Tavasz 1. fejezet - Hajnalösvény

dec. 01	Tavasz 1. fejezet
	Írta Ariana

1. fejezet

– Köszönöm, hogy lejöttél velem.
– Nagyon szívesen.
Ármin a zene ritmusára dobolt a doboz oldalán. Nem lepte meg, hogy a diszkóban simán kiszolgálták, pedig a bejutásnál még elkérték tőle a személyit. Pontosan ezért érkezett társaságban, és roppant hálás volt Dávidnak, amiért elkísérte, mert egymaga biztosan nem mert volna csak így nekivágni az éjszakának. A barátai… nos, őket végképp nem hívta volna el. A férfi jelenléte viszont szavatolta, hogy senki sem kekeckedik, legalábbis Ármin nagyon reménykedett ebben. Amióta csak megismerte Dávidot, ösztönösen rábízta magát, legyen szó tanácsról, vagy mint jelen esetben, tettekről.
A neten találkoztak pár hónappal korábban, amikor a regisztráció után a férfi megpróbálta felszedni. Persze Ármin hamar lebukott, hogy fogalma sincs, mit művel, Dávid azonban beszélgetni kezdett vele, minden hátsó szándék nélkül, Ármin pedig szépen lassan a bizalmába avatta úgy is, hogy nem tudhatta, megérdemli-e. Amikor végül úgy döntött, ismerkedni szeretne, addig rágta a férfi fülét virtuálisan, amíg bele nem egyezett, hogy kicsit megmutatja neki az éjszakai meleg életet. A probléma azonban hamar kiütközött az este folyamán, nagyjából akkor, amikor találkoztak. Ármint ugyanis személyesen még inkább megérintette Dávid varázsa, rengeteg energiájába került, hogy ne látszódjon rajta, milyen áhítattal csüng a szavain.
– Így ketten nem túl sok értelme van ugyan, de legalább látsz ilyen bulit is – mondta a férfi. Ármin ismét beleborzongott a közelségébe, de másképp nem tudtak volna beszélgetni, ebben a zajban még az üvöltés is suttogásnak hatott. Legszívesebben legyőzte volna az apró távolságot, hogy ujjait Dávid szőkésbarna hajába meríthesse, mélyen beszívhassa a samponjának illatát…
A fiú kortyolt a sörből, mielőtt válaszolt, hátha az lehűti. Persze hiú ábrándnak bizonyult, hiszen az alkoholt a gátlásai levetkőzése miatt akarta meginni, és egészen jó úton haladt a cél felé akkor is, ha kicsit másképp tervezte. Közben azért nézelődött, a tekintete szinte rátapadt egy-egy srácra, és még mindig nehezen hitte el, hogy nem kell vigyáznia arra, kit bámul meg. A szabadság elbódította.
– És tetszik valaki?
Ármin a férfira pillantott, aztán vállat vont. Akadt, aki tényleg magára vonta a figyelmét, de az ismerkedéshez nem értett, sőt egyenesen fogalma sem volt, hogyan kezdjen hozzá. Ráadásul tagadhatatlanul senki sem mozgatta meg annyira, mint Dávid, ezt pedig nem vallhatta be a világ minden kincséért sem.
– Na, csak nézz ki valakit, és táncolj vele!
A fiú most először érezte, hogy ez egy végtelenül rossz ötlet. Elképzelhetetlennek tűnt, hogy bárkihez így ismeretlenül odamenjen, és leszólítsa. Sebesen megrázta a fejét.
— Nem hiszem, hogy menne.
Dávid állkapcsa látványosan megfeszült.
– Akkor mit keresünk itt?
Ármin elfordult, és a táncolókat figyelte. Rosszulesett neki a kérdés, még akkor is, ha jogos volt Dávid részéről, hiszen ha már az ő idejével szórakozik, tényleg jobb lenne, ha fel is mutatna valamit. Mégsem bírta rávenni magát.
– Nem tudom, hogyan kezdjek hozzá – vallotta be szégyenkezve, az igazság felét megosztva, mielőtt újra a férfira nézett. Dávid elnéző mosollyal fogadta a szavait, és Ármin biztosra vette, hogy pontosan erre számított.
– Van vesztenivalód? – kérdezte, de amikor Ármin nem felelt, a tömeg felé intett. – Jó, tudod, mit? Táncolok veled, aztán meglátjuk, feltűnsz-e valakinek, aki kicsit bátrabb nálad.
Ármin nem mozdult, így a férfi megragadta a karját, és magával vonszolta a tánctér felé. Még mielőtt odaértek, a fülébe ordított.
– Le ne tedd a söröd!
A fiúnak az is kiment a fejéből, hogy egyáltalán alkohol van nála, annyira lekötötte, hogy a tömeg közepén találta magát. Kényelmetlen volt, kicsit ijesztő, ráadásul a táncot amúgy sem nevezhette az erősségének, mégis megpróbált mozogni a zenére, hogy ne csináljon magából komplett idiótát. Dávid egy mosollyal jutalmazta érte, ő pedig remélte, nem pirult el.
Lopva a férfira sandított. Dávid a tömeget nézte, a fiúnak pedig erre eszébe jutott, miért is vannak itt. Aztán Dávid közelebb lépett hozzá, hozzásimult, neki pedig teljesen kiröppent a fejéből minden gondolat.
– Szerintem a szőkének mellettünk bejössz. Mit gondolsz?
Ármin igyekezett nem az említett irányba bámulni, pedig nem kis erőfeszítésébe telt. Voltaképp az egyetlen, ami megóvta az illetlenségtől, az volt, hogy Dávid nem távolodott el tőle, ő pedig nem várt módon reagált erre. Amint ez tudatosodott benne, ijedten hátrált el egy lépést, majd miután felmérte az említett srácot, nemet intett. Voltaképp azt sem tudta, mire, de tudta, hogy árulkodó lenne, ha semmit sem felel.
– Kár, pedig le sem tudja venni rólad a szemét.
Ármin újra oldalra pislogott. Már visszanyerte valamelyest a nyugalmát, így fel tudta mérni, miről is van szó. Voltaképp egészen bejött neki a látvány, de ezzel továbbra sem tudott mit kezdeni. Dávid ennél rutinosabbnak bizonyult, mert elmarta tőle a kiürült dobozt, és a pult felé intett.
– Mindjárt jövök!
Ármin sokkosan fordult utána, de mielőtt követhette volna, az említett szőke srác elé pördült.
– Szia! – szólította meg, Ármint pedig bátortalanul mosolyodott el. – Eddig nem láttalak erre.
A fiú fején átfutott, mennyire béna ez a szöveg, aztán emlékeztette magát, hogy ő még ennyire sem lenne képes.
– Először járok itt – válaszolta, aztán megrettent, hogy hátha hiba elárulni az ilyesmit. Az idegen azonban vagy ezt várta, vagy nem is érdekelte, még közelebb húzódott, Ármin pedig nagyon igyekezett jó fej módjára táncolni vele. Csak hát… az egész idegen volt. Segélykérőn pillantgatott körbe, és nemsokára mintegy mentőangyalként, Dávid jelent meg. Ármin megkönnyebbülten vetette magát a nyakába, szó szerint. Érezte, hogy a férfi megfeszül, de nem érdekelte, teljesen hozzá simult, majd nevetni kezdett.
– Bocs, de gyáva nyúl vagyok – szólalt meg. Dávid végigsimított a hátán, majd hamarosan kivezette a táncparkettről, és ezúttal tényleg vett neki még egy sört. Ármin tétován rebegett egy köszönömöt.
– Nem hittem, hogy ennyire félénk vagy.
A fiú lehajtotta a fejét. Nem tudott mit válaszolni, így is elég cikinek találta a szituációt. Dávid azonban némi hezitálás után elfordult tőle, és a csaposnak diktálta le az újabb rendelést. Ármin meglepetten vette el tőle a felespoharat.
– Nem tőlem kaptad – közölte Dávid kurtán, majd az övének ütötte a sajátját, és lehúzta. Ármin hezitálva követte a példáját. Az erős alkohol végigégette a torkát, és bár a haverjaival párszor már alaposan felöntött a garatra, mindig hamar betompult, ha túlzásba vitte.
– Gondolod, így menni fog? – kérdezte, Dávid azonban vállat vont.
– Te kértél erre, szóval… – kezdett bele, aztán elnevette magát. Ármin csodálkozással vegyes ámulattal figyelte az arcát, ahogy komorból vidámba váltott. Tetszett neki a változás. – Nem tudom, talán buta ötlet. Azt mondtad, pasizni akarsz, és hát… jobb ötletem nincs, én így szoktam. Igaz, én sosem keresek komolyat. – Dávid olyan arcot vágott, mint aki épp valamilyen fontos felfedezést tett. Ármint lefoglalta, hogy a pillái rebegését figyelje megigézve. – Jó ég, talán teljesen tévútra viszlek.
Ármin felkacagott. A nevetés megállíthatatlanul, őszintén ömlött ki belőle, először aznap este. Viszonylag sokára csendesedett. Dávid összevont szemöldökkel, némán várta meg, míg lecsillapodik.
– Mi ilyen vicces?
– Fogalmam sincs – ismerte el Ármin, és komolyba váltott. – Mondtad, hogy neked csak egyéjszakásaid vannak, bár azt nem, miért.
A férfi most már teljesen elkomorult. Ármin attól tartott, válaszolni sem fog, pedig eddig mindig őszintén, egyenesen viselkedett vele, mióta pár hónapja megismerkedtek. Igaz, személyesen harmadszor találkoztak.
– Említettem, te viszont nem kapcsoltad össze, úgy látom – sóhajtotta, és arrébb intette, hogy nyugodtan tudjanak beszélgetni. Pár méterrel arrébb valóban csendesebbnek bizonyult. – Mondtam, hogy biszexuális vagyok, és hosszútávon sosem kezdek pasikkal. – Ármin bólintott, és igyekezett nem tudomást venni arról az apró, szorító érzésről. Nem ezt akarta hallani, bár erre eddig maga sem jött rá. – Hát ezért. Egy-egy éjjel belefér, amíg mindkettőnknek csak szórakozás. Szóval elkísértelek, mert gondoltam, ha találsz valakit, kicsit én is kiengedem a gőzt.
Ármin ismét, mintegy gépiesen bólintott. A hangjában nem bízott, és egyébként is kezdett kicsit tompulni az agya, attól félt, valami butaságot talál mondani.
– Tehát te is fel akartál szedni valakit, azért jöttél el? – kérdezett rá, amint felfogta a szavakat. A férfi elmosolyodott, a szája sarkában megjelenő apró gödör pajkosságot kölcsönzött neki. Ármin önuralma a másodperc töredéke alatt kopott le, újra Dávidhoz fordult, majd némi hezitálás után szájon csókolta. Az egész nem tartott tovább egy pillanatnál, ő azonban tudta, hogy többhónapos barátságot kockáztatott. Amikor elhúzódott, fogalma sem volt, milyen reakciót kap.
Dávid lustán megnyalta a száját, a nyelvével önkéntelen követte végig az iménti érintés nyomát, míg Ármin hevesen dobogó szívvel várt. Aztán a férfi a szemébe nézett, de semmit nem szólt, ez pedig felbátorította a fiút. Ezúttal sokkal bátrabban csókolta meg, és bár percekig nem ütközött ellenállásba, Dávid végül elszakadt tőle.
– Na, ez egy végtelenül buta ötlet – szólalt meg, Ármin pedig csalódottan kapta el a tekintetét. Persze számított erre, csak hát annyira beleélte magát, amikor nem kapott azonnal visszautasítást…
– Miért? – préselte ki magából. A tekintetét továbbra sem tudta levenni a férfi szájáról.
– Az előbb mondtam – felelte Dávid, és bár Ármin meg mert volna esküdni, hogy szívesen folytatná, attól félt, elküldené, ha most újra próbálkozna.
– De csak jól érezzük magunkat…
– Nem én leszek, aki elveszi a szüzességed, oké? – szakította félbe Dávid, aztán gyorsan körbenézett, és még frusztráltabbá vált. – Sőt, az sem volt jó ötlet, hogy pont ide hoztalak. Menjünk inkább!
Ármin dacosan szorongatta a sört a kezében.
– Az a bajod, hogy fiatal vagyok?
Dávid felsóhajtott, Ármin viszont most, talán először, megmakacsolta magát. Akarta a férfit, még ha tisztában is volt vele, hogy hosszútávon nem kaphatná meg.
– Akkor? Félsz, hogy tapadnék? Mondj egyetlen indokot is, ami nem csupán azért van, hogy „helyesen hangozzon”!
Dávid szólásra nyitotta a száját, aztán megvonta a vállát, jelezve, hogy nem tud. Ármin újra közel hajolt, centik választották el, alig tudta visszafogni magát.
– Akkor?
El akarta csábítani a férfit. Bármit megadott volna érte. Kidugta a nyelvét, ezúttal ő simított végig Dávid ajkán, ahogy a férfi az előbb tette, apró remegést csalva ki. Dávid hosszasan nézett rá, mintha mérlegelne.
– Nem veszed komolyan? – kérdezte, Ármin pedig sejtette, hogy nyert ügye van, mégis elfojtotta a mosolyt.
– Nem veszem komolyan – ismételte válaszként, mire Dávid bólintott. Megindult a kijárat felé, a fiú pedig szorosan a nyomában haladt. Bár úgy érezte, ki sem bírja, míg kettesben nem lesznek, hirtelen ezernyi kétség zúdult rá. Először jutott eszébe, hogy ezzel talán véget vet valaminek, ami sokkal fontosabbá vált számára, mint eddig gondolta. Az ajtó kitárult, őt pedig hirtelen körülvette a tavaszi éjszaka, de egy cseppet sem józanodott tőle, sőt, ahogy Dávid hátrapillantott, hogy követi-e, és a tekintetük összekapcsolódott, a kék szempár csillogása még jobban csábította…

Ármin szinte újra érezni vélte a tavasz frissítő, intenzív, cigarettával vegyült illatát, a bőrén táncot lejtett egy sosem feledett, megkopott szellő emléke, morajjá szelídült nevetés és beszélgetés foszlányai idéződtek fel benne abban a józanító, kifacsart pillanatba tömörülve, amikor tekintete újra találkozott azzal az igézően kék szempárral. Az idő mintha megfagyott volna, amíg a fogaskerekek a helyükre nem kattantak, és ő felfogta a morbid, elképzelhetetlen szituáció súlyos igazságát. A meglepetéstől mintha kiszorult volna a tüdejéből a levegő, fojtogatta, mégsem tudott utána kapni, csak lassan, mintegy álomból ébredve indult újra a teste. Az elméje azonban még mindig képtelen volt feldolgozni a találkozást.
– Kisfiam?
Filmbe illőnek tűnt a mozdulat, ahogy az anyja felé fordult, automatikusan, amint meghallotta a nevét.
– Azért illene bemutatkozásképp kezet nyújtanod.
Ármin nyelt egyet. Minden értelmes reakció cserben hagyta, a gondolatok sebes madarakként reppentek tőle messzire, miközben dübörgésként támadó tornádóként lüktetett benne a felismerés.
– Már találkoztunk.
Ármin lehunyta a szemét. Ez a hang annyi emléket idézett, hogy minden sejtjét átjárta. Kezdett ugyan oszlani a fura, ijedt köd a tudatáról, de ötlete sem volt, hogyan kellene viselkednie.
– Igen? Hol?
Az anyja érdeklődve, csevegve tette fel a kérdést, de kirántotta vele Ármint a gondolatiból. Rémülten nézett fel, egyenesen Dávidra, aki pont olyan tanácstalannak és kicsit talán sokkosnak látszott, mint ő. Álltak egymással szemben, a férfi azonban hamarabb tért magához.
– Egy buliban.
A jótékony, időt nyerő hazugság könnyedén hagyta el Dávid száját. Csilla minden gyanakvás nélkül elfogadta a magyarázatot, és nem is faggatózott, ezzel a fia eszébe juttatva, hogy ő is mennyire zavarban van. Hiszen Dávid érkezése előtt percekkel arról magyarázott Árminnak, milyen ideges most, hogy bemutatja a gyerekeknek az új barátját…
Árminnak háborgott a gyomra. Remegve támasztotta a hátát a falnak, ügyelve rá, hogy a padlót bámulja a következő percekben, míg a testvérei következtek. Hallotta a hangjukat, a szavak értelmét azonban már nem találta, a beszélgetés annyira távolinak tűnt, mintha nem is lett volna egy szobába a többiekkel.
Menekülni akart. A késztetés borzalmasan erősen tört rá, nem tudott ellenállni neki. Attól félt, ha tovább marad, valami komoly hülyeséget fog elkövetni.
– Mindjárt jövök – szólalt meg, meglepően határozott, erős, mégis semleges hangon, majd kifordult a konyhából. Meg sem állt egészen a fürdőig, ahol magára zárta az ajtót, és a mosdókagylóra támaszkodva, riadtan szemlélte a tükörképét. Aztán megnyitotta a csapot, hideg vizet locsolt a kezére, majd a nyakára. A hosszabb tincsek eláztak a füle tövénél, a bőrére tapadtak, bosszúsan tűrte őket arrébb, mielőtt a hitetlenkedő nevetés utat tört volna magának.
Az anyja felszedte a férfit, aki hónapokkal ezelőtt az ő számára titokban a világot jelentette. Ármin azt kívánta, bár megnyílna alatta a föld, és elnyelné.

Következő