3.


Jeremy két napig bírta. Mason nem jelentkezett, ő pedig nem tudta elviselni a gondolatot, hogy haragszik rá. Azt a pár percet, míg Mrs. Andrews feltartotta, kínszenvedésként élte meg, legszívesebben félbeszakította volna az asszonyt a mondandója közepén. Szinte felrohant a lépcsőn, aztán megtorpant, mielőtt kopogott volna. Mi az istent művel?
Csak azért nem futamodott meg, mert akkor hülyét csinált volna magából. A ajtó egyébként is hamarosan kinyílt.
– Ha csengőt szerelnék fel, könnyebb lenne? – vigyorgott rá Mason.
– Kapd be – morogta Jeremy, mire Mason felnevetett. Berántotta a szobájába, az ajkát az övére tapasztotta, Jeremy pedig hamar elfelejtette, hogy beszélgetést tervezett. Engedte, hogy Mason kihámozza a ruháiból, felizzítsa az összes érzékét, végül birtokba vegye a testét. Amikor visszatalált a gondolataihoz, csak akkor kezdett azon kattogni, hogyan tovább. Mason azonban megelőzte.
– Itt alszol?
Jeremyt hirtelen érte a kérdés.
– A szüleid mit szólnának?
Mason halkan elnevette magát.
– Amikor hazajöttem, mindent elmondtam. Apám nem repesett, de nem vágott ki a házból. Anyámat meg ismered.
Jeremy bólintott. Mason felkönyökölt, felé fordult, hosszasan bámulta.
– Mi az?
– Húzod az időt – közölte Mason, ezúttal a vidámság minden jele nélkül. – Nem maradsz, ugye?
– Nem tudom – sóhajtotta Jeremy. Nem bírta állni Mason pillantását, a plafont fürkészte inkább.
– Miért?
– Mert nem látom értelmét – bukott ki Jeremyből. Mason felkacagott mellette. A hátára fordult, az arcát a kezébe temette.
– Tudod, az elmúlt hat évem azzal telt, hogy azon filózzak, mi lett volna, ha próbálkozom nálad. Most már tudom, hogy nem lett volna érdemes.
Fájt. Jeremy belegondolt, mennyire vágyott egyetlen apró jelre, főleg a csók után, de Mason mintha hátat fordított volna neki, még a találkozásaik is ritkultak. Felszakadtak a sebek.
– Akkor még érdemes lett volna – préselte ki magából. Kicsúszott az ágy szélére, hátat fordított, mert minden igyekezete ellenére, könnyek gyűltek a szemébe. Évek óta nem fordult elő vele, hogy ennyire maguk alá gyűrjék az érzelmei. Erre is csak Mason képes…
– Most már nem.
A kijelentés mögött kérdés lapult. Jeremy megrázta a fejét.
– Mindketten más emberek lettünk.
– Az feltűnt – felelte Mason halkan. – Be vagy fordulva.
– És akkor? – Jeremy nem akart dühbe gurulni, de az önuralma felmondta a szolgálatot. – Amúgy meg a csókot is letagadtad. Úgy tettél, mintha meg sem történt volna. Milyen próbálkozásról beszélsz?!
Tétova ujjakat érzett a gerince mentén, ösztönösen megfeszült. Mason mozgolódott, mögé térdelt, két kezét a vállára csúsztatta, lágyan, de határozottan masszírozni kezdte. Jeremy önkéntelenül lehunyta a szemét.
– Nem álltam készen – mondta Mason halkan. – Egyfolytában harcoltam. Festeni akartam, de a sportot várták el. Téged akartalak, apámék meg feleséget és unokákat. Nem bírtam vállalni a vágyaim. Sajnálom.
Jeremy nem felelt, de nem is rázta le Mason érintését, így a férfi felbátorodva folytatta.
– Aztán elegem lett. Nem bírtam mást elképzelni, csak hogy alkotok. A többi vágyam is nehezen nyomtam el, végül alkalmi kalandokba bonyolódtam.
– Mi billentett át? – érdeklődött Mason kíváncsian. A masszázs hatott, érezte, hogy egyre inkább ellazul, csökken benne a feszültség.
– Az egyik srác filozófiát tanult. Megkérdezte, hogyan képzelem el magam tíz év múlva. Nevetséges, de elsírtam magam. Utáltam az utat, amin jártam. Egyre kevésbé érdekelt az egész, le is buktam.
– Hm.
Jeremy felmorrant, ahogy Mason a nyakába csókolt.
– Feküdj vissza! – súgta a férfi a fülébe. – Melletted akarok ébredni.
Jeremy gondolkodás nélkül teljesítette a kérést. Sosem aludt még ilyen jól, mint most, Masont ölelve…





– Ma nem hívtak buliba?
– Hm? – Mason felpillantott, Jeremy pedig rajtakapottan fordította el a tekintetét.
– Csak hallottam, hogy a csapattársaid valami házibulit emlegettek – motyogta Jeremy. Mason ismét hümmögött, és előresietett, mert szűkült előttük az ösvény.
– Nem mentem – szólt vissza.
– Azt látom – felelte Jeremy. A kíváncsisága erősebbnek bizonyult, pedig úgy tűnt, Mason le akarja zárni a témát. – De miért nem?
Mason megvonta a vállát, és csendben ment tovább, aztán bevárta Jeremyt, amikor ismét elfértek egymás mellett. Már csukott szemmel is tudtak volna a tisztáson közlekedni, ami a kedvenc helyük felé vezetett. Kellett is ez a rutin, mert néha sötétben botorkáltak haza, az elemlámpa vagy a mobil fényénél.
– Nem volt kedvem.
– Be vagy rágva rájuk valamiért? – faggatózott tovább Jeremy. Mason elnevette magát.
– Nem, dehogy. Csak veled jobban szeretek lenni – mondta, Jeremy pedig egy pillanatra levegőt sem kapott. Mason elmosolyodott. – Mások érdeklik őket, mint engem. Kedvelem mindannyiukat, de sokszor untatnak.
Jeremy felsóhajtott. Majdnem félreértette Mason szavait. Gyorsan elhessegette magától a reménykedés gondolatát. Mason csak barátjaként tekint rá, nem ringathatta magát hamis illúziókba.
A hátát a fának vetette, onnan nézte a szürkülő határt. Mason a háta mögött pakolászott.
– Mit szólnál egy kis tiloshoz?
– Már megint mihez? – fordult vissza Jeremy. Mason vigyorogva tartott felé egy üveget. Jeremy megcsóválta a fejét. Ez Masonhöz képest egész lájtos kihágásnak számított, és úgyis feleslegesen ellenkezne. Masonnek nem tud nemet mondani.
– Na?
– Jó.
Mason hamar elázott. Jeremy nem tudta volna megmondani, ő ivott-e ennyivel kevesebbet, vagy sokkal jobban bírta, de az utóbbi tűnt valószínűbbnek. Mason már szinte mindenen nevetett, Jeremy egy idő után feladta az értelmes kommunikációt vele. Egy darabig röhögött rajta, ahogy a fiú össze-összeakadó nyelvvel, vihorászva magyaráz, de kezdett későre járni, őt pedig várták haza. Felsegítette Masont, és szinte cibálta egész úton, mert a fiú minden fánál leragadt volna megcsodálni, pedig nap mint nap láthatta őket.
– Hát ti? – szólt ki Mrs. Andrews a nappaliból, de szerencséjükre nem jött ki.
– Én mindjárt megyek is, nem zavarok, de Masonnél maradt múltkor a könyvem – darálta Jeremy, és a fal takarásában levette Mason cipőjét.
– Vetkőztetsz? – viccelődött a fiú, szerencsére suttogva, mire Jeremy felsóhajtott. Maga után húzta Masont a szobába, de épphogy bezárta belülről az ajtót, amikor a fiú meglepte: belemart a pulóverébe, a falnak taszította, és a szájára szorította a sajátját.
Jeremy mozdulni sem tudott döbbenetében, csak hagyta, hogy Mason végignyaljon az ajkán, de hiába próbált bármi viszonzást kicsikarni, mert Jeremy teljesen lefagyott. Mason felsóhajtott. Egyik kezével átölelte a derekát, a másikkal megtámaszkodott a feje mellett, miközben a füléhez hajolt.
– Jeremy – súgta, forró lélegzete szinte perzselte a fiú bőrét, ő pedig beleborzongott abba, ahogy Mason kiejtette a nevét. – Csak egyszer…
Amikor a szája ismét megtalálta az övét, Jeremy esetlenül csókolt vissza. Még sosem csókolózott azelőtt…
Mason hazudott. Nem érte be ennyivel, újra és újra az ajkára hajolt, egyre szenvedélyesebbre vette, Jeremy szinte felgyulladt az érintéseitől. Aztán Mason keze lejjebb siklott, végig Jeremy mellkasán, beakasztotta a farmer szélébe, és két ujja bekíváncsiskodott a derekánál az anyag alá. Jeremy pánikszerűen húzódott el. Mason azonnal elengedte, még el is hátrált, kerülte a tekintetét. Jeremynek fogalma sem volt, mit mondjon. Figyelte, ahogy a fiú az ágyához megy, háttal ledobja magát rá, a kezébe temeti az arcát, mielőtt röhögni kezdene.
– Azt hiszem, nagyon berúgtam – szólalt meg. Elvette a kezét a szeme elől, és Jeremyre vigyorgott. – Haragszol?
Jeremy megrázta a fejét. Bár azt nem tudta volna megmondani, pontosan mit érez, haragot biztos nem.
– Akkor jó – jegyezte meg Mason, és az oldalára fordult. – Jó éjt!
Jeremy szinte menekült a szobából, annyira felkavarta a dolog. Fogalma sem volt, hogyan fogják ezt másnap tisztázni. Pedig ő az első sokkot leszámítva, minden másodpercet élvezett. Kivéve, amikor Mason többet akart, akkor megrémült. Na és a rádöbbenést, hogy Mason azonnal megbánta…





„A szokott helyen fél hatkor?”
Jeremy észre sem vette az ábrándos mosolyt, ami az arcára költözött, míg Simon meg nem említette.
– De jó kedved lett.
Jeremy azonnal elkomorodott. Igazság szerint pont azért hívta el a férfit ebédelni, hogy megkérje, ne várjon rá tovább. Hiába gyanította, hogy ami Masonnel most köztük van, ideiglenes, mert hamarosan ismét kilép az életéből, de azt már ennyiből is tudta, hogy ezek után esélytelen lesz komoly kapcsolatra.
– Jó, most meg ráncolod a homlokod – jegyezte meg Simon. – Mi jár a fejedben?
Jeremy elszánta magát. Két napja készült rá, nevetségesnek tartotta, hogy eddig húzta.
– Legutóbb időt kértem tőled.
– Igen. Le akartál zárni valamit. Gondolom, előző kapcsolatot – felelte Simon, mire Jeremy bólintott. Hát, ez kínos lesz, azt előre sejtette.
– Nem sikerült.
A férfi rá emelte a tekintetét, a kezében félúton megakadt a villa. Jeremy direkt nem folytatta, remélte, hogy nem neki kell kimondania.
– Lezárni?
Jeremy ismét bólintott. Simon letette az evőeszközt, az asztalra könyökölt a tányér mellett, a kezére támasztotta az állát, úgy nézett rá. A csalódottsága nyilvánvaló volt.
– És nem is fog sikerülni?
Jeremy villámgyorsan megrázta a fejét. Majdnem felnevetett kínjában.
– Legutóbb hat évig nem sikerült elfelejteni. Van kedved annyit várni?
– Nincs.
– Erre tippeltem – sóhajtotta Jeremy. – Sajnálom. Kedvellek, de talán jobb, ha maradunk egyszerű munkatársak.
Jeremy úgy döntött, véget vet a kínos beszélgetésnek. Egyébként sem nagyon bírt enni, csak turkálta az ételt, most pedig jobbnak látta inkább lelépni Simon közeléből. A férfi nem marasztalta, amikor visszanézett az étterem ajtajából, Simon továbbra is ugyanabban a pózban ülve meredt maga elé. Jeremy nem értette. Hiszen még semmi sem történt köztük, nem hitte volna, hogy megviseli.
„Mi a terv?” – írta vissza Masonnek.
„Meglepetés” – érkezett a válasz. Jeremy ismét elmosolyodott. Hirtelen könnyűnek érezte magát, és alig várta a délutánt.
Negyedórával a találkozó előtt, mielőtt indult volna, újabb üzenetet kapott.
„Várlak.”
A csatolt kép láttán nem tudta, mit érezzen. A pokrócon szépen elrendezve hevert egy piknik kosár, egy üveg bor, és Mason vigyorogva. Nem mondták ki, hogy randiznak, de nem is kellett. Túlságosan nyilvánvaló volt. Ez néhanapján megrémítette Jeremyt, mert tudta, hogy Mason nem marad örökre vele, hanem csupán hetek kérdése, hogy visszamenjen.
Ez a gondolat pont elégnek bizonyult, hogy elszálljon a jókedve. Ült a székében, és küzdött a depresszióval. Most minden annyira tökéletes, sokkal inkább, mint hat éve. Túl sem éli, ha megint elválnak…
Lassan sétált a közös helyük felé. Rendezni próbálta az érzéseit, hogy Mason ne vehesse rajta észre, min megy keresztül. Azt akarta, hogy amíg tart, tökéletes legyen.
– Késtem?
Mason megrázta a fejét, és ellépett a fától, aminek eddig támaszkodott. Megcsókolta, röviden és lágyan, aztán leült a takaróra, és elkezdett kipakolni a kosárból.
– Remélem, még ugyanazok a kedvenceid. Inkább mindenből csináltam, ha mégsem.
Jeremy felnevetett. Helyet foglalt Masonnal szemben, és csendben evett, a férfit figyelte. Masonnek még a tekintete is mosolygott rá. Jeremy belegondolt, hányszor nézett így rá fiatal korukban, de ő valahogy sosem jött rá, miért. Nevetségesen vak volt.
– Valamit ünnepelünk? – kérdezte, amikor Mason a borért nyúlt.
– Aha. A sikeres válásomat – felelte, Jeremy pedig összevonta a szemöldökét. A férfi beszélt ugyan neki arról, hogy talán rendben lezárul a folyamat, de sosem árult el semmi konkrétat.
– Azaz?
– A volt feleségem… Hű, de tetszik a múlt idő – szakította félbe saját magát Mason. – Szóval megszívta. A főnöke felesége fél éve figyelteti őket. Akadt néhány kép, amit kölcsönadott az ügyvédemnek – vigyorgott diadalittasan. – Szóval meghátrált, és hirtelen képes volt az egyezségre. Feleztünk mindent, és örökre megszabadultam tőle. Tegnap írtam alá a papírokat, csak… kellett egy kis csend utána.
– Ezért ráztál le este – jelentette ki Jeremy. Akkor nem értette, most viszont teljesen tiszta lett minden. Nem tudta, mit érezzen. – És hogyan tovább? – kérdezte félve. Mason vállat vont, majd kitöltötte a bort, és felé nyújtotta a poharat. Jeremy keze megremegett, amikor elvette tőle.
– Nem tudom. Nem köt semmi. A szerződéseim nem határozzák meg, hol élek. Szóval – Jeremy egy pillanatra elakadt, a pokróc mintáját bámulta, ujjaival követte az ívüket, mielőtt újra felnézett volna. – Szóval rajtad múlik.
Mason bizonytalannak tűnt. Arra emlékeztette Jeremyt, amikor még hat éve arról faggatta, mi történt azon az estén, mert ő nem emlékszik. Jeremy először gondolt rá, hogy ha akkor szembesíti, a fiú biztosan megtört volna. De talán túl korán…
Elmosolyodott.
– Akkor majd kitaláljuk. Sietünk?
Mason megrázta a fejét. Közelebb hajolt hozzá, megcsókolta. A csókban annyi ígéret lapult, hogy Jeremy nem tudta eldönteni, attól szédül-e, vagy a bortól…



Vége.