nov.
15
Végzetjel 7. fejezet
Írta Ariana
7.

Még azelőtt ébredek, hogy befoghatná a számat. Tudom, hogy azt tervezi, mindig így csinálja. Belopódzik hozzám, amikor csak akar, akár egy tolvaj, bár tegyük hozzá, még sosem tiltakoztam emiatt.
Ezúttal gyorsabb vagyok nála. Elkapom a kezét, lendülettel az ágyhoz szegezem, és én némítom el őt a tenyeremmel. Győzedelmesen vigyorgok rá, és egészen addig eszembe sem jut, mennyire félreérthető pózt vettem fel, amíg le nem rántja a szájáról a kezem, és miközben csókra húz, a csípőmre nem csúsztatja a másik kezét. Azt hiszem, a „támadással” nem pont azt a reakciót értem el, amit akartam.
Vadabb, mint szokott, de én is. Szinte forr a vér az ereimben, mintha belülről feszítene a tűz, muszáj elszakadnom tőle.
– Dorian?
Az ajkamba harapok. Rhys mintha teljesen elbódítana, amint hozzám ér, az akaratom megszűnik létezni, egyre kevésbé bírok magammal. Itt viszont bármikor lebukhatunk, még akkor is, ha az éjszaka közepe van. Főképp, hogy az energiát, amit általában véletlenül, néha szándékosan cserélünk, nem tudjuk irányítani.
– Adj egy percet – zihálom. Eredetileg suttogni akartam, de a légzésem annyira gyors, hogy alig lehet érteni a szavakat, amiket formálok. Kinyitom a szemem, Rhys pedig döbbent arcot vág. – Mi az?
– Vörös a szemed.
Halkan felnevetek.
– Küzdök, nehogy lángcsóvává változzak.
Kuncog, de legalább engedi, hogy távolabb húzódjak. Lefekszem mellé, és a plafont bámulom, sokáig tart, mire lecsillapodom. Rhys ujjai az enyémeket simítják, de most nem felszítanak, hanem megnyugtatnak. Nem tudom, hogyan képes ennyire különböző hatást elérni nálam. Igaz, a gyengéd oldalát nem is feltételeztem volna róla néhány héttel ezelőttig.
Vágyom rá. Nem merem kimondani, mert tisztában vagyok azzal, hogy őt is csak egy hajszál választja el attól, amit én is akarok. De legutóbb én szóltam rá, hogy ne nyúljon a ruháimhoz, nem venné ki jól magát, ha ezek után feleslegesen provokálnám. Talán nekem kellene kiosonnom hozzá.
– Egy kis ideig nem tudok jönni.
Ezzel kiszakít a gondolatmenetből. A csalódottság belém vág, el sem tudom képzelni, milyen lenne, ha megint sokáig nem látnám.
– Hová mész?
– Van egy kis feladat, amit rám bíztak. Viszont messze kell mennem, eltart néhány napig.
– Azt még kibírom – felelem. Fogalmam sincs, sejti-e, hogy hazudok, de az arcára játékos mosoly költözik. Fölém kerekedik, a testével az ágyhoz présel, és egyből visszakanyarodom oda, hogy többre vágyom.
– Biztos? – kérdezi, mielőtt újra lecsapna a számra. Nem, nem biztos.
Rám fekszik, a nyakamat csókolja, az önuralmam pedig végképp elpattan. Arrább lököm, a pántot rángatom a felsőjén, amikor lefogja a kezem.
– Te is tudod, hogy ez rossz ötlet.
– Tudom.
Elenged. Az anyag nem sokáig akadályoz, a meztelen bőr szinte hívogat, muszáj megkóstolnom. Rhys halkan felnyög, amikor az ajkammal megérintem a mellkasát. A körmeim a hátába mélyesztem, elveszítem az uralmat a tetteim felett. Dübörög bennem az akarás, teljesen beteríti a tudatom. Rhys hatalmas erővel taszít el magától, hirtelen józanodom ki.
Nagy kortyokban szedem a levegőt. Nem értem, miért állított le, kell pár pillanat, amíg felfogom, mi történt. Először azt hiszem, havazik a szobámban, aztán rádöbbenek, hogy távolról sem. Hamu kavarog körülöttünk.
Rhys felkel, a ruháját szedi rendbe, én pedig igyekszem hamar túllépni a sokkon.
– Én szoktam ennyire heves lenni – szólal meg. A hangjában nyoma sincs vádnak, inkább meglepettség bujkál benne. Talán szégyellnem kellene magam, de nem megy. – Még mindig vörös a szemed. Az ujjaid pedig annyira forróak, hogy szó szerint megégettél.
Tehát ez térítette magához. Bánt a távolság, pedig tudom, hogy miattam csinálja. De megőrülök az érintéséért…
A saját combomba vájom a körmeim, hogy mozdulatlan maradjak. Rhys tétován felém lép, de amint a tekintetünk találkozik, visszahőköl. Nem tudom, mi lehet az arcomra írva.
– Mi a baj?
Aggodalmasnak tűnik, de nem ismerem a választ, amit vár tőlem. Megrázom a fejem.
– Mit érzel?
Köhögök. Mintha parázs marná a torkom, a fejem zúg. Rhys tenyerét hűvösnek érzem a homlokomon. Figyelmeztetnem kellene, hogy ne nyúljon hozzám, de annyira szomjazom rá…
– Vizet – nyögöm ki. Rhys ujjai megdermednek.
Magamra hagy, aztán a kezembe nyomja a kulacsát. Az arcomra öntök belőle. Az ujjaimat a nedves bőrömhöz érintem, de nem történik semmi. Nem érzem a vizet, csak tudom, hogy eláztam.
– Ki kell jutnom – mondom. Elönt a pánik. Az erőm mintha elszunnyadt volna, nem találom magamban. Tűz izzik bennem, minden mást elnyom.
Rhys talpra rángat. Érzem, ahogy rám teríti a köpenyem, a fejemre húzza. Botladozva követem, engedem, hogy terelgessen, közben koncentrálok. Nem tudom, mire, csak azt tudom, hogy a légzés fontos. Minél előbb vissza kell nyernem a nyugalmam.
Örökkévalóságnak tűnik, mire szabad ég alá érünk. Rhys nem áll meg, vonszol tovább, messze tőlünk. Nem értem, hogyan van olyan szerencsénk, hogy senki sem vesz észre, de semmi jelét nem hallom annak, hogy felvernék a házat miattunk.
A fűre zuhanok, megpörkölődik az ujjaim alatt.
– Mi történik?
Nem felelek. Látni sem látok rendesen, a tenyeremet a földre szorítom, hátha a hideg enyhít, de érzem, hogy felhevítem azt is.
– Hogyan segítsek?
Nehezemre esik a beszéd. Fáj a torkom, már a légzéssel is mintha füstöt szívnék be, köhögök, de ettől még rosszabb.
– Jég. Nem találom magamban.
Rhys felsóhajt mellettem. Az ujjait az enyémhez érinti, látom a végükön az apró zúzmarákat. Nem állom meg a mosolyt a látványukon. Végigcirógat velük, aztán az arcomat simítja. A hideg jólesik, de ijesztő, hogy olvasztom.
Rhys közben előkeríti a kulacsát, kiönti elém a maradék vizet. Semmit nem érzek. Aztán belenyomja a tenyerét, és megfagy a tócsa.
– Nézz bele! – szól rám szigorúan.
– Tessék?
– Használd tükörként – magyarázza. Megpróbálom. Közel hajolok, már látom, miről beszélt Rhys. A szemeim ijesztőek, nem ismerem fel őket. Azt sem tudom, ki vagyok.
– Dorian!
A legjobb pillanatban ejti ki a nevem. Egy pillanatra rácsodálkozom, aztán lehunyom a szemem. A csend belém lopódzik, már nem hallom Rhys hangját, távoli suttogássá halkul. Mély lélegzetet veszek, egyiket a másik után.
– Havazik.
Fáradtan dőlök le a fűbe. A táncoló pelyheket bámulom, a megkönnyebbülés olyan erővel sújt le rám, hogy nevetni kezdek. A tűz teljesen kihunyt bennem.
– Néha halálra rémítesz. Egy darabig biztosan nem csókollak meg.
Viccelni próbál, legalábbis remélem, hogy annak szánja, nekem viszont nem tetszik az ötlet.
– Akkor majd megcsókollak én.
Felkacag, a szája elé teszi a kezét, hogy ne csapjon nagy zajt, ám még a tekintete is mosolyog.
– Jobb?
– Sokkal – ismerem el. Fekszem a hátamon, de amikor fölém hajol, inkább eltolom magamtól.
– Kiszámíthatatlan vagyok – motyogom zavartan. A kezét az arcomra simítja, aztán végighúzza a számon az ujjait. Beleremegek.
– Szerinted… – Elhallgat, mintha nehezére esne belekezdeni. Nem értem az okát. Aztán megcsóválja a fejét. – Felejtsd el!
– Mondd!
Mellém heveredik, együtt bámuljuk a csillagokat hosszú, súlyos percekig. A jelenléte még mindig erős hatással van rám, az egész testem bizsereg.
– Szerinted ha nem fognánk vissza magunkat, mi történne?
Ezen már sokat gondolkodtam. Minden egyes alkalom egyre közelebb sodor az önuralmam végéhez. Megérintem, és csak a vágyat érzem, az összes racionalitás elhagy. Már az emléktől fellobban bennem.
– Félek, ha rossz alkalmat választunk, valamelyikünk belehal – mondom ki. Rhys felsóhajt.
– Ettől én is tartok, de mi van, ha… jobbak lennénk?
– Jobbak?
Felkönyökölve felém fordul. Ismerem ezt a nézést, kíváncsi, és tudom, hogy úgyis hagyom neki, bármit is tervezzen. Közelebb csúszik hozzám, suttogva szólalt meg.
– Alig bírom visszafogni magam, ha a közelemben vagy.
Elmosolyodom. Engedem, hogy megcsókoljon, de ezúttal nem igáz le a hatalom, ami benne lakik, csak a testemet tüzeli fel. Fázni kezdek, amikor megállít.
– Te is hallod? – kérdezi. Fogalmam sincs, mire gondol, aztán viszont én is észlelem a messziről érkező zajt. Kikémlelek mögüle, majd a domb tetejére kúszok. A házban égnek a lámpák. A földre hajtom a fejem. Lebuktam.
– Tudják, hogy eltűntem – állapítom meg. Rhys mellém hasal, kiábrándultan szemléli az eseményeket, aztán felkel, kezet nyújt. Értetlenül pislogok rá.
– Visszamész, vagy jössz velem?
Hezitálok, pedig tudom, hogy nincs sok időnk. Rhys türelmetlennek tűnik.
– Azt mondtad, ha még egyszer elszöksz, be fogják falazni a járatod. Gyere velem!
Megesküdnék, hogy ez több, mint kérés. Mintha könyörögne. Igaza van, ha megteszik, talán sosem találunk rá alkalmat, hogy találkozzunk…
Megragadom a kezét. Követem, rohanunk a csillagok fényénél. A nyomunkban járnak, és tudom, hogy utol fognak érni. Rhys egy nagyobb szikla mögé ránt, megindul a takarásában, de ez sem biztonságos. Hiába a hegyek, itt még nem nagyon van hová rejtőzni. Közel állok hozzá, hogy feladjam.
– Elterelem a figyelmüket – ajánlom, de amikor mozdulnék, visszaránt. Megrázza a fejét, én pedig leteszek az ötletről.
Csendben lapítunk. Nincs hová menni, túl közel vannak, Rhys egyedül kevés, én pedig még mindig túl labilis vagyok. Egyébként sem harcolhatok ellenük…
Eszembe jut, amikor Rhys erre kényszerült. Eddig nem mertem szóba hozni, de most rádöbbenek, hogy mindenképp beszélnünk kell róla. Amint ezen túl leszünk, megkérdezem, azóta találkozott-e a családjával.
Egyre közelednek a hangok. Tudom, hogy végünk van, lázasan gondolkodom valami megoldáson. Én biztosan büntetést kapok, Rhys viszont… ő nem is biztos, hogy megússza. Valamit ki kell találnom.
Kinyújtom a kezem. Remeg, nem vagyok elég nyugodt, ráadásul ez a varázslat sosem úgy végződik, ahogy én akarom, de nincs választásom. Az örvény egyre erősebb, alig bírom tartani, bár igyekszem ezúttal arra koncentrálni, amit szeretnék. Menekülő utat. Egyszer már nyitottam így kaput, most nagyon remélem, hogy ismét összejön.
Nehezen fókuszálok. Az erőm tartalékát használom, talán teljesen esélytelen a próbálkozásom. Rhys átölel, érzem az erejét, pedig nem csinál semmi mást, csak tart. Nekem ez most pont elég.
Alig nyílik meg a kapu, máris átránt. Szerencse, mert bennem szemernyi erő sem maradt ahhoz, hogy magamtól mozduljak. Mögöttünk rögtön bezáródik az átjáró, mintha soha nem is lett volna. Szerintem még csak meg sem láttak.
– Én miért nem tudok ilyet? – hallom meg Rhys méltatlankodását. Szívesen nevetnék, de csak fáradt mosolyra futja. Lesegít a földre, kimerülten roskadok egy fa tövének. Az illata ismeretlen, még sosem éreztem hasonlót. Ki tudja, ezúttal hova csöppentünk.
Nehéz a levegő. Nem hallom a madarakat, pedig a szemem csukva, ilyenkor a többi ingert jobban érzékelem. Az egyik mesterem arra ösztönzött, hogy tanuljak meg külön figyelni rájuk. Ha a madarak hallgatnak, az sosem jó jel.
– Túl nagy a csend – szólalok meg.
– Igen, ez engem is aggaszt – feleli felettem Rhys. Hallom, hogy tesz pár nyugtalan lépést, míg én azon gondolkodom, hogy talán akkor sem tudnék megmozdulni, ha az életem múlna rajta. Rhys mintha a gondolataimban olvasna, ismét.
– Dorian?
– Tessék.
– Fel tudsz állni?
Valami baj van azzal, ahogy mondja. Aggodalmat fedezek fel a hangjában. Fogalmam sincs, mit vett észre, amit én nem, de talán nekem is meg kellene néznem.
– Nem.
– Pedig muszáj lesz.
Nehézkesen nyitom ki a szemem. Rhys balra mutat, követem az irányt a tekintetemmel. Hatalmas, fekete örvény közeleg, mint a homokvihar, bár még sosem voltam tanúja egynek sem. Megdermedek.
– Mi ez?
Rhys megkísérel talpra rángatni, de visszazuhanok. Elhasználtam minden tartalékom. Előbb a harc a belső tűzzel, aztán a menekülés, majd a kapu… nem maradt semmim, az is csoda, hogy nem vagyok öntudatlan.
– Menj – sóhajtom. Rhys letérdel hozzám, inkább érzem, mint látom. Megragadja az állam, és szájon csókol. Nem tudom fogadni az energiát, amit kínál.
– Ne csináld ezt! – szól rám. Ismét próbálkozik, de csak kevés sikerrel. Én már feladnám, de ő nem teszi. Elkapja a karomat, és miközben a szemembe néz, a tekintetében láng lobban. Fájdalmasan kiáltok fel. A tűz égeti a karomat, de nem engedi, hogy kiszabadítsam. Nem értem, miért bánt, már így is a határomon táncolok.
– Hagyd abba! – kérem, de hiába. Megcsókol, ezúttal durván, még az ajkamba is beleharap. Válaszképp a hajába kapok, érzem, hogy a bőröm már hólyagos. Újra izzani kezd a tenyere. Felüvöltök.
– Mit művelsz?! – rivallok rá.
– Próbálok bejutni a védelmed mögé – válaszolja. Szorosan ölel, nem mintha lenne erőm kiszabadulni. – Jó lenne, ha beengednél, de szerintem nem vagy képes irányítani.
Könnyezem. A fájdalom elborít, semmi más nem létezik rajta kívül. Fogalmam sincs, meddig tart, elveszítem az időérzékem. Aztán elönt az energia, a bőröm alatt hullámzik, még nagyobb kínt okozva. Végül csend lesz.
Fekszem a földön, Rhys felettem, bár rejtély, mikor kerültünk ebbe a helyzetbe. Zihálok, hatalmas kortyokban veszem a levegőt, lassan csendesedem. Legszívesebben lelökném magamról Rhyst, de mielőtt megszólalhatnék, megint megcsókol. Az energia, amivel feltölt, mintha a sajátom lenne, könnyedén szívom magamba.
Elenged, távolabb mászik. Ülésbe húzom magam, egyelőre túl kába vagyok kérdéseket feltenni. Rhys talpra ugrik, és ezúttal minden nehézség nélkül felrángat. Szerencsére a másik karomat fogja meg.
– Mennünk kell. Bármi is ez a vihar, lassan elér minket.
Megindul előre, hátra sem néz. Nem értem, miért haragszik, ő kínzott meg engem. Mégis követem, futok utána. Hamarosan megpillantunk egy tanyát. A szél egyre jobban süvít mögöttem, kavarja a földet, leveleket és homokot sodor az arcomba. Jobban a szemembe húzom köpenyem, a kezem magam elé tartva próbálok haladni.
– A házat nem érjük el!
Rhys túlkiabálja a vihart. Egyre nehezebben kapok levegőt, por kerül a tüdőmbe, köhögök tőle, még többet beszívva belőle. Elérünk egy épületet, talán állatokat tartanak benne, de biztosan jobb odabent, mint idekint. Lihegve dőlök a nehéz faajtónak, miután behúztuk magunk után.
– Mi ez?
Rhys kezében láng lobban, de villámgyorsan el is alszik.
– Ehhez jégfény kellene.
Azonnal megértem, mi a baja, amint a saját varázslatom fénye beteríti a helyiséget. Gabonaraktárban lehetünk, itt valóban nem kellene tüzeskedni.
Leroskadok. Ma már több időt töltöttem azzal, hogy ne legyek jól, mint bármi mással. Szégyellem magam, amiért ilyen gyenge vagyok. Megnézem a karom. Hatalmas, kiterjedt seb az egész, egy részen a bőröm teljesen megégett. A fényt gömbbé gyúrom, és Rhys kezébe nyomom, aztán igyekszem jéggel hűteni a sérülést. Nem is kérdés, hogy nyoma marad.
– Sajnálom.
Nem mondok semmit. Még nem döntöttem el, haragszom-e rá érte. Bármit csinált, működött, még ha iszonyatos fájdalommal is járt, olyan volt, mintha darabokra tépett volna. Ahhoz viszont, hogy kifaggassam, hozzá kellene szólnom.
– Tényleg sajnálom!
Nem reagálok. Ingerülten sóhajt fel mellettem, de rá sem nézek. Egyáltalán nem tudom, mit érzek. A jég lassan elborítja a karom, kicsit enyhül tőle a fájdalom.
– Ott kellett volna, hogy hagyjalak? Amúgy meg te hoztál ide!
Ránézek, erre elnémul. Bűnbánóan hajtja le a fejét, ezzel viszont megenyhít.
– Mégis mi volt, amit csináltál?
– Beleolvadtam kicsit a testedbe.
Elámulok.
– Azt hittem, azt másképp szokták.
Bambán felém fordul, a mosolyomat látva viszont felnevet. Ritkán viccelődöm vele, nem számított rá. A vigyora megnyugtat, de hamar elkomorodik, a fénygömböt piszkálja az ujjai között.
– Nem fogadtad az energiám. Gondoltam, ha a tested azt hinné, a sajátod az…
– Honnan ismersz te ilyen technikákat? – kérdezem, erre megvonja a vállát.
– Harci sebeket gyógyítanak így, ha nincs más választás. Láttam már párszor ilyet.
Nem tetszik, ahogy mondja ezt. A kiábrándultság a hangjában túl erős, mintha sokszor át kellett volna élnie. Többnyire a vicces kalandjait meséli el, de egyre valószínűbb, hogy nagyon sok tragédia vette körül.
– Pihenj kicsit! – kéri, és óvatosan végigsimít az arcomon.
– Te fáradtabbnak tűnsz.
Megrázza a fejét. A karomra téved a pillantása, egy darabig némán bámulja, aztán elfordul.
– Aludnod kell, hogy tényleg hasznosítsd, különben hamar elmúlik a hatás. Az égésnyom viszont nem fog eltűnni. Sajnálom.
Bánt, hogy ennyire furdalja a lelkiismerete. Hozzáhajolok, megcsókolom, aztán az ölébe hajtom a fejem. Pillanatok alatt elalszom.



Hozzászólás: 1
Nyomtatóbarát változat Hír létrehozása pdf formátumban


Üdvözlet
Felhasználónév:

Jelszó:




Adatok megjegyzése

[ ]
[ ]
Online
vendég: 3, tag: 0 ...

legtöbb 253
(tag: 2, vendég: 251) - 26 jún : 22:01

Tagok: 916
Legújabb tag: Marischka11
Az utolsó látogatásod óta történt változások

news
Nincs újdonság
download
Nincs letöltés
members
Nincs Tag
links_page
chatbox_menu
Nincs chatbox üzenet