Tavasz 16. fejezet - Hajnalösvény

dec. 26	Tavasz 16. fejezet
	Írta Ariana

16.

Dávid kissé nyugtalanul toporgott. Bármennyire magabiztosan is állt elő az ötlettel, míg Árminra várt, minden egyes perccel egyre nagyobb hülyeségnek gondolta az egészet. A fiú késett, úgyhogy mire végre megérkezett, a férfi teljesen elbizonytalanodott. Álldogált a pénztártól nem messze, hallgatta a Városliget zaját, amibe zavaróan beleszövődött az építkezések hangja. A távolban ismét feltűnt egy trolibusz, ő pedig reménykedve leste, rajta van-e Ármin. Ezúttal nem kellett csalódnia.
– Sokat vártál?
– Nem annyira.
Ármin hozzá lépett, megölelte. Ahogy a fiú két karja köré zárult, Dávid mintha transzba került volna, a végtagjai nem engedelmeskedtek. Ármin azonban nem várta meg, míg viszonozza a gesztust, már el is húzódott, az egészet annyira ártatlanná téve, mintha nem is szerelmi viszony fűzné őket össze.
Két napja nem találkoztak, Dávid azon merengett, valóban jó ötlet volt-e, hogy állatkertbe hozza a fiút. Túl sokan vették körül őket, pedig nagyon szeretett volna ennél bensőségesebb érintést.
– Hogy vagy?
A kérdés sutára sikeredett, hiszen folyamatosan beszéltek vagy üzenetet váltottak, nagyjából tudta, mi van a fiúval. Ármin gondterhelt sóhajára azonban nem számított.
– Anya még mindig alig szól hozzám.
Ezt például elhallgatta.
Dávid nem mondott semmit. A kasszához ment, megvette a jegyeket, Ármin felé nyújtotta az egyiket. A fiú rámosolygott, a bejárat felé intett, aztán percekig egyikük sem beszélt. Dávid nem merte faggatni Ármint, meg akarta várni, míg magától folytatja, de miután ez csak nem történt meg, végül kénytelen volt rákérdezni.
– Egyáltalán nem?
– Tessék?
Árminon látszott, hogy a gondolatai rég messze jártak, így Dávid pontosított.
– Csilla egyáltalán nem szól hozzád?
– Ha nagyon muszáj, akkor igen. Csak hát se egy mosoly, se érdeklődés. Még a suliról sem faggat. Geri azt mondja, adjak neki időt, mert azt kérte, de nehezen bírom.
– Érthető.
Dávid Árminra sandított. A fiú tekintete ide-oda cikázott, az elágazásnál pedig megtorpant. A mosolya szinte szikrát vetett, amikor Dávidhoz fordult.
– Amúgy a kedvenceim a fókák. Neked? – Nem várta meg a választ, megindult az említett irányba, közben folytatta. – Nem hiszem el, hogy ide hoztál randizni! Imádlak, komolyan!
Dávid minden aggodalmát elmosta az utolsó két mondat. Mintha minden porcikája vidámsággal telt volna meg a fiú szavai nyomán, ettől viszont teljesen zavarba jött. Nem akarta bevallani Árminnak, hogy először szervezett olyan programot, ami nem étterem vagy mozi. Korábban sosem hitte, hogy jó helyszín lenne, hiszen nehéz közel kerülni egymáshoz, túl sokan veszik körbe őket, Árminnál azonban nem számított. Ők már eléggé megismerték egymást…
– Nem baj, hogy fordítva csináljuk?
Elnémult, amint ráébredt, mit mondott. Ármin enyhe meglepetéssel az arcán fordult felé, majd lassan megrázta a fejét. Végül elnevette magát.
– Én sem vagyok túl profi a randizásban, emlékezz. A tanárom pedig egyből egy éjszakai buliba vitt. Nem normális a pasi, nem igaz?
Dávid szóhoz sem jutott, aztán elvigyorodott. Az tény, hogy sok mindenre megtanította azóta a fiút, csak hát az érzelmi része számára ugyanannyira ködösnek bizonyult…
– Amúgy nem, nem zavar – tette hozzá Ármin, mintha nem lenne biztos abban, hogy a viccelődés elég-e. Dávidnak nem először jutott eszébe, hogy a fiú többnyire óvatos mellette, figyel a szavaira. Ettől picit rosszul érezte magát.
– A kiesett idő sem?
A kérdés őt is váratlanul érte, Ármint nem kevésbé. A fiú hümmögött, egy darabig hallgatagon sétált mellette. Csalódottan torpant meg a fókák akváriuma mellett, majd lefelé intett, mert az állatok valószínűleg a víz mélyén múlatták az idő. Valóban ott akadtak rájuk.
– Nem tudom, mit mondhatnék. Persze, hogy jobban örültem volna, ha nem dobsz ki – felelt végül a fiú, és bosszankodva vonta össze a szemöldökét, amikor Dávid körülnézett, hallja-e őket valaki. – Igen, zavar a kiesett idő. Nem szívesen emlékszem vissza rá, mennyire kicsináltál érzelmileg. Adok magunknak egy esélyt, mert nagyon vágyom rád, de ha megint padlóra küldesz, befejeztem. Akkor feladom.
Dávid felsóhajtott. Nem így tervezte ezt a napot, persze ő rontotta el a témával. Ármin azonban megkönyörült rajta. A hátára simította a kezét, az érintés segített, ugyanakkor nem volt annyira árulkodó, hogy Dávid túlbonyolítsa. Ráadásul nem is tartott sokáig, a nyoma azonban ott maradt a bőrén.
– Varázshegy? – ajánlotta Ármin. A félhomályban is szikrázott a mosolya, nem telepedett rá az előbbi téma zordsága, Dávid hálát érzett emiatt.
– Jöhet.
– Készülj, időutazni akarok!
– Hogy micsoda? – torpant meg Dávid, Ármin pedig kinevette. Elrángatta az egyik teremhez, és bár az előadás nyilvánvalóan gyerekeknek készült, elvarázsolva figyelte, Dávid gyanúja szerint sokadszorra. Nem bírta ki, hogy ne szívja egy kicsit a vérét emiatt.
– Menjünk még egy kört?
– Nevess csak, de ne tagadd, hogy érdekes volt.
– Aranyos, az biztos – hagyta rá Dávid.
– Igen, tudom, gyerekes vagyok. Még jó, hogy nem mindenben, igaz?
Dávid elkomorodott. Kereste az élt Ármin szavaiban, de nem találta, a fiú tekintete kihívással telt meg, Dávid pedig ekkor döbbent rá, hogy nem megsértődött, hanem flörtöl vele.
– Szerencsémre. Ha gyereknek tartanálak, közünk nem lenne egymáshoz.
– Azt hittem, a fiatalabbakra buksz, bár…
Ármin elharapta ugyan a mondatot, de Dávid sejtette, hogy Csillára akart utalni. Felidézte a korábbi beszélgetéseket, és rájött, hogy ilyenekbe tényleg abszolút nem avatta be Ármint. Rengeget beszélgettek, mindenféléről, a személyes témákat voltaképp ő kerülte folyamatosan.
– Sosem volt még ennyivel fiatalabb partnerem. Egyéjszakásra sem.
Árminon látszott, hogy meglepi az információ. Bólintott, rámosolygott.
– Általában mi fog meg valakiben?
A férfi meglehetősen utálta ezt a kérdést, mert sosem tudott rá rendes választ adni. Most is megvonta a vállát, reménykedve, hogy Ármin megelégszik ennyivel.
– Bennem?
Ez még nehezebbnek bizonyult. Dávid végül legyőzte a kísértést, hogy valamilyen ürüggyel szabaduljon a válaszadás elől.
– Fogalmam sincs – vallotta be. Ármin csalódottnak tűnt, és bár nem faggatta tovább, ez pont elegendőnek bizonyult, hogy Dávid megpróbálja megmagyarázni. – Nagyon erős hatással vagy rám az első találkozás óta, de ha az életem múlik rajta, sem tudom, hogyan csinálod.
Ármin felkacagott, ezúttal vidáman, a pillantása is pont ugyanilyen volt. Az óriások csarnoka felé intett, elbűvölve csodálta meg a kiállítást.
– Ez a kedvencem. Apa hozott el pár éve ide. Ezt ismered?
Dávid hagyta, hogy magával rángassa, be az egyik búra alá, bár nehézkesen fértek el, alig-távolságban állva egymástól.
– Hunyd be a szemed!
– Ugye nem csókolsz meg alatta – suttogta Dávid, Ármin pedig kuncogva bökte meg a mellkasát.
– Hülye! Csak hunyd már be a szemed!
Dávid megtette. A hangra koncentrált, mégis Ármin közelségére bírt csak gondolni. Neheztelve szusszant.
– Ha azt akarod, hogy bármire is figyeljek, akkor szeretném jelezni, hogy túl közel vagy.
– Nem eléggé – válaszolta a fiú csendesen, mielőtt eltávolodott tőle. Dávid felmorrant, és a kijárat felé sandított.
– Nem-nem – közölte vele Ármint, olvasva a gondolataiban. – Most randizunk. Utána…
Hiába nem fejezte be, Dávid pontosan értette így is. Mély lélegzetet vett, és küldött egy jelentőségteljes pillantást Ármin felé. Bezsebelt érte egy vigyort.
– Szóval rekorder vagyok? – kérdezte a fiú egy kicsit később, miközben sétáltak, de Dávidnak ötlete sem volt, mire gondol.
– Tessék?
– Korkülönbséget tekintve – pontosított Ármin.
– Igen.
– Másban?
Dávid újfent elgondolkodott, mielőtt rávágta volna a nemleges választ. Szerencséjére, mert hazudott volna, és azt semmiképpen sem akart. Eldöntötte, hogy bármi is történjen, innentől őszinte lesz Árminnal. Még emlékezett, amikor a fiú azt mondta, profi a hazugságokban, ez a tüske napokkal később is szúrta. Mivel hallgatott, Ármin azonban sürgetni kezdte.
– Na? Semmiben?
– Nos, nem szokásom…
Dávid elakadt. Ehhez a beszélgetéshez kicsit nyugodtabb környezetre vágyott.
– Micsoda?
A férfi körbekémlelt, hallja-e őket valaki. Látta, hogy Ármin megforgatta a szemét, amikor ezt észrevette, de legalább nem tette szóvá.
– Te vagy a harmadik, akinek engedtem.
– Mit?
Dávid enyhén zavarba jött, ez pedig felbosszantotta annyira, hogy elengedje azt, hogy bárki hallhatja őket.
– Jaj, ne legyél már ilyen értetlen! Nem szoktam passzív lenni.
Ármin pislogott párat, és valószínűleg tejesen akaratlanul, ő is lehalkította a hangját.
– Pedig emlékszem, mennyire akartad.
Dávid lelki szemei előtt felrémlett az első alkalom, amikor Ármin kezébe adta az irányítást, és kellemesen megborzongott. A fiú abszolút nem okozott csalódást, a tapasztalatlansága ellenére sem.
– Mert szeretem. Csak… nem szoktam. Ahhoz bizalom kell.
Ármin elmosolyodott. Ravaszul, kétértelműen, Dávid levegőt venni is elfelejtett, amint találkozott a tekintetük.
– Akkor menjük haza, és mutasd meg, mennyire bízol bennem!
Dávid ezen a ponton adta fel, hogy rendesen végigvigye az aznapi randi terveit. A további séta felületes volt, a beszélgetésük kétértelmű és flörttel teli, az autóút hosszabb, mint eddig bármikor, Dávid legalábbis így érezte.
Ármin ezúttal szemernyit sem hezitált. Dávid ritkán tapasztalt részéről ilyen magabiztosságot, ez az ő vérét is a végletekig perzselte.

Előző

Következő