– Figyelj, nekem lassan haza kellene mennem, vagy felhívni anyámat.
Kornél bosszankodva fordult a fiú felé. Egyelőre nem tudott vele mit kezdeni, előző este óta az ágyon hevert kikötözve, ami más körülmények között vágyat keltett volna benne, most viszont folyamatos éberséget.
– De édes, menekülni próbál – szólalt meg az egyik szellem. Kornél a nőhöz fordult, a tekintetével próbálta meg elérni nála, hogy végre befogja. A másik lélek legalább végre eltűnt, amit felettébb értékelt.
– Mit nézel? – Ricsi hangja értetlenül csengett, ahogy követte Kornél pillantását. A férfi válaszra sem méltatta, így a fiú visszatért a korábbi témához. – Komolyan. Aggódni fog, és keresni kezd.
– Emiatt nem kell aggódnod.
A fiú mosolya keserűvé vált. Az ujjai a béklyóval játszottak, hirtelen mozdulattal megrántotta, de ismét hiába. Az ereje nélkül, amit Kornél ügyesen lekötve tartott, csupán ember volt. A férfi nyugodtan figyelte a vergődését.
– Szóval megölsz? Ez a terv? Akkor mire vársz? – faggatta Ricsi, ezúttal a hangjába kétségbeesés vegyült, Kornél igyekezett nem a hatása alá kerülni. Túlzás lett volna azt állítani, hogy már elhatározta magát, de ismerte a logikus utat. Nem hagyhatta futni a fiút, ha nem akarta veszélybe sodorni a saját életét.
– A démonvér elég kapós – felelte nyugodtan, a szavait kiváltó hatást figyelve.
Ricsi lehunyta a szemét, és nyelt egyet. A félelem rá volt írva az arcára, Kornél nem hitte, hogy tettet. A fiú egyértelműen rettegett. Kornél hiába sajnálta, nem engedhetett az érzelmeinek. Elég amatőr dolog lett volna tőle, ha egy kis elgyengülés az életébe kerül. Az asztalhoz ment, megfogta a tőrt és a tálat, és az ágy felé sétált vele. A fiú megbűvölten figyelte a pengét.
– Nem kell ezt tenned. Soha senkit sem bántottam – fogta könyörgőre, a férfit azonban nem állította meg vele.
– Még.
Kornél varázsigét mormogott. Ricsi egy pillanatra megfeszült, majd elernyedt, ahogy a mozgás képességét elvette tőle. Csak azután ült mellé, és fogta kezébe a csuklóját. A fiú halkan, rémülten felnyögött, ahogy a bőre engedett az erőszaknak, és feltárult.
Kornél figyelte, ahogy a vér vörös patakként csorog a tálba. Nem először csinált ilyesmit, de még soha nem érezte magát ennyire rohadtul tőle. Önkéntelenül simított végig hüvelykujjával a finom bőrön, amit pár nappal ezelőtt még vággyal érintett. Megdermedt, amikor észrevette, mit művel.
– A bánatba – suttogta. Ricsi keserűen felnevetett.
– Mindig kinyírod, aki beléd merészel szeretni?
– Azért ott még nem tartunk – vágta rá Kornél, miközben kicsit megdöntötte a tálat, hogy olvashasson belőle. Ahogy gondolta, a fiú kora valóban annyi lehet, amit állított magáról. Hát ezért volt olyan óvatlan, és ő is ezért nem szúrta ki azonnal.
– Maximum te nem – mondta halkan Ricsi, Kornél pedig fel sem nézett, mikor válaszolt.
– Hazugsággal nem mentheted meg magad.
– Cseszd meg! Ez jobban fájt, mint a rohadt késed!
Kornél felsóhajtott. Nem ez volt az első eset, hogy szerelmet vallottak neki. Múlandónak tartotta a dolgot, hiszen úgysem kötődhetett. Nem szívesen nézte volna végig kedvese öregedését, majd halálát.
A démonok persze nem öregednek. Egy bizonyos kor után a félvérek sem. Kornél nem is értette, honnan jött ez a gondolat. Talán a seb miatt volt, amit ő okozott, és amiből még mindig szivárgott a vér, míg ingerültségében be nem gyógyította. Pedig hagyhatta volna elvérezni. A félvérek ritka eseteket leszámítva, könnyen elintézhetőek.
– Szóval a rabod vagyok? – folytatta Ricsi kicsit nyugodtabban. Kornél sejtette, hogy próbálkozni fog, mindent be fog vetni, hogy meggyőzze. Csupán remélni merte, hogy nem gyengül el. Ezért is kerülte a szemkontaktust, zárta el az érzelmeit. Igyekezett nem tudomást venni arról, hogy ő is kötődik valamennyire.
– Olyasmi.
– Meddig? Figyelj, csak egyszerűen ölj meg! Ennyire nem lehetsz kegyetlen!
– Kegyetlen?
– Ja, cseszd meg! – Kornél azelőtt nagyon ritkán hallotta Ricsit káromkodni, arra pedig sosem akadt példa, hogy perceken belül kétszer előforduljon. – Tényleg nem fogod fel, hogy nekem jelentesz valamit?
– Talán nem ez a megfelelő időpont arra, hogy jelezzem, a fiú őszintének tűnik – kotyogott közbe a szellem.
– Fogd már be – morogta Kornél. Ricsi természetesen azt hitte, hozzá intézi a szavait, mert bólintott, és némán elfordította a fejét. Ezzel egy időben a nő halványodni kezdett, majd köddé vált. Kornél némán megköszönte, hogy végre békére lelt, már ami a halottlátást illeti.
Visszament az asztalhoz. Korábban varázslattal elrejtette az oltárt, most egyetlen csettintéssel fedte fel. Mögötte Ricsi felnyögött, valószínűleg meglepetésében.
A férfi maga sem értette, miért hezitál. Ahogy mondta, a démonvér ritka értékes. Elég lenne palackba zárnia, és gazdagság várna rá. Arról nem beszélve, mit adnának egy elfogott, ártalmatlanított…
Élesen szívta be a levegőt. Húzta az időt, saját magát győzködte, nehogy valami eszetlenséget csináljon. Aztán mégis az oltár közepére tette a vért, és varázsigét mormolt. Hosszan, ismételve, nehogy a rítus pontatlanul végződjön.
Miután végzett, legyőzötten bámulta az időközben meggyújtott lángokat. Kettősség dúlt benne. Egy része jobb szerette volna, ha kiderül, Ricsi hazudott, és rengeteg halál szárad a lelkén. Valahol mégis megkönnyebbült, hogy talán esélyt adhat a fiúnak. Az már más kérdés, neki megéri-e, ha kivételt tesz.
– Miért nem ölsz? – érdeklődött, felfedve, hogy az előbbi varázslat egy teszt volt. Ricsi értetlenül nézett vissza rá, benne pedig felmerült, hogy a fiú talán mégsem tud túl sokat az efféle dolgokról.
– Miért ölnék? Miért bántanék bárkit?
– Mert ilyen a természeted.
– Nehogy már a szüleim határozzák meg, ki vagyok! – csattant a fiú. Kornél megfordult, az asztalnak támaszkodott, engedte, hogy a hitetlenség kiüljön az arcára.
– Nagyon jó vagy, de ezt nem veszem be.
– Mit? Miről hazudtam eddig?
– A származásodról? – dobta vissza a labdát Kornél, mire Ricsi ingerülten felsóhajtott.
– Azt hittem, ember vagy! Nem jövök embereknek démonokkal! Kettyósnak néznének!
Kornélnak el kellett ismernie, hogy ebben van igazság.
– Szóval azt mondod, belém szerettél?
Úgy tette fel a kérdést, hogy pontosan sugallja a kétségeit. A fiú értette a célzást, Kornél látta, az arcán hogyan váltják egymást az érzelmek. Düh, csalódottság. Most vagy nagyon jól játszott, vagy… Kornél nem tudta, melyik változatra szavazzon.
– Nem hiszel nekem?
– Egyetlen észérvet mondj, amiért hinnem kellene.
– A szavam nyilván semmit sem számít. Kérdezd meg a kristálygömbödet, boszorka! – felelte Ricsi, ezúttal haragosan. Kornél közel állt ahhoz, hogy felnevessen a durcás reakción.
– Te most sértegetni próbálsz?
– Van még veszítenivalóm? Egyébként komolyan mondtam. Ha nekem nem hiszel, hát teszteld a köteléket! – ajánlotta a fiú, Kornél pedig a beszélgetés során először billent ki igazán. Az egészet elintézhetné egyetlen rituáléval. De mit kezdene abban az esetben, ha az igazság az, aminek tűnik?
– Az fájni fog – mondta hosszas gondolkodás után. A fiú megvonta a vállát.
– Nekem már mindegy.
– Ebben biztos vagy?
– Nem hagysz nekem választást. – Ricsi felsóhajtott. Amikor ismét megszólalt, a férfi feje furcsán zúgni kezdett. – Ugyan, kedves. Engedj el!
– Persze, majd…
Kornél úgy érezte, mintha dróton rántanák. A rémület leterítette. Amikor találkozott a tekintete Ricsiével, a fiú lustán elmosolyodott. A gesztus láttatni engedte az apró szemfogakat, amiket eddig bűbáj fedett.
– Szerelmi varázslat? Mikor? – nyögte ki. Ricsi azonban megrázta a fejét.
– Nem szerelmi kötés. Vérkötelék – pontosított, Kornél pedig egyre erősebben pánikolt. Ha igaz, nagyobb bajban van, mint bármikor. Ricsi immár vidáman cseverészett tovább, mint aki pontosan tisztában van azzal, hogy nyert ügye van. – Ráadásul hiszed vagy sem, teljesen véletlen volt. Az egyik szeretkezésünkkor elveszettem a fejem, és véletlenül megharaptam magam, te pedig nem vetted észre a csóknál. Nem akartam kihasználni, de meghalni sem szeretnék. Remélem, megérted. Most eressz el!
Kornál beletörődve figyelte, ahogy a saját varázslata elenyészik. A fiú megdörzsölte a csuklóját, majd felkelt az ágyról. Elvette az oltárról a tálat, és Kornélhoz lépett vele, aki megkövülten álldogált.
– Önként vetted. Önként adom – nyújtotta felé a vért Ricsi.
– Na ne! – csattant a férfi. A fiú szemöldöke incselkedően emelkedett meg.
– Kell a menekülőút. Szóval szépen megiszod.
Kornél érezte, hogy nincs választása. Az ereiben keringő erő már döntött helyette, nem bírt szembeszegülni. Ahhoz képest, hogy a fiú kezdő volt és rutintalan, a képességei valószínűleg páratlanok. Ha később ennél többre lesz képes, megállíthatatlanná válik.
Kornél teljesítette a kérést. A folyadék égette a torkát, legszívesebben öklendezett volna, de a teste nem engedelmeskedett.
– Most csókolj meg!
Kornél felnyögött, ahogy a hegyes fogak felszántották az ajkát. Még soha senki nem tudta vérét venni, erre egy kis taknyos féldémon kifog rajta! A csók ráadásul a távolságtartóból szenvedélyessé vált, és Kornél tudta, hogy ezt nem a démoni mágia teszi.
– Még találkozunk, kedvesem – súgta a fülébe Ricsi, mielőtt eltávolodott tőle. A mosolya mégsem volt vidám, az incselkedés eltűnt róla. Kornél sosem vallotta volna be, hogy ő sem szívesen búcsúzik.
– Azt nem éled túl – ígérte, a szavaiból azonban hiányzott az igazi fenyegetés.
– Ugyan már! A kötelék innentől összeköt minket. Én legalább nem akartalak megölni. Részemről mégsincs harag. – A fiú a füléhez hajolt. – Nem elterelésnek szántam azt a vallomást.
Azzal még egy puszit nyomott az arcára, majd kisétált az ajtón. Kornél nem ment utána, azután sem, hogy a testét uraló erő eleresztette, megadva rá a lehetőséget. Azzal, hogy a fiú nem tört az életére, bebizonyított valami fontosat számára. Ő pedig nem akarta elárulni ezt a bizalmat…

Vége