Hír: Bódulat
(Kategória: Saját fandom)
Küldte: Ariana
kedd 19 május 2020 - 16:10:47



– Te tudod, mi az a haematospermia?
Pislogok kettőt, és ránézek a kezemben tartott pohárra. Inkább lerakom a felest, mert nagyon úgy tűnik, hogy sok volt mára. Haluzok, bakker.
– Megismételnéd?
– Haematospermia.
A hangja nyugodt, érdeklődő. Az ujjait figyelem, ahogy valami teakeveréket lögyböl a csészéjében, majd a vízipipáért nyúl. Őszintén megmondom, szerintem egyik sem mentes a szerektől, de nem kérdeztem.
– Hát ha összerakom a szó két tagjának jelentését, tudni sem akarom inkább.
– Nem vagy túl kalandvágyó – nevet fel, és felém nyújtja a vízpipát. Kicsit hezitálok, végül elfogadom. Mi bajom lehet azon kívül, hogy feladom a próbálkozást a józanságra? Amúgy is totál szívás. Akkor már legyen szó szerint az.
– Általában véve az vagyok, de azért akadnak határok – felelem, miközben mélyet tüdőzök a füstből. Na, ha fogadtam volna rá, hogy felturbózta valamivel, most nyernék.
A srácot pár hete szedtem fel. Az ágyban nagyon ott van, de ha beszélni kezd, öt perc után félek tőle.
– Honnan szedsz te ilyen szavakat?
– Hm – kortyol a teájából, jólesően lehunyja a szemét, megnyalja az ajkát. Az önuralmam megremeg. – Követek néhány influenszert.
Elröhögöm magam. Hátratámaszkodom, a csillagokat nézem, amik még látszanak a paneldzsungel közepén. Az erkélyről kicsit gáz a kilátás, még ha a tizediken vagyunk is. Jobb lenne egy lócán, valamelyik falu közepén. Mondjuk ott necces füvet szerezni, de ő biztosan megoldaná.
– Te is az akarsz lenni?
– Persze. Az első videómban rögtön szőrén ülnék meg egy musztángot, egy szál kalapban, pipával a kezemben, miközben valami jó kis erotikus slágert éneklek.
Rázkódom a röhögéstől, pedig ezt annyira komoly fejjel tálalta, hogy néhány másodpercig le sem esett, hogy viccel. Fáj a hasam, annyira nevetek, ahogy elképzelem a jelenetet, a fantáziám ráadásul önálló életre kel, és messzire szalad.
– Ha lovagolni akarsz, abban bármikor segédkezem – válaszolom némi fáziskéséssel, és megpaskolom a mállott betonra dobott matracot, amin ücsörgök. Vigyorogva teszi le a bögrét. A szája ezer méregtől csepeg, teljesen eldobom az agyam tőle.




Ezen hír származási helye: Hajnalösvény
( http://hajnalosveny.hu/news.php?extend.371 )