– Lucy – váltok komolyabbra. – Ne szólj már bele! Légy szíves.
Ez hat. Egy pillanatra összezavarodik, de utána leeshet neki, hogy ez már tényleg kezdi súrolni a túlzás határát. Bólint, és visszakozik.
– Oké.
– Jó kislány – vigyorodom el, mire villan a szeme, és rögtön megkapom a maradék díszpárnáit is. Persze túl hosszú a reakcióidőm ahhoz, hogy ne találjon el az összes. Legalább nevetünk, már az agyamra megy, amikor ennyire felnőttek vagyunk…