Virágszirmok beleolvasó 1. fejezet

dec. 03	Virágszirmok beleolvasó 1. fejezet
	Írta Ariana

1.
Jácint mélyet szívott a cigarettájából. A házuk előtti park lépcsőjén üldögélt, a szobor lábánál, és zenét hallgatott. A fejhallgató teljesen elrejtette előle a világ zaját, lehunyt szemmel dobolta lábával az ütemet. Már beesteledett, kicsit le is hűlt a levegő késő tavaszhoz képest, de nem különösebben zavarta. Tíz fok felett megtanult nem fázni, pedig a bőrkabát alig melegítette.
Ismét az ölében nyugvó füzetet bámulta. Voltaképp fél órája nem is látta a betűket, hiába tudta, hogy a másnapi dolgozatának jól kell sikerülnie. Lili azonban késett, és ő félt, hogy balhé lesz belőle, amint felérnek a lakásba. Folyamatosan azt figyelte, rezeg-e már a telefonja, így viszont képtelen volt koncentrálni.
– Hol a francban vagy… – suttogta maga elé, miközben ismét tárcsázta a húgát. Szitkozódott, amikor a lány ugyanúgy kinyomta a hívást, mint az előző alkalmakkor.
Egye idegesebb lett. Eltaposta a cigit, újabbat gyújtott, némán bámulta a híváskijelzőt. Üvölteni tudott volna, amiért nem tudja elérni Lilit. Amikor a lány végre visszahívta, hatalmas megkönnyebbülés járta át.
– Hol vagy? – szólt bele köszönés helyett.
– Gázolás volt a villamos vonalán – felelte a lány. – Akkora volt a tömeg, és tudod, hogy utálok ilyenkor beszélni.
– Feltalálták az sms-t, az isten megáldjon! – rivallt rá a fiú. Felpillantott a házra, és megnyugodva vette tudomásul, hogy még mindig sötét az ablak. – Messze vagy?
– Öt perc – sóhajtotta a lány, Jácint pedig hallotta, hogy zihál a sietségtől.
– Megvárlak.
Reszketett. A szemét le sem vette a bejáratról, közben számolta a másodperceket. Gyerünk már, Lili!
Abban a pillanatban felpattant, hogy kiszúrta a húgát az utca végében. Szinte repült felé, közben azonban szem elől tévesztette a kaput. Megragadta a lány karját, húzta felfelé a lépcsőn. Bedugta a kulcsot a zárba, és sírni tudott volna a boldogságtól. Kettőre volt zárva.
– Ez meredek volt – súgta, amint becsukta az ajtót. Még előtte kikémlelt a lépcsőházba, de hiába fülelt, nem hallotta a szokásos lépteket.
– Sajnálom.
Lili bűnbánóan hajtotta le a fejét. Jácint röviden magához ölelte, aztán ráparancsolt.
– Vetkőzz le! Tanulunk – mondta ellentmondást nem tűrő hangon, a húgát viszont kiragadta vele a dermedtségből. A lány a füle mögé tűrte hosszú barna tincseit, és megjutalmazta egy mosollyal.
– Segítesz a kémiával?
– Persze.
Jácint ismerte a húgát, talán jobban, mint saját magát. A lánynak sosem mentek a reál tárgyak, mindig szenvedett velük, így Jácint általában vele tanult. Kivéve keddenként, amikor Lili hegedűre járt. Akkor villámgyorsan elintézte a saját leckéjét, amíg őt várta. Egyébként szerencsés volt, mert ha figyelt az órákon, alig kellett foglalkoznia a tanulnivalóval. Így legalább néha egy kis magánéletet is lophatott magának…
Ábrándozáson kapta magát. Elképzelte a holnap délutánját, a puha csókokat, a férfias izmokat a tapintása alatt. A titkos, tiltott érintéseket, amiért hetek óta majd elepedt.
– Mire gondolsz?
Rajtakapottan rázta meg a fejét, Lili azonban nem szállt le róla.
– Na!
Jácint borzalmasan szerette volna elmesélni. Elárulni, hogy van valakije, hogy ha kis időre is, de boldognak érzi magát, mégsem tehette. Bajba sodorná a húgát, ha meg kellene tartania a titkot.
– Semmi fontos – felelte, és beljebb tessékelte a lányt. Leült mellé az asztalhoz, igyekezett minél jobban elmagyarázni a tananyagot. Utána végighallgatta a napját, miközben vacsorát csinált neki. Ilyenkor megtehette, hogy ő szolgálta ki Lilit, mert ha az apjuk otthon volt, akkor minden feladat a lányra hárult.
A férfi azonban későn ért haza. Lili már aludni ment, Jácint is éppen arra készült, hogy ágyba bújjon, amikor meghallotta a kulcscsörgést. Dermedten álldogált az előszobában, pedig ő is tudta, hogy jobb lenne, ha eltűnne az útból.
– Miért nem alszol még? – dörrent rá köszönés nélkül az apja. Ledobta az aktatáskát a cipők mellé, miközben az ajtó hangos döndüléssel vágódott be utána. Jácint nyelt egyet.
– Tanultam – válaszolta halkan. Az apja halkan felnevetett.
– Azt nem árt. – Felé fordult, lépett egyet, Jácint pedig levegőt sem mert venni. A férfi megállt előtte. – Ha év végén is olyan jegyeid lesznek, mint félévkor, megnézheted magad.
A férfi megpaskolta az arcát. Jácint továbbra sem mozdult.
– A húgod?
– Alszik.
A férfi bólintott. A lány szobája felé nézett, Jácintot pedig leverte a víz. Aztán az apja visszafordult hozzá.
– Húzzál aludni! Én is álmos vagyok, kész röhej, mennyi melót sóztak a nyakamba.
– Jó éjt! – mondta Jácint, még egy apró mosolyt is magára erőltetett, de csak akkor mert megindulni a szobájába, amikor az apja a konyhába ért. Résnyire nyitva hagyta az ajtót, hogy hallja, merre halad a lakásban. Egészen addig nem bírt aludni, míg teljes csend nem borult az otthonára.
Jácint kalapáló szívvel haladt az ismerős utcában. Szeretett volna szaladni, szinte repülni, de nem akart megizzadni. A nap erősen tűzött, neki pedig nem volt kedve cipelni a kabátját. A hangulata is az időjárásra hasonlított: nem tudott nem mosolyogni.
Az ajtó szinte azonnal nyílt, amint becsöngetett.
– Szia!
Imádta ezt a mosolyt. Peti ellépett az útból, Jácint pedig alig várta, hogy bemehessen utána a halóba. Mégis lassan, lágyan hajolt hozzá, lehunyta a szemét, amikor a szájuk összeért. Talán halkan fel is nyögött, nem tudta volna megmondani. Hosszú, nagyon hosszú percekig nem számított semmi más, teljesen elmerült a csókban, csak akkor döbbent rá, hogy Peti tovább szeretne lépni, amikor a férfi ujjai a pólója alá kalandoztak.
– Ezúttal is sietsz? – kérdezte, Jácint pedig kelletlenül bólintott.
– Nagy kár. Reméltem, hogy kicsit többet tudunk együtt lenni.
Jácint rosszul érezte magát a csalódottságtól, ami Peti hangjában csengett, de még az ő kedvéért sem merte kockáztatni, hogy elkésik otthonról.
– Ne haragudj! – suttogta, Peti azonban nem időzött jobban a témánál, hanem a nyakát vette célba, Jácint pedig hamarosan azt is elfelejtette, miről beszélgettek. A valóság durvábban tört rá, mint várta.
– Ne így! – tört ki belőle, amikor a férfi a hasára fordította. Jácint pánikszerűen lökte el magát az ágyról, hirtelen komoly késztetést érzett rá, hogy felkapja a ruháit, és elszaladjon. Peti hátrébb húzódott, a sarkára ült, összevont szemöldökkel, értetlenül nézett rá.
– Jól van, nyugi – szólalt meg. – Ha nem szereted így, nem kell.
Jácint próbálta lecsendesíteni a szívverését. Mélyeket lélegzett, de a tény, hogy Peti továbbra sem mozdult, egyszerre segítette és hátráltatta abban, hogy megnyugodjon. Bele sem mert gondolni, mi járhat a férfi fejében, minek tulajdoníthatja a viselkedését. Jácint meg akarta menteni a helyzetet. Visszakúszott a férfihoz, feltérdelt, megcsókolta. A mellkasuk összesimult, a ritmikus dobogás képes volt arra, hogy legyűrje benne a pánikot. Végigcsókolta Peti mellkasát, aztán az ölére hajolt, a férfi sóhajaiból merítkezett.
– Ha folytatod – zihálta Peti nemsokára. – Akkor ebből ennyi lesz.
Jácint eltávolodott tőle, visszafeküdt a hátára. Figyelte, ahogy a férfi magára görgeti az óvszert, elhelyezkedik a combjai között, és megcsókolja, mielőtt beléhatol.
Vele sosem érzett fájdalmat. Bár nem is csodálta, hiszen a férfi mindig gondoskodott az előjátékról, síkosítót és óvszert használt. Vigyázott rá. Szerette a testét. Jácint pedig őt szerette, már az elején belezuhant a férfi kedvességébe. A zöld szemekbe, amik most is úgy csillogtak, mintha kincset tartana a karjaiban. Jácint szerette elhinni, hogy tényleg ilyen sokat ér…
Szex után mindig adott magának néhány békés percet. Kiélvezte, hogy Peti hozzásimul, puszikat szór a vállára, csiklandósan összerázkódott, amikor a férfi ujjai végigszaladtak az oldalán, és nem bírta ki nevetés nélkül. Gyűlölt felkelni, lemosdani, elindulni, de nem húzhatta sokáig az időt.
– Egyszer szeretném, ha nálam aludnál – törte meg Peti a csendet.
Jácintot ledermesztették a férfi szavai. Mindennél jobban vágyott rá, hogy megtehesse, hogy vele alhasson, vele ébredhessen, hogy ne kelljen elrohannia az együttlétük után. Aztán eszébe jutott a húga, és rögtön felült, kicsúszott az ágy szélére.
– Valami rosszat mondtam? – kérdezte Peti meglepetten. Jácint megrázta a fejét, és felkelt. Visszapillantott, mielőtt a fürdőbe ment volna.
– Lemosdok, jó?
Nem várta meg a választ. Magára zárta az ajtót, a csempének támasztotta a homlokát. Nem sokáig zuhanyozott, sietnie kellett, pedig legszívesebben megkérte volna Petit, hogy tartson vele. Egyszer, amikor több időt tudott ellopni, együtt tusoltak, az élményt elraktározta az emlékeiben.
Némán öltözött. Peti az ágyról figyelte, de amikor az utolsó ruhadarabnál járt, megállította.
– Adok egy hajszárítót.
– Hagyd csak, nincs hideg – legyintett Jácint, és folytatta a megkezdett mozdulatsort. Peti azonban nem engedetett ilyen könnyen.
– Tizenkét fokot ír – nézett fel a mobiljából. – Szárítsd meg a hajad, légy szíves. Így is egy szál kabátban rohangálsz, legszívesebben rád tukmálnék egy pulcsit is.
Jácint elképzelte, hogy hazamegy egy idegen ruhadarabban, és kirázta a hideg. Pedig milyen jó lenne magával vinni egy apróságot, ami Petire emlékezteti. Bebújni az öblítője illatába, hogy azt képzelhesse, vele van…
– Nem vagyok fázós – felelte inkább, a férfi azonban megragadta a karját, amikor menni akart. Nem szorította meg, gyengéden érintette, Jácint mégis megfeszült. Amikor észrevette a reakcióját, lerázta magáról a férfi kezét.
– Két perc.
Jácint félszegen álldogált, és élvezte, ahogy a meleg levegővel együtt Peti ujjai is végigszántanak a hajában. Lehunyta a szemét, kiélvezte a simogatást, egyenesen haragudott, amikor véget ért a művelet.
– Mikor találkozunk? – érdeklődött a férfi. Az ajtóban álltak, közel egymáshoz, Jácint mindig az utolsó másodpercig a férfihoz simult. A nyakába sóhajtotta a választ.
– Hétfőn.
– Az szörnyen messze van.
Jácint halkan felnevetett. Mélyet szívott Peti illatából, és határozottságot erőltetett magára, ellökte magát tőle. Aztán csak nem bírta ki, még egy csókot követelt.
– Hétfőn – ismételte meg, mielőtt kilépett a lakásból.
Ő, másokkal ellentétben, imádta a hétfőket, és szívből utálta a hétvégét.

Következő