Tavasz 13. fejezet - Hajnalösvény

dec. 26	Tavasz 13. fejezet
	Írta Ariana

13.

Ármin alig bírt a filmre koncentrálni. Dávid keze a combján szinte égette, a férfi bőrének illata megrészegítette. Nyilvánosan persze ennél jobban nem akart és nem is mert hozzáérni, de így is élvezte, hogy nem a négy fal között vannak. Még sohasem randizott igazán. Miután a férfi kidobta, kedve sem nagyon volt ahhoz, hogy bárkit is keressen, mire pedig túltette volna magát a csalódáson, Dávid újra feltűnt, csontig felszaggatva lelkének sebeit. Utólag már majdhogynem hálás volt ezért, mert végül a férfi csak elismerte, hogy kell neki…
Reszketeg csókot nyomott Dávid nyakára.
– Ha tényleg azt akarod, hogy viselkedjek, ne provokálj! – szólt rá Dávid, mire Ármin halkan kuncogni kezdett, de megismételte a mozdulatot. Érezte, hogy Dávid jólesően megborzong.
– Holnap suli után felugrom, és azt csinálsz velem, amit akarsz.
A férfi lehunyta a szemét, és Ármin úgy sejtette, az önuralmáért küzd. Kicsit elhúzódott, mielőtt túlzásba vihette volna a vágykeltést.
– Az nagyon messze van – mondta a férfi, és ezúttal ő bújt Árminhoz. Ezen kívül azonban semmi mást nem tett, csak fogta a kezét. Ármin azt kívánta, bár soha ne érne véget a film.
Alig kezdődött el a stáblista, amikor Dávid felemelte a fejét a fiú válláról, ismét a szájához húzta a kezét, újabb csókot lehelt a tenyerébe.
– Menjünk!
A kocsiban végül egymásnak estek. Ármin magát is meglepte vele, mennyire elragadta a hév, mert bár viszonylag takarásban voltak, bármikor megláthatták őket. Mégis csak akkor tudatosodott benne igazán, mit csinál, amikor Dávid lefogta a kezét az első nadrággomb után.
– Hagyd ezt abba, kérlek, mielőtt…
A férfi nem fejezte be a mondatot, de erősen szorította Ármin csuklóját, amitől a fiúban belobbant a játékosság. A férfi nyakához hajolt, végighúzta rajta a nyelvét.
– Nem kéred a szám? – suttogta a fülébe, kiélvezte, hogy Dávid beleremeg a szavaiba. Már érezni vélte a hajába maró ujjakat, a torkát feszítő nyomást…
– Ha így folytatod, soha többé nem viszlek moziba – nevetett a férfi, és végleg eltolta magától. Ez Ármint is kijózanította valamelyest. Visszahúzódott a saját térfelére, és a biztonsági övért nyúlt. Melege volt, a vágy minden sejtjében tombolt.
– Nem akarok hazamenni – sóhajtotta, Dávid azonban rámosolygott.
– Holnap délutánig kibírod. Meg én is – tette hozzá vigyorogva, de azért látszott rajta, hogy nehezen koncentrál a vezetésre.
Hosszasan búcsúzkodtak. Későre járt, így Dávid Ármin minden tiltakozása ellenére a házig hozta. A fiúnak azonban továbbra sem akaródzott kiszállnia az autóból. Az suhant át az agyán, hogy ha mások lennének a körülmények, talán behívná a férfit, felrángatná a szobájába… Aztán rájött, hogy akkor sem tenné. A gondolat, hogy a családja tagjaitól egy-egy fal választaná el őket…
– Jó, tényleg megyek – motyogta, majd erőt vett magán, és kinyitotta az ajtót. Még visszafordult. – Holnap, suli után.
– Alig várom.
Elkéredzkedett ugyan, mielőtt elindult otthonról, de az anyja ezúttal nem kérdezte, hová megy, ő pedig magától nem árulta el. Mégis készületlenül érte, amikor Csilla megszólalt a konyhából, amikor a szobája felé tartott.
– Dáviddal voltál?
Ármin megtorpant. Néhány másodpercig merengve álldogált az előszoba közepén, aztán mélyet sóhajtott, mielőtt bemerészkedett az anyjához.
– Igen.
Csilla bólintott. Ármin összevonta a szemöldökét, amint az agya felfogta az elé táruló látványt. Most először fedezett fel az anyján depressziós jeleket, mióta kiderült ez az egész. A nő egy pohár borral maga előtt üldögélt, a kezében füstölt a hónapokkal ezelőtt letett cigaretta. Ármin torka elszorult, gombóc nőtt benne, hiába próbálta legyűrni.
– Anya? – szökött ki a száján meglepetésében. – Megint dohányzol?
Csilla a kezében lévő szálra nézett, de nem felelt. Ármin elveszetten lépett közelebb, megragadta a szemben lévő szék támláját, végül mégsem húzta ki.
– Jól vagy?
A nő elmosolyodott, majd lassan, az asztallapon tartva a tekintetét, megrázta a fejét.
– Lassan negyven vagyok, elvált, három gyerekkel, és az egyetlen működőképesnek tűnő kapcsolat, amit fel tudnék mutatni, olyasvalakivel volt, aki a fiam mellett kötött ki. A csőd hozzám képest…
Csilla az asztalra támaszkodott, mélyet szívott a cigarettából, hosszan fújta ki a füstöt. Ármin tehetetlenül figyelte, a szája megremegett, érezte, hogy szúr a szeme. Nem akarta ezt okozni, ő csak szeretett volna boldog lenni…
– Úgy sajnálom… – suttogta.
Csilla azonban rá sem nézett, ezúttal nem oldozta fel, Árminra pedig hatalmas teherként zuhant a lelkiismerete. Pedig tudta, hogy nem ő tehet róla, mégis úgy érezte, mintha az ő vállát nyomná a felelősség.
– Hagyjam ott?
Rettegve ejtette ki a szavakat. A könnycsepp, amit eddig visszatartott, elszabadult, bizonytalan mintát festett az arcára. Lélegzetvisszafojtva várt.
– Talán az lenne a legjobb.
Árminnal megfordult a konyha csendje. Szédült, pedig mély levegőket vett, valami mégis szorította a mellkasát. Mintha egy láthatatlan kéz fonta volna gyilkos ujjait a szíve köré, azon igyekezve, hogy kiszakítsa a helyéről.
– Hát jó.
Ő maga is alig hallotta a hangját. Esetlenül fordított hátat, egyedül kellett maradnia. Két lépést sem tett, amikor Csilla utána szólt.
– Nem most. Majd ha késznek érzed magad rá. Szórakozd ki magad, aztán vágd ki a francba! Egy ilyen embert úgysem lehet komolyan venni.
Ármin az ajtófélfába kapaszkodott. Nem válaszolt, amint végre mozdulni képesek voltak a lábai, felrohant az emeletre, és bezárkózott a szobájába. A száját mintha méreg marta volna ott, ahol Dávid érintette. Teljes testében remegett, az ágy szélére huppanva próbálta csillapítani a reszketését. A mobilja önkéntelenül akadt a kezébe.
– Na, tudod még fokozni? – szólt bele köszönés nélkül Geri, ő pedig válaszképp elsírta magát. A fiú döbbent levegőt szívott be a vonal túloldalán. – Te bőgsz? Oké, mi történt?
Ármin akadozó lélegzettel számolt be a csodás estéjéről, és érkezéséről a pokolba. Szorította a mobilt, elfehéredő ujjakkal, miközben homályos tekintettel meredt a szoba sötétjébe.
– Kérte, hogy adj neki időt, tedd azt – mondta végül Geri némi fáziskésés után. – Érthető, ha ki van bukva. Nem hinném, hogy tényleg ilyet kérne tőled. Szóval nyugi!
– Nem tudok megnyugodni!
– Eh, akkor kapd össze a holnapi cuccod, és gyere át aludni – javasolta Geri, Ármin pedig abban a másodpercben felpattant, és bedobált mindent a táskájába. Geri valószínűleg hallhatta, mert hozzátette. – Na, várlak.
Ármin sebesen lerohant a lépcsőn. A konyhához érve határozott hangon megszólalt.
– Gerinél alszom.
Csilla nem tartóztatta. A hűvös levegő némileg kitisztította a fejét, könnyebben ment a légzés, kicsit lecsillapodott, mire Gerihez ért. Zsuzsának az arcára volt írva, hogy mindenről tud, mert csak végigmérte Ármint, és elállt az útjából. Még csak nem is köszönt. A fiú leszegett fejjel baktatott fel az unokatestvéréhez.
– Anyád haragszik – közölte, amint becsukta maga után az ajtót. Geri rápillantott, és megvonta a vállát.
– Majd megbékél. Hogyhogy nem a pasidhoz mentél?
Ármin leült az ágy szélére. Megkísérelte megfogalmazni az okot, de attól még rosszabbul érezte magát.
– Képes lenne visszatáncolni a végén.
Geri hangosat szusszant mellette. Ármin kezébe nyomta a tartalék takarót, ő maga pedig végigdőlt az ágyon, és magára rángatta a sajátját.
– És én még azt hittem, zűrösek a nőügyeim.
Ármin felnevetett. Teljes szívéből, vidáman, és oldalba bökte az unokatestvérét, hogy beljebb tessékelje. Lefeküdt mellé, a plafont bámulta, miközben beszélt.
– Anyának nincs igaza. Dávid tényleg igyekszik. Adni akarok neki egy esélyt.
– És ha megint padlóra küld?
Ármint hosszan elgondolkodott ezen, aztán gyengén elmosolyodott.
– Akkor egy darabig ott maradok.

Előző

Következő