Ráérősen iszogatom a pohár vörösbort, ma valahogy nincs kedvem töményezni. Egyébként is megkaptam, hogy alkoholista vagyok, és ennyi erővel urnát vehetnék a májamnak. Nicky és a drasztikus kifejezései.
- Hogy dolgozol hétvégén? – pillantok fel Nicky-re.
- Holnap kettőig vagyok, a vasárnapom szabad – feleli mosolyogva. Az arcán már csak halvány nyoma van a múlt heti rémálomnak. A hangulata már másnap helyreállt, a foltjainak több idő kellett. A pultra könyököl előttem, ujjaival ráérősen a kézfejemen ír le apró köröket.
- És egyébként? – teszem fel a kérdést burkoltan. Egy pillanatig értetlenül mered rám, aztán észbe kap.
- Ja, hogy a pultozáson kívülre gondolsz – nevet fel. Még közelebb hajol. – Legyek szabad?
Rámosolygok, kezemet tarkójára téve húzom egy csókra. Szenvedélytelenül, lágyan csókoljuk egymást, de ahogy ujjbegyeim a bőrét kezdik masszírozni, alig érzékelhetően felnyög. Kissé ködös a tekintete, ahogy elengedem.
- Ha nem tudnám, hogy csak dugtok, azt hinném, romantikáztok éppen – hallok meg egy csípős hangot oldalról. Aaron felül a bárszékre, és Nicky-re bámul. – Esetleg kaphatnék egy italt?
- Mit kérsz? – vonja fel a szemöldökét a megszólított. Néha kezd kissé agyamra menni a kettőjük közötti feszültség, amit nem igazán tudok mire vélni. Egyszerűen nem értem, hogy mi a problémájuk egymással.
- Egy sört – feleli Aaron kimérten.
- Srácok – szólalok meg óvatosan, mire mindketten rám néznek. – Mi bajotok egymással?
- Nekem semmi az égvilágon – vonja meg a vállát Nicky. – Ő bunkózik folyton.
- Az ártatlanság szobra – gúnyolódik Aaron, mire Nicky-től olyan pillantást kap, hogy ha szemmel ölni lehetne, holtan esne össze. Kezd elegem lenni.
- Aaron? – próbálkozom.
- Mi van? – szusszan fel. A pultra vágja a sör árát, mire Nicky morcosan a hűtőhöz lép, kivesz egy sört, és határozottan nem barátságos mosollyal elé teszi az üveget.
- Én is ezt kérdezem – csóválom a fejemet. – Mi bajod vele?
- Semmi.
- Hogyne! – szólal meg szúrósan Nicky. – Pont úgy viselkedsz, mintha semmi bajod nem lenne velem. Magad vagy a kedvesség és a báj.
- Srácok. – Kezdem magam villámhárítónak érezni.
- Nem kell a békítgetés – hárít ingerülten Nicky. – Ki vele!
- Nehogy már megmondd nekem, hogy mit tegyek és mit nem! – csattan fel Aaron is. A dolgok határozottan nem a jó irányba haladnak.
- Azt hiszed, nem tudom, miről van szó?- teszi csípőre a kezét Nicky. Ha egymásnak esnek, esküszöm, hogy nem állok jót magamért.
- Na? – kérdi várakozóan Aaron. Válaszul Nicky csak lesajnálóan végigméri, és megrázza a fejét. – Tudod is te… - legyint Aaron. Itt szakad el az a bizonyos cérna. Nicky tekintetében szikra lobban, Aaron elé lép, de várakozásommal ellentétben nem húz be neki egyet, hanem a tarkójánál fogva magához húzza, és lesmárolja. Nekem pedig a földön koppan az állam.
- Meg vagy te húzatva?! – löki el magát Aaron olyan hévvel, hogy kis híján leesik a székről.
- Na? – kérdezi gúnyosan Nicky. – Tetszett? Vagy menjek lejjebb? Ott képzelted magadon a számat?!
Aaron megszólalni sem tud meglepetésében, nekem pedig leesik a nyilvánvaló.
- Ne mondd, hogy az a bajod vele, hogy meg akarod dugni?! – fordulok Aaron felé döbbenten. Még mindig sóbálványt játszik. – Ennyire nem lehetsz gyerekes – adom meg a kegyelemdöfést.
- Nem vagy te kicsit beképzelt? – talál magára, de elég gyérre sikeredik a visszavágás. Nicky rávillantja azt a mindentudó mosolyát, amitől engem általában kiráz a hideg. Ismét közelebb hajol hozzá, ajkai pár centire vannak Aaronétól, farkasszemet néznek. Aaron legalábbis nagyon koncentrál, hogy ne kalandozzon lejjebb a tekintete.
- Nehogy azt hidd, hogy nem látom, hogyan nézel rám – szólal meg ismét Nicky. – Kurvára meg akarsz kapni, csak nem mered mondani.
- Te hülye vagy – hárít Aaron.
- Ahogy gondolod – húzódik el Nicky. A pult alól cigarettát vesz elő, és rágyújt. – Pedig, ha megerőltetnéd kicsit magad, talán meggondolnám.
- Tudod, kinek kellesz – vág vissza Aaron. Elég átlátszó, de még mindig próbálkozik.
- Tudom – feleli már nyugodtabban Nicky. – Elég sok mindenkinek. Neked is. Pont ez a bajod velem.
- Marhaság.
- Nekem nagyon úgy tűnik pedig, hogy rátapintott a lényegre – állapítom meg óvatosan. Aaron dob felém egy ingerült pillantást, aztán a sörének szenteli minden figyelmét. Gyanúsan csendben van. – Nem teljesen értelek – teszem hozzá végül.
- Nem ejthetnénk a témát? – továbbra sem néz rám, az üvegen dobol.
- Nem – felelem egyszerűen.
- Semmi közöd ahhoz, hogy kit dugok és kit nem – mordul rám.
- Ahhoz nem is.
- Csak ahhoz, hogy őt akarom, igaz? – morog tovább. Pislogok kettőt, próbálom értelmezni a mondatát.
- Na várj – szedem össze a gondolataim. – Te miattam nem mozdultál rá?
- Gyors a felfogásod – gúnyolódik, de végre felém fordul. Nagyon döbbent fejet vághatok, mert egyből felszalad a szemöldöke. – Most mi van?
- Szerintem ezt meccseljétek le egymás között – hagy magunkra Nicky. Én még mindig nem értem, mi van.
- Aaron – kezdek bele, de nem nagyon találom a szavakat.
- Hm? – néz rám, miközben újabbat kortyol a söréből.
- Nem értem, hogyan kerülök én a képbe – vallom be.
- Na ne szórakozz! – fortyan fel. Hitetlenkedve rázza a fejét. – Előttem igazán nem kellene titkolnod.
- Mit? – értetlenkedem tovább. Esküszöm, hogy nem értem, mire akar kilyukadni.
- Hogy bele vagy esve – motyogja maga elé. Olyan erővel engedem le az éppen ivásra emelt kezem a pultra, hogy a pohár hangosan koccan a pulthoz.
- Mi van?! – török ki meglepetésemben. Jó, hogy nem ittam éppen, mert tuti, hogy félrenyeltem volna. – Hogy a bánatba jutottál erre a következtetésre?! – emelem fel a hangom. Kész, kiakadtam, mit titkoljam.
- Dave – sóhajt fel Aaron. Megrázza a fejét. – Figyeltelek titeket. Hidd el nekem, teljesen úgy néztek ki, mint a szerelmesek. Jó, tudom, hogy szerinted csak a szex miatt jártok össze, de ideje lenne tudatosulnia benned, hogy ennél már rég jóval többről van szó.
- Neked agyadra ment valami – nyögöm ki. A pánik kezd elhatalmasodni rajtam.
- Legalább magadnak bevallhatnád.
A cigarettám után nyúlok, és rágyújtok. Kiiszom a poharam, és csak bámulok magam elé.
- Még egyet? – tűnik fel előttem Nicky. Hosszan bámulok rá, mintha először látnám. Kérdően néz rám. – Minden oké?
A kezébe nyomom a poharam.
- Valami erőset.
Nicky szemöldöke a homloka közepéig szalad.
- Mi az istent mondtál neki? – fordul értetlenül Aaron felé.
- Csak rávilágítottam valamire – rántja meg a vállát a megszólított.
- Nicky – vonom magamra ismét a figyelmét. – Ne kérdezz, csak tölts egy duplát – nézek rá jelentőségteljesen. Annyiban hagyja, megkapom az italom, és visszamegy a pult másik végébe. Ha nem ismerném, azt hinném, megsértődött, pedig csak arról van szó, hogy ha nem akarom, nem faggat. Jó fiú.
- Tévedsz – fordulok vissza Aaronhoz.
- Ahogy érzed – feleli röviden. – Akkor elvihetem egy körre? – méreget gyanakodva.
- Tőle kérdezd, ne tőlem – vonom meg a vállam. Megcsóválja a fejét.
- Te tényleg hülye vagy – zárja le a témát. Nem fűzök a dologhoz semmit, csak az italomért nyúlok.




- Ágy! – terül el Nicky elégedetten a pokrócon. - Hosszú volt a mai nap.
Leülök mellé. Pár percig csukott szemmel fekszik, utána lustán rám mosolyog, feltápászkodik, és a lábait combom két oldalához téve az ölembe mászik. Megtámasztom a hátam a háttámlán. Nicky megcsókol, kezeivel az oldalamat simogatja. A tarkóját kezdem masszírozni az ujjaimmal. Felnyög, még közelebb fészkel, szenvedélyesebben csókol, aprókat mozdít a csípőjén. Elszakad tőlem, ajkain még mindig mosoly játszik, a tekintete álmatag. Bekattan az esti beszélgetésem Aaronnal. Nicky hajolna vissza a számra, de gyengéden a mellkasára teszem a kezem. Azonnal kitisztul a tekintete.
- Valami baj van? – kérdezi meglepetten. Megrázom a fejem.
- Szóval vasárnapra van valami terved? – váltok témát.
- Éppenséggel lenne, de úgyis terveztem lemondani – válaszolja.
- Hogyhogy?
- Mostanság próbálom minimálisra csökkenteni az… elfoglaltságaim – fonja a nyakam köré a karjait. Elgondolkozva nézek rá.
- Miért? – faggatom tovább.
- A múltkori óta túlságosan gyanakvóvá váltam – magyarázza. – És te is azt mondtad, hogy jobban szeretnéd, ha abbahagynám. Szóval spórolok kicsit, és igyekszem minimalizálni az alkalmakat.
A nyakamra hajol, nyelvével játszik a bőrömön. Aprókat harap, megszívja az érzékeny területet. Máskor ezzel könnyen megbolondítana, de most túlságosan kijózanít a gyanakvás. Ólomnehéznek érzem magam. A félhomályba bámulok, veszek egy nagy levegőt.
- Szerelmes vagy belém?
A hangom annyira közömbös és távoli, hogy magamat is meglepem vele. Nicky beledermed a mozdulatba. Reszketegen fújja ki a levegőt.
- Tessék? – suttogja halkan.
- Jól hallottad a kérdést – felelem. – Válaszolj! Őszintén.
Meglepetten húzódik el, a tekintete az enyémet keresi. Visszabámulok rá. Látom, hogy mérlegel.
- Ez most hogy jött? – próbál végül kerülni. Ingerülten felsóhajtok.
- Nicky.
Az alsóajkába harap. Maga mellé ejti a kezeit, a combomra nehezedik, és onnan néz a szemembe. Igazából ezzel meg is adja nekem a választ, a szótlansága és a testbeszéde elárulja.
- Basszus, Nicky – tör ki belőlem. Lesüti a szemét. – Nézz rám!
Lassan ingatja a fejét. Az álla alá nyúlok, kényszerítem, hogy rám nézzen. A szomorúsága szinte mellbe vág.
- Ettől nem változik semmi – szólal meg halkan. A tekintetében rémület játszik. Fél, hogy mit lépek.
- Dehogynem.
- Nem, nem változik! – vágja rá hevesen. – Eddig sem vártam el semmit, ezután sem fogok. Nekem jó minden úgy, ahogy van – hadarja idegesen.
- Ez mindent megváltoztat, Nicky – simítok végig az arcán. A szemei vészesen csillogni kezdenek, és ez megrémít.
- Nem maradhatna minden úgy, ahogy eddig? – kérdezi reményvesztetten. Megrázom a fejem. Figyelem, ahogy egy apró könnycsepp végigfut az arcán. Az ujjaimmal odanyúlok, elmaszatolom. Kiszakítja magát az érintésemből. Mellém ül, a lábait maga alá húzza, a hajával elrejti magát előlem. Mélyeket lélegzik, hogy összeszedje magát. Fáj nézni, ahogy darabokra esik, és erről én tehetek.
- Nem akarlak bántani – suttogom magam elé.
- Én boldog vagyok így – pillant fel könnytől maszatos arccal. Remeg a hangja. – Az elmúlt fél évben boldogabb voltam, mint egész életemben bármikor. – Közelebb húzódik hozzám. – Nekem ez elég.
- Nicky…
Átöleli a nyakam, arcát az enyémhez szorítja. A hátát kezdem simogatni. Halkan felnevet, a hangjában keserűség csendül.
- Vicces, hogy azért dobsz félre, mert szeretlek.
Így kimondva még nagyobb súlya van az egésznek. Magamhoz húzom, csendben ölelem. Ajkai az enyémet keresik, kétségbeesetten csókol. Eltolom magamtól, és felkelek. A karom után kap.
- Kérlek… - szólal meg. – Ne hagyj itt csak így…
A karomat szorongatva feltérdel az ágyon, a tekintete nem ereszti az enyémet. Felsóhajtok, visszaülök az ágyra, és a hátára döntöm. Elszántan tartja a szemkontaktust.
- Bolond kölyök – suttogom a szájára, mielőtt megcsókolom. A mellkasára hajtom a fejem, hallgatom hosszú percekig a szívverését. A hajamba túr, ujjai nyomán bizsereg a bőröm.
- Mióta? – kérdezem.
- Nem tudom – feleli. – Mire észbe kaptam, már késő volt.
- Pedig megbeszéltük az elején…
- Ez nem gombnyomásra kapcsolgatható – hallgattat el a szavamba vágva. Igazat adok neki.
Felhúz magához, mélyen a szemembe néz. Minden az arcára van írva, a tekintete tele van érzelmekkel. Most jövök csak rá, hogy mennyire elrejtette, hogyan érez. Elképesztő szenvedéllyel mar az ajkaimra, magával ránt, képtelen vagyok neki nemet mondani.



Figyelem, ahogy alszik. Az én szememre nem jön álom órák óta, már feladtam a próbálkozást. Lágyan kisimítok egy fekete tincset Nicky arcából, közelebb húzódom, apró puszit adok a homlokára. Mocorogni kezd, megdermedek, pedig csak átfordul a hasára. Kifújom a tüdőmben rekedt levegőt, óvatosan felkelek, és öltözni kezdek. Az ajtóból még visszafordulok, és meglepve gyökerezek a földbe. A sötétítőn át épphogy beszűrődő fénynél is kiszúrom, hogy engem néz. Felkönyököl.
- Nem akartál felébreszteni, ugye? – kérdi színtelen hangon. Nem szólok semmit, úgysem lenne értelme. A hátára dől, a plafont bámulja, vesz néhány mély lélegzetet.
- Nicky – suttogom könyörgőn.
- Nyugi, nem csinálok nagyjelenetet – feleli. Pontosan tudja, hogy mire gondoltam.
Felül, kitakarózik, hozzám sétál. Nehezen állom meg, hogy ne hátráljak ösztönösen. Lassan emeli a kezét, arra az esetre, ha meg akarnám állítani, de nem teszem. Ujjai elérik az arcomat, megsimogat. A szemembe néz, és nekem belefájdul a szívem a tekintetébe. Szomorúan elmosolyodik. Hozzám simul, lehunyja a szemét, ajkát szűziesen az enyémhez érinti. Nem ütközik ellenállásba, így elmélyíti a csókot. Karjaim a derekára fonódnak, ő pedig átöleli a nyakam. Lágyan csókoljuk egymást percekig. Elszakad a számtól, a nyakamhoz fúrja az arcát, bőrömet perzseli a lehelete. A hajára túrok, szórakozottan játszok a tincseivel. Megpuszilom az arcát, elengedem, és hátrébb lépek.
- Megyek – szólalok meg nehézkesen. Bólint, a falnak veti a hátát, figyeli, ahogy a cipőmet veszem, a pillantása szinte éget. A kilincsért nyúlok, a szemem sarkából látom, ahogy lecsúszik a fal mentén a földre.
Bezárom magam után az ajtót. Még hallom, ahogy felzokog.