dec.
14
Virágszirmok beleolvasó 2. fejezet
Írta Ariana
2.
Jácint a pad támláján ült, lábát az ülőkén nyugtatva. A harmadik cigarettáját szívta, a fülében üvöltött a zene, őt pedig ellepték az emlékek. A játszótéri focipályát figyelte, a gyerekek lelkes játékát. Bármennyire utálta a focit, néha hiányolta. Akkor még voltak barátai, a csapattársai, és hiába kapott ki érte nem is egyszer, imádott velük lógni.
Sosem érdekelte a sport. Vesztére az apja rajongott érte, és a fiú legnagyobb sajnálatára tehetségesnek bizonyult. Gyors volt és precíz, a kitartása pedig messzemenően meghaladta a többiekét. Mégsem tudta kivívni az apja elismerését. A figyelmét bezzeg megkapta, csak épp nem úgy, ahogy vágyott rá.
Megborzongott. Mindene fájt, és bár egy ideje leszokott róla, hogy megnézze magát ruhátlanul a tükörben, sejtette, mennyi kék-zöld folt van rajta. Őszintén remélte, hogy hétfőre nyomuk sem lesz, mert fogalma sem volt, milyen magyarázattal rukkol elő, ha Peti rákérdez.
Elmosolyodott, amikor az egyik kisfiú elesett rúgás közben. Nála sohasem fordult elő, hogy felbukott volna a saját lábában. Néha jólesett volna visszamenni, legalább egy-egy edzés kedvéért, de nem tehette. Az edző kétszer kérdezett rá az apjánál a sérüléseire, mire a férfi fogta, és kivette a csapatból. Jácint sosem hitte volna, hogy valaha nosztalgiával fog gondolni az egészre.
Akkor felmerült benne, hogy mindent elmond, de hamar rájött, hogy csak még többet rontana a helyzeten. Az anyját már így is elüldözte az apja, mi lett volna Lilivel, ha őt is kidobja? És ő mihez kezdett volna az utcán, a tél közepén?
Messzire dobta a csikket, és a térdére támaszkodott. Össze kellene szednie magát, és elindulni, de nem érzett elég erőt a mozduláshoz, akkor sem, ha sietni még rosszabb lesz.
Éhes volt, a gyomorsav marta, de nem bírt enni, és különben is elfogyott a zsebpénze. Választhatott, vagy cigarettát vesz, vagy uzsonnát. Az előbbi mellett döntött. Az iskolai ebéd viszont már rég volt, Jácint pedig csak remélte, hogy nem lesz vacsora nélkül a szobájába zavarva.
Felpillantott, amikor meglátta az ismerős rózsaszín ruha szegélyét. Lili rühellte a rózsaszín minden árnyalatát, az apjuk viszont ezt szerette rajta, így azt viselte, hogy ne bosszantsa fel. Jácint ebből a szempontból szerencsésnek érezte magát, mert azt vett fel, amit akart.
– Mi a baj?
Jácint megvonta a vállát, a gyomra viszont jól hallhatóan korgott. Lili elnevette magát, majd a táskájában kezdett kutatni, és elővett egy csomag kekszet. Jácint hálásan kapott utána.
– Ebéd óta nem ettél? – kérdezte a lány kedvesen. Jácint bólintott, Lili pedig megcsóválta a fejét. – Bezzeg a bagó, az megy.
Jácint nem szólt semmit, némán evett. Lili leült mellé, a füle mögé tűrt egy rakoncátlan tincset. Jácint elmosolyodott.
– Hogy vagy?
Jácint mosolya azonnal lehervadt.
– Túlélem.
– Sajnálom, hogy helyettem… – motyogta tétován Lili, Jácint azonban nyűgösen félbeszakította.
– El ne kezdd!
Bár ez most a húga hibája volt, Jácint nem akart haragudni rá. Azt akarta, hogy Lili se ostorozza magát. Ha a lány nem húzza fel az apjukat a kémia hármassal, akkor más ürügyet talált volna. Igazából mindegy, ok mindig akadt.
– Menjünk?
– Ideje lenne – felelte Lili csendesen, maga elé révedve. Jácint hozzáhajolt, gyors puszit adott az arcára, majd leugrott a padról, és a kezét nyújtotta neki.
– A holnapi törire sokat kell készülni – sóhajtotta. A számokkal jól boldogult, az évszámokkal is, de a humán tárgyakra mindig több energiát kellett fordítania. Lili pont az ellentéte volt, jól kiegészítették egymást.
– Legalább most én tudok segíteni.
Jácint bólintott. Egy kicsit már készült az órák közötti szünetekben, úgyis unatkozott. Barátai már nem nagyon maradtak, mióta gimibe kerültek, egyikük sem igazán nyitott új emberek felé. Persze ezért mindketten hamar kirekesztettek lettek, bár legalább egymásnak ott voltak.
– Ha apa megtudja a fizikát…
Jácint felnyögött. Az apjuk mindig ellenőrizte a jegyeiket, akár munka közben is. Jobb esetben lehiggadt, mire hazaért, de ha egész nem nap volt ideje megnézni a rendszert, akkor telibe kapták a haragját. Jácint igyekezett nem mutatni, mennyire retteg.
– Ha hazaért, te gyakorlod a hegedűt.
– Jácint – kezdett volna bele a lány, de a fiú leintette.
– Szereti, amikor játszol.
– És ha ma is rajtad csattan? – kérdezte idegesen a lány. Jácint sokáig nem felelt, mert attól félt, a hangja elárulná.
– Nem lesz semmi baj. Csak… hegedülj, jó? Én is szeretem hallgatni. Segít.
Jácint figyelte, ahogy Lili gyors mozdulattal a szeméhez nyúl, és sejtette, hogy egy könnycseppet töröl le.
– Jó.
Jácint összekuporodva ült az ágya előtt a földön. A homlokát a térdén nyugtatta, zihált, pedig minden egyes légvétel fájdalmat okozott. Fel akart kelni, de egyszerűen nem bírta összeszedni magát ahhoz, hogy megmozduljon. Amikor végül megtette, elfeküdt a padlón. Csak az ajtó nyitódására nézett fel, bár nehezen fókuszált húga alakjára.
– Meg fogsz fázni – suttogta a lány, Jácint azonban nem mondott semmit. – Segítsek felkelni? – érdeklődött Lili kedvesen, aztán hezitálva hozzátette: – Kikísérjelek a mosdóba?
– Jó itt – felelte végül Jácint, a húga azonban nem hagyta annyiban a dolgot.
– Segítek.
Jácint úgy érezte, mintha ólomból lennének a tagjai. Nyöszörögve engedte, hogy a húga az ágyba segítse, és ráhúzza a takarót, a haját simogassa.
– Apa? – kérdezte halkan, Lili ujjai pedig megtorpantak.
– Elaludt. Az üvegekből ítélve reggelig nem kel fel.
Jácint megkönnyebbülten sóhajtott fel. A hűs párnához nyomta az arcát.
– Énekelsz nekem?
– Miről?
– Nem tudom. A tavaszról olyan szép dalokat tudsz – mosolyodott el a fiú. Lili szinte azonnal belekezdett az éneklésbe, ő pedig egyre elnehezülő tudattal hallgatta.
Amíg ő focira járt, Lili szolfézsra, zongorára és hegedűre. A lány maga is rajongott a zenéért, és Jácint néha féltékeny volt rá, amiért neki maradt mentsvára. El tudott menekülni a dallamok közé, ő pedig jobb híján próbált szintén ebbe kapaszkodni.
– Alszol?
– Még nem.
Lili mellé dőlt, átölelte. Jácint megfeszült, aztán eszébe jutott, hogy az apjuk úgyis részeg álomban fetreng a szomszéd szobában. Amikor legutóbb együtt találta őket, olyan dolgokat vágott hozzájuk, amiket Jácint sosem fog neki megbocsátani. De akkor szerencsére csak ő kapott érte, még ha Lili végig is nézte a verést.
– Kell az elsősegély doboz? – faggatta a lány.
– Nem. Holnapra jobb lesz – válaszolta Jácint, pedig tudta, hogy a húga nem hisz neki.
Megnyugtatta a tudat, hogy hetek óta nem látott a lányon egyetlen foltot sem. Bevált, hogy azt tanácsolta neki, kivágottban járjon, és az összes hosszú ujjú ruháját eldobták vagy elnyűtték. Mintha ez visszafogta volna az apjukat vele szemben, mert szerette, ha a lány csinos, és mások dicsérik. De Jácint tudta, hogy Lili minden egyes alkalomra pontosan emlékszik.
– Tegnap… – kezdett volna bele Lili, Jácint viszont villámgyorsan vágott közbe.
– Nem akarok beszélni róla.
Utálta, amikor a húga érte aggódott. Neki legalább kevesebb következménnyel kellett számolnia, Lilivel ellentétben. És ő kibírja.
– Ma is?
– Nem.
Lili a lehető legóvatosabban ölelte át, amikor azonban Jácint felfigyelt rá, hogy egyre nyugodtabban lélegzik, kénytelen volt véget vetni az idillnek.
– Menj át a szobádba, jó?
Lili a homlokának támasztotta a sajátját, és közvetlen közelről nézett a szemébe. A zöldes árnyalatot, édesanyjuk színét, mindketten örökölték.
– Szeretlek.
– Én is. Sipirc! – mondta Jácint, mosolyt erőltetve magára. – Hagyd nyitva a szobám ajtaját, és zárd be a tiéd – tette hozzá, majd hátat fordított. Úgysem bírt rendesen aludni, amikor mindene sajgott.
Jácint türelmetlenül figyelte maga körül az embereket. Alig várta, hogy végre egyetlen percre egyedül lehessen, de úgy tűnt, épp mindenki ezt a mosdót akarja használni a plázában.
Felhúzta a pólóját, és csalódottan bámulta a tükörképét. Az előző hét rosszabbul alakult, mint az elmúlt hónapokban bármelyik, és ez nagyon látszott a testén. Ráadásul olyan helyeken is tele volt foltokkal, ahol nehezen tudná kimagyarázni.
Rajtakapottan igazította meg a ruháját, amint lépteket hallott. Felkapta a táskáját, és nehéz szívvel indult útnak. Nem akarta lemondani a találkozót. Egy ideje ezek az alkalmak varázslatként hatottak rá. Volt mit várni, volt miért élni. Jobban elviselt bármit, csak teljenek a napok, és ismét láthassa őt.
Már felszállt a buszra, amikor üzenetet írt.
Nagyon fáradt vagyok. Vevő vagy filmezésre is, vagy hagyjuk inkább?
Reménykedett. Bámulta a jelzést, hogy a férfi épp gépel, és levegőt is alig mert venni.
Mit szeretnél nézni?
Jácinton végigsöpört a megkönnyebbülés. Eddig nem nagyon tudta hová tenni, hányadán állnak egymással, mert minden alkalom a szexről szólt. Persze pont ő javasolta, hogy ne legyen több. Ne legyen hűség, ne mondják ki, hogy… Hiszen mit ígérhetett volna?
Rád bízom.
Amikor néhány hónapja megismerte Petit, nem igazán remélt semmit. Hetekig beszélgettek a neten, de amikor a férfi felvetette, hogy találkozni szeretne, Jácint azonnal nemet mondott, sőt, egy hétig még az üzenetekre sem válaszolt. Aztán nem bírta tovább, így belement a személyes ismerkedésbe. Eleinte szigorúan baráti alapon, de ezt nagyjából két hét alatt felülírta benne a vágy.
Pedig rettegett az érintésektől. Peti a tapasztalatlanság számlájára írta, és nagyon meglepődött, amikor nemet mondott a kapcsolatra. Barátság, extrákkal, ebben benne volt. Pedig annyira mást akart…
Most is, amint meglátta Petit, zubogott benne a vágy. Ahhoz viszont, hogy bármi történjen közöttük, le kellene vetkőznie, vagy legalább azt elérnie, hogy teljes sötétség vegye őket körül. Elvetette az ötletet, túl körülményesnek találta.
A filmet viszont unta. Élvezte, hogy Peti közelében lehet, hogy hozzásimulhat, a simogatások és csókok viszont annyira kevésnek bizonyultak.
– Nem értelek – suttogta a férfi a fülébe. – Be vagy indulva. Te mondtad, hogy ma ne.
Jácint rajtakapottan húzódott el, és fészkelődött kicsit távolabb, a férfi erre értetlenül bámult rá.
– Bocsánat – nyögte ki a fiú. – Ha messzebb vagyok, jobban ellenállok.
Peti felnevetett. Jácint imádta ezt a hangot, a férfi ellágyuló vonásait, amikor jókedve volt. Igaz, az önuralmán nem segített.
– Ha ennyire fáradt vagy, kényeztethetlek én – mosolygott rá Peti, de Jácint azonnal elütötte a kezét, amikor a nadrágja gombjához nyúlt. A férfi visszavonult, viszont még értetlenebbnek látszott, mint az előbb.
– Jó, ha a film nem érdekel, szex kizárva, akkor beszélgethetünk is. Még életemben nem találkoztam pasival, aki csak adni szerette az orális szexet.
Jácint menekülni akart. Felült, Peti azonban elkapta a karját. Ezzel viszont épp, hogy növelte benne a pánikot. Jácint megfagyott, az arcán azonban pontosan látszódhatott, mi játszódik benne, mert Peti elengedte, sőt még a kezét is ártatlanul felemelte.
– Néha megijesztesz.
Jácint nagyot nyelt. Bízott a férfiban, annyira szívesen kiöntötte volna a lelkét, és már majdnem megtette, amikor meggondolta magát. Csak elijesztené. Kinek kellene egy ennyire problémás srác?
– Visszaülsz?
Jácint bólintott. Ismét leereszkedett a kanapéra, tétován a férfinek dőlt. Így, hogy nem látta az arcát, könnyebb volt valami kevésbé nehézzel előrukkolni.
– Még sosem voltam szűrésen. Nem tudom, van-e bármi bajom.
Peti nagyot szusszant, a hangja csodálkozó volt, amikor megszólalt.
– Azt hittem…
– Mondtam, hogy nem voltam szűz – morogta Jácint. Ha a férfi még ezt sem hitte el, akkor mit reagálna, ha elmesélné, hogy az apja veri és kihasználja?
Közben tényleg aggódott. Orvoshoz sosem mert menni, és bár az interneten sok mindennek utánaolvasott, nem tudta kiverni a fejéből, hogy bármivel megfertőződhetett.
– Ha gondolod, elviszlek valahová, ahol keveset kérdeznek.
Jácint meglepetten mozdult, hogy Petire nézhessen. Nem egészen tudta mire vélni az ajánlatot.
– Tessék?
– Kicsit aggódom azért, ahogy néha viselkedsz. Elmondanád, ha bajban lennél, ugye?
Jácint nem bírt felelni, de nem is volt rá szükség. A mobilja megmentette. Amikor azonban meglátta a húga nevét a kijelzőn, kissé félve szólt bele.
– Szia!
– Merre vagy? A könyvtárban biztosan nem. – Jácint makacsul hallgatott, a húga azonban megelégelte. – Szóval már előttem is titkaid vannak?
Jácint kezében megremegett a telefon.
– Nem figyeltem, mennyi az idő – felelte inkább, és figyelmen kívül hagyta, hogy Lili morcosan belefúj a telefonba. – Hol találkozzunk?
– Ahol akarsz.
A lány minden további nélkül megszakította a hívást, Jácint pedig döbbenten bámult maga elé. Jól felbosszanthatta Lilit, pedig nem állt szándékában. Csak épp nem akarta bajba sodorni…
Jácint üvölteni tudott volna, mégis csak ácsorgott mozdulatlanul a szoba közepén. Mintha bármit csinálna, csak rosszabbodna körülötte minden. Pont, mint az anyja esetében…
– Jácint?
Peti óvatosan végigsimított a vállán, majd amikor nem ütközött ellenállásba, a hátához simult. Jácintnak jólesett a közelség, kicsit oldalra fordította a fejét, a férfi pedig értette a célzást, puha csókokat szórt a nyakára. Jácint szinte fizikai fájdalmat érzett, amikor kitépte magát az öleléséből.
– Indulnom kell.
Megfordult, hosszan, szenvedélyesen csókolta meg még egyszer a férfit, aztán gyors léptekkel az előszobába ment, felvette a cipőjét.
– Legközelebb mikor érsz rá? – kérdezte a férfi, amikor a meglepetésből felocsúdva utolérte.
– Szerdán.
Még egy utolsó, lopott szájrapuszi, aztán Jácint már a lakáson kívül volt.
Végül rávette a testvérét, hogy a szokásos helyen találkozzanak, de Lili szinte rá sem nézett. Amint meglátta, sarkon fordult, és a kapu felé igyekezett.
– Most komolyan haragszol?
Jácint alig bírt lépést tartani a húgával. Úgy tűnt, Lili tényleg megsértődött rá, amiért nem hajlandó beszámolni róla, merre járt.
– Igen.
– Kérlek! Nem bírom, ha mérges vagy rám – fogta könyörgőre Jácint, de a lány csak rápillantott, és mindössze ennyire méltatta. Jácint megtorpant.
– Lili! – szólt a lány után. A húga végül megállt, és visszafordult. – Ne csináld ezt velem!
– Miért titkolózol?
Fájt a számonkérés, pedig Jácint tudta, hogy ugyanezt tenné. Azzal is tisztában volt, hogy a lánynak mennyire rosszulesik, hogy nyilvánvalóan elhallgat valamit.
– Mert ha tudsz valamit, apa kiveri belőled – felelte. Lili hirtelen levegő után kapott, teljesen elsápadt. Jácint elmosolyodott. – Érted már?
A lány lehajtotta a fejét, majd bólintott.
– De azért… nem vagy bajban, ugye?
Jácint halkan elnevette magát. Lilihez sétált, magához ölelte, percekig álldogáltak így.
– Mentsvárat találtam magamnak, ami kicsit kiragad a hétköznapokból. Legyen elég ennyi.
– Jó. Ha boldoggá tesz, jó.
Jácint nem merte kimondani, hogy boldoggá teszi. Túlságosan félt tőle, hogy mindez illékony, és amikor beleéli magát, véget ér. Előre rettegett attól a naptól.


Hozzászólás: 0
Nyomtatóbarát változat Hír létrehozása pdf formátumban


Üdvözlet
Felhasználónév:

Jelszó:




Adatok megjegyzése

[ ]
[ ]
Online
vendég: 2, tag: 0 ...

legtöbb 253
(tag: 2, vendég: 251) - 26 jún : 22:01

Tagok: 916
Legújabb tag: Marischka11
Az utolsó látogatásod óta történt változások

news
Nincs újdonság
download
Nincs letöltés
members
Nincs Tag
links_page
chatbox_menu
Nincs chatbox üzenet