okt.
30
Küszöb 2. fejezet
Írta Ariana
– Figyelj, nekem lassan haza kellene mennem, vagy felhívni anyámat.
Kornél bosszankodva fordult a fiú felé. Egyelőre nem tudott vele mit kezdeni, előző este óta az ágyon hevert kikötözve, ami más körülmények között vágyat keltett volna benne, most viszont folyamatos éberséget.
De édes, menekülni próbál – szólalt meg az egyik szellem. Kornél a nőhöz fordult, a tekintetével próbálta meg elérni nála, hogy végre befogja. A másik lélek legalább végre eltűnt, amit felettébb értékelt.
– Mit nézel? – Ricsi hangja értetlenül csengett, ahogy követte Kornél pillantását. A férfi válaszra sem méltatta, így a fiú visszatért a korábbi témához. – Komolyan. Aggódni fog, és keresni kezd.
– Emiatt nem kell aggódnod.
A fiú mosolya keserűvé vált. Az ujjai a béklyóval játszottak, hirtelen mozdulattal megrántotta, de ismét hiába. Az ereje nélkül, amit Kornél ügyesen lekötve tartott, csupán ember volt. A férfi nyugodtan figyelte a vergődését.
– Szóval megölsz? Ez a terv? Akkor mire vársz? – faggatta Ricsi, ezúttal a hangjába kétségbeesés vegyült, Kornél igyekezett nem a hatása alá kerülni. Túlzás lett volna azt állítani, hogy már elhatározta magát, de ismerte a logikus utat. Nem hagyhatta futni a fiút, ha nem akarta veszélybe sodorni a saját életét.
– A démonvér elég kapós – felelte nyugodtan, a szavait kiváltó hatást figyelve.
Ricsi lehunyta a szemét, és nyelt egyet. A félelem rá volt írva az arcára, Kornél nem hitte, hogy tettet. A fiú egyértelműen rettegett. Kornél hiába sajnálta, nem engedhetett az érzelmeinek. Elég amatőr dolog lett volna tőle, ha egy kis elgyengülés az életébe kerül. Az asztalhoz ment, megfogta a tőrt és a tálat, és az ágy felé sétált vele. A fiú megbűvölten figyelte a pengét.
– Nem kell ezt tenned. Soha senkit sem bántottam – fogta könyörgőre, a férfit azonban nem állította meg vele.
– Még.
Kornél varázsigét mormogott. Ricsi egy pillanatra megfeszült, majd elernyedt, ahogy a mozgás képességét elvette tőle. Csak azután ült mellé, és fogta kezébe a csuklóját. A fiú halkan, rémülten felnyögött, ahogy a bőre engedett az erőszaknak, és feltárult.
Kornél figyelte, ahogy a vér vörös patakként csorog a tálba. Nem először csinált ilyesmit, de még soha nem érezte magát ennyire rohadtul tőle. Önkéntelenül simított végig hüvelykujjával a finom bőrön, amit pár nappal ezelőtt még vággyal érintett. Megdermedt, amikor észrevette, mit művel.
– A bánatba – suttogta. Ricsi keserűen felnevetett.
– Mindig kinyírod, aki beléd merészel szeretni?
– Azért ott még nem tartunk – vágta rá Kornél, miközben kicsit megdöntötte a tálat, hogy olvashasson belőle. Ahogy gondolta, a fiú kora valóban annyi lehet, amit állított magáról. Hát ezért volt olyan óvatlan, és ő is ezért nem szúrta ki azonnal.
– Maximum te nem – mondta halkan Ricsi, Kornél pedig fel sem nézett, mikor válaszolt.
– Hazugsággal nem mentheted meg magad.
– Cseszd meg! Ez jobban fájt, mint a rohadt késed!
Kornél felsóhajtott. Nem ez volt az első eset, hogy szerelmet vallottak neki. Múlandónak tartotta a dolgot, hiszen úgysem kötődhetett. Nem szívesen nézte volna végig kedvese öregedését, majd halálát.
A démonok persze nem öregednek. Egy bizonyos kor után a félvérek sem. Kornél nem is értette, honnan jött ez a gondolat. Talán a seb miatt volt, amit ő okozott, és amiből még mindig szivárgott a vér, míg ingerültségében be nem gyógyította. Pedig hagyhatta volna elvérezni. A félvérek ritka eseteket leszámítva, könnyen elintézhetőek.
– Szóval a rabod vagyok? – folytatta Ricsi kicsit nyugodtabban. Kornél sejtette, hogy próbálkozni fog, mindent be fog vetni, hogy meggyőzze. Csupán remélni merte, hogy nem gyengül el. Ezért is kerülte a szemkontaktust, zárta el az érzelmeit. Igyekezett nem tudomást venni arról, hogy ő is kötődik valamennyire.
– Olyasmi.
– Meddig? Figyelj, csak egyszerűen ölj meg! Ennyire nem lehetsz kegyetlen!
– Kegyetlen?
– Ja, cseszd meg! – Kornél azelőtt nagyon ritkán hallotta Ricsit káromkodni, arra pedig sosem akadt példa, hogy perceken belül kétszer előforduljon. – Tényleg nem fogod fel, hogy nekem jelentesz valamit?
Talán nem ez a megfelelő időpont arra, hogy jelezzem, a fiú őszintének tűnik – kotyogott közbe a szellem.
– Fogd már be – morogta Kornél. Ricsi természetesen azt hitte, hozzá intézi a szavait, mert bólintott, és némán elfordította a fejét. Ezzel egy időben a nő halványodni kezdett, majd köddé vált. Kornél némán megköszönte, hogy végre békére lelt, már ami a halottlátást illeti.
Visszament az asztalhoz. Korábban varázslattal elrejtette az oltárt, most egyetlen csettintéssel fedte fel. Mögötte Ricsi felnyögött, valószínűleg meglepetésében.
A férfi maga sem értette, miért hezitál. Ahogy mondta, a démonvér ritka értékes. Elég lenne palackba zárnia, és gazdagság várna rá. Arról nem beszélve, mit adnának egy elfogott, ártalmatlanított…
Élesen szívta be a levegőt. Húzta az időt, saját magát győzködte, nehogy valami eszetlenséget csináljon. Aztán mégis az oltár közepére tette a vért, és varázsigét mormolt. Hosszan, ismételve, nehogy a rítus pontatlanul végződjön.
Miután végzett, legyőzötten bámulta az időközben meggyújtott lángokat. Kettősség dúlt benne. Egy része jobb szerette volna, ha kiderül, Ricsi hazudott, és rengeteg halál szárad a lelkén. Valahol mégis megkönnyebbült, hogy talán esélyt adhat a fiúnak. Az már más kérdés, neki megéri-e, ha kivételt tesz.
– Miért nem ölsz? – érdeklődött, felfedve, hogy az előbbi varázslat egy teszt volt. Ricsi értetlenül nézett vissza rá, benne pedig felmerült, hogy a fiú talán mégsem tud túl sokat az efféle dolgokról.
– Miért ölnék? Miért bántanék bárkit?
– Mert ilyen a természeted.
– Nehogy már a szüleim határozzák meg, ki vagyok! – csattant a fiú. Kornél megfordult, az asztalnak támaszkodott, engedte, hogy a hitetlenség kiüljön az arcára.
– Nagyon jó vagy, de ezt nem veszem be.
– Mit? Miről hazudtam eddig?
– A származásodról? – dobta vissza a labdát Kornél, mire Ricsi ingerülten felsóhajtott.
– Azt hittem, ember vagy! Nem jövök embereknek démonokkal! Kettyósnak néznének!
Kornélnak el kellett ismernie, hogy ebben van igazság.
– Szóval azt mondod, belém szerettél?
Úgy tette fel a kérdést, hogy pontosan sugallja a kétségeit. A fiú értette a célzást, Kornél látta, az arcán hogyan váltják egymást az érzelmek. Düh, csalódottság. Most vagy nagyon jól játszott, vagy… Kornél nem tudta, melyik változatra szavazzon.
– Nem hiszel nekem?
– Egyetlen észérvet mondj, amiért hinnem kellene.
– A szavam nyilván semmit sem számít. Kérdezd meg a kristálygömbödet, boszorka! – felelte Ricsi, ezúttal haragosan. Kornél közel állt ahhoz, hogy felnevessen a durcás reakción.
– Te most sértegetni próbálsz?
– Van még veszítenivalóm? Egyébként komolyan mondtam. Ha nekem nem hiszel, hát teszteld a köteléket! – ajánlotta a fiú, Kornél pedig a beszélgetés során először billent ki igazán. Az egészet elintézhetné egyetlen rituáléval. De mit kezdene abban az esetben, ha az igazság az, aminek tűnik?
– Az fájni fog – mondta hosszas gondolkodás után. A fiú megvonta a vállát.
– Nekem már mindegy.
– Ebben biztos vagy?
– Nem hagysz nekem választást. – Ricsi felsóhajtott. Amikor ismét megszólalt, a férfi feje furcsán zúgni kezdett. – Ugyan, kedves. Engedj el!
– Persze, majd…
Kornél úgy érezte, mintha dróton rántanák. A rémület leterítette. Amikor találkozott a tekintete Ricsiével, a fiú lustán elmosolyodott. A gesztus láttatni engedte az apró szemfogakat, amiket eddig bűbáj fedett.
– Szerelmi varázslat? Mikor? – nyögte ki. Ricsi azonban megrázta a fejét.
– Nem szerelmi kötés. Vérkötelék – pontosított, Kornél pedig egyre erősebben pánikolt. Ha igaz, nagyobb bajban van, mint bármikor. Ricsi immár vidáman cseverészett tovább, mint aki pontosan tisztában van azzal, hogy nyert ügye van. – Ráadásul hiszed vagy sem, teljesen véletlen volt. Az egyik szeretkezésünkkor elveszettem a fejem, és véletlenül megharaptam magam, te pedig nem vetted észre a csóknál. Nem akartam kihasználni, de meghalni sem szeretnék. Remélem, megérted. Most eressz el!
Kornál beletörődve figyelte, ahogy a saját varázslata elenyészik. A fiú megdörzsölte a csuklóját, majd felkelt az ágyról. Elvette az oltárról a tálat, és Kornélhoz lépett vele, aki megkövülten álldogált.
– Önként vetted. Önként adom – nyújtotta felé a vért Ricsi.
– Na ne! – csattant a férfi. A fiú szemöldöke incselkedően emelkedett meg.
– Kell a menekülőút. Szóval szépen megiszod.
Kornél érezte, hogy nincs választása. Az ereiben keringő erő már döntött helyette, nem bírt szembeszegülni. Ahhoz képest, hogy a fiú kezdő volt és rutintalan, a képességei valószínűleg páratlanok. Ha később ennél többre lesz képes, megállíthatatlanná válik.
Kornél teljesítette a kérést. A folyadék égette a torkát, legszívesebben öklendezett volna, de a teste nem engedelmeskedett.
– Most csókolj meg!
Kornél felnyögött, ahogy a hegyes fogak felszántották az ajkát. Még soha senki nem tudta vérét venni, erre egy kis taknyos féldémon kifog rajta! A csók ráadásul a távolságtartóból szenvedélyessé vált, és Kornél tudta, hogy ezt nem a démoni mágia teszi.
– Még találkozunk, kedvesem – súgta a fülébe Ricsi, mielőtt eltávolodott tőle. A mosolya mégsem volt vidám, az incselkedés eltűnt róla. Kornél sosem vallotta volna be, hogy ő sem szívesen búcsúzik.
– Azt nem éled túl – ígérte, a szavaiból azonban hiányzott az igazi fenyegetés.
– Ugyan már! A kötelék innentől összeköt minket. Én legalább nem akartalak megölni. Részemről mégsincs harag. – A fiú a füléhez hajolt. – Nem elterelésnek szántam azt a vallomást.
Azzal még egy puszit nyomott az arcára, majd kisétált az ajtón. Kornél nem ment utána, azután sem, hogy a testét uraló erő eleresztette, megadva rá a lehetőséget. Azzal, hogy a fiú nem tört az életére, bebizonyított valami fontosat számára. Ő pedig nem akarta elárulni ezt a bizalmat…

Vége

Hozzászólás: 0
Nyomtatóbarát változat Hír létrehozása pdf formátumban


Üdvözlet
Felhasználónév:

Jelszó:




Adatok megjegyzése

[ ]
[ ]
Online
vendég: 4, tag: 0 ...

legtöbb 253
(tag: 2, vendég: 251) - 26 jún : 22:01

Tagok: 916
Legújabb tag: Marischka11
Az utolsó látogatásod óta történt változások

news
Nincs újdonság
download
Nincs letöltés
members
Nincs Tag
links_page
chatbox_menu
Nincs chatbox üzenet