Kávé és fanfiction 1. fejezet
1. fejezet


– Mi lenne, ha amikor Seamus megőrül és a világuralomra tör, Flynn megálmodja, és megakadályozza? De azon az áron, hogy magához köti? Mármint nem szó szerint, hanem valami szerelmi bájitallal, vagy ilyenek.
– Ez még tőled is elég elvetemülten hangzik.
Carol nevetése élesen harsant fel, Maxnek le kellett halkítania a hangszórót, hogy ne zavarja a lakótársát. Megrovó pillantást vetett a lányra a kamerán át, de az csak még jobban röhögött.
– Leraklak – fenyegette meg Max, hatástalanul.
– Aztán meg unatkozol. Kell az neked?
– Nem unatkozom, írok!
– Akkor én rakom le! Olvasni akarok!
Max a szemét forgatta. Carol évek óta az egyik legjobb barátnője, és egyben legnagyobb rajongója volt. Bár személyesen ritkán tudtak találkozni, minden nap beszéltek, de a lány néha az agyára ment. Jó, ez fordítva is pontosan így volt.
– Ez szerinted nem túl OOC?
– Kit érdekel? Csak írd meg! Imádni fogják. Az író pedig hátha megpukkad a méregtől annyira, hogy végre befejezze a nyavalyás utolsó kötetet! Vagy tudod, mit? Írd meg te helyette! Eléggé ismered hozzá a karaktereket, szerintem simán eladható lenne.
– Haha – sóhajtotta Max, de azért felfelé görbült a szája. – Sajnos az én stílusom nem elég lehengerlő.
– A francokat nem! Ráadásul hasonló hozzá, látszik a hatás. Meg a zsenialitás, ahogy fel tudod venni a hangot.
Max hagyta még, hogy Carol kicsit áradozzon, az önbizalmának mindig jót tett egy kis turbózás. Közben viszont egyre inkább beléhasított a tudat, hogy a kedvenc története évek óta befejezésre vár, és mintha egyre valószerűtlenebb lenne, hogy egyszer elolvashatja a sztori végét.
– Kár, hogy semmi esély rá, hogy összehozza őket végül.
– Még történhetnek csodák – felelte Carol, de látszott rajta, hogy ő sem gondolja teljesen komolyan. – Mondom, én szívesen venném, ha írnál neki egy alternatív befejezést, hogy legalább meglegyen az illúzió, hogy mindenki boldogan élt, míg meg nem halt.
– Te biztosan az én fanfictionjeimet olvasod? – vigyorodott el a fiú, mire Carol morcosan felszusszant.
– Azért általában életben hagyod mindet, miután megkínoztad őket. És legalább nem törekszel rá, hogy szigorúan hetero vonalon maradj.
– Hát mivel nem azt írok.
– Tudod, hogy értem! Annyira érződik, hogy őket egymásnak teremtette az ég… ha már az írójuk nem. Erre mit csinál? Hülye picsákat rak köréjük, és annyira erőltetett a flörtölésük meg ahogy kerülgetik egymást, hogy az valami hányinger. Bezzeg a közös jeleneteik…
Max folyamatosan bólogatott Carol kirohanását hallgatva. Abszolút egyetértett a lánnyal, a két kedvenc szereplője között a kémia félreérthetetlen volt, pontosan ezért szerette őket állandóan összeboronálni a fanfictionökben, amiket kedvtelésből írt.
Az órára pillantott a monitor sarkában, és felnyögött.
– Mennem kellene aludni.
– Nem írásról volt szó?! – háborgott Carol, Max azonban leintette.
– Reggeles vagyok. Mindenképp cserélnem kellett.
Carol együttérzően integetett, majd elköszönt, és bontotta a vonalat. Pontosan értette, mit jelent Max számára, hogy a délelőtti műszakot kell vinnie, mivel a fiú igazi éjszakai bagoly volt. Csak hát nem maradt más választása, a holnapi nap alól nem bújhatott ki, a főnöke nagyon szépen kérte meg rá.
Az ébresztője kíméletlenül keltette reggel ötkor. Nyöszörögve nyomta le az újabb és újabb szundikat, míg végül rohannia kellett. Sebtében öltözött, a délelőttös fehér helyett az esti vörös inget vette fel, de csak akkor jött rá erre a hibára, amikor belépett a kávézóba. Akkor meg már mindegy volt. A kávéja ráadásul nem hatott, a második is épphogy csak arra bizonyult elegendőnek, hogy ne aludjon el állva. A teljes éberséget valami teljesen más dolog hozta el nála: egy magas, szikár, ismerősnek tűnő férfi, aki besétált az ajtón, és nem túl kedvesen rendelt egy jó erős feketét. Max pulzusa a duplájára gyorsult, amikor rájött, honnan ismeri ezt a helyes, de jelenleg lesajnáló tekintettel felvértezett arcot.
Ő írja a könyvet, amit annyira várt. Vagyis, jelen esetben, ő nem írja. A férfi, aki köztudottan lenézi a fanfitionöket, amiket ír, miközben ő majd meggebed, hogy megtudja az eredeti történet végét.
Melléöntötte a kávét.


– Hogy micsoda?!
Carol hangja körülbelül egy oktávot emelkedett a megdöbbenéstől. Max nem csodálkozott, ő is így reagált volna, ha megteheti, de ez abban a helyzetben nem volt opció.
– Esküszöm! Ráadásul Emma szerint visszatérő vendég, hónapok óta. Csak hát mivel én mindig délutános vagyok…
– Azzzzzonnal átkéred magad délelőttre! – adta utasításba Carol, mire Max válaszképp felmutatta a középső ujját. – Azt tartogasd csak másnak! – vihorászott a lány. Max a kezébe temette az arcát.
– Nem túl kedves ember, egyébként – jegyezte meg Max bánatosan. ¬– Ilyen az én szerencsém. Besétál a munkahelyemre a legnagyobb kedvenc íróm, és olyan mogorva, mint egy pokróc.
– Na, mit csinált?
– Hááááát… – Max elnyújtotta a szót, ahogy próbálta felidézni az eseményeket. – Szóval megérkezett, én meg annyira meglepődtem, hogy melléöntöttem a kávét, ráadásul a kezemre, és őszintén? Kurva forró volt, ennek pedig hangot is adtam – darálta kedvetlenül, gyilkos indulattal figyelve, ahogy Carol az arcizmaival küzd. – Örülök, hogy jól szórakozol – szakította félbe a mesélést, de amikor még csak bocsánatkérést sem kapott, feladta, és folytatta. – Tehát ez a szemétláda fapofával nézte a bénázásom, majd annyit kérdezett, ez az első napom-e, mert ha nem, talán más munka után kéne néznem.
– Aúcs. Szegény önérzeted azóta is a sarokban zokog?
– Menj már a picsába! – horkant fel Max, de azért elnevette magát. – Ezek után csak Emmával volt hajlandó szóba állni. Totál ciki volt. Leégettem magam a példaképem előtt, ennyire szerencsétlen is csak én lehetek! – fakadt ki. Ez végre elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy némi együttérzést csaljon ki barátnőjéből.
– Sajnálom. Figyelj, biztosan lesz még más lehetőséged, amikor… nem is tudom. Autogramot kérhetsz tőle. Kapásból kettőt.
– Pofátlan vagy.
– De azért szeretsz – mosolygott rá a lány. Max közben kelletlenül állapította meg, hogy az óra megint későre jár.
– Most elbúcsúzom. Átkértem magam, egész héten délelőttös leszek – közölte, és gyorsan megszakította a hívást, mielőtt telibe kaphatta volna Carol reakcióját. Valahogy nem szerette volna, ha a lány rámutat a teljesen nyilvánvalóra. Önszántából délelőttözni ugyanis pont olyasmi, amit más körülmények között sosem tett volna.
Ezúttal izgatottan ébredt, a telefon első jelzésére kipattant az ágyból. Bízott benne, hogy kellemesebben fog telni a nap, legalábbis már munka előtt megitta a második kávéját, ami esetében nem volt éppen ritka. Kávéfüggőként legszívesebben magára kötötte volna a kannát, ilyen szempontból egyszerre dolgozott nagyon jó és nagyon rossz helyen.
Még egyszer ellenőrizte nyitás előtt a ruháját, és kifogástalannak találta. Fütyörészve, vidáman tette a dolgát, meg is jegyezték, mennyire jókedvű, és még magához képest is kedves. Úgy is érezte, övé a világ, teljes egészében, egészen addig, míg be nem sétált egy bizonyos valaki. Akkor ugyanis kegyetlenül elfogta az idegesség, amire a férfi rátett egy lapáttal. Végignézte, ahogy kitölti az előtte lévő rendelését, majd elismerően, de nyilvánvaló gúnnyal a hangjában megszólalt.
– Bravó! Sikerült eltalálnod a csészét!
Max lefagyott. Ennyire nyilvánvalóan még sosem alázták meg, elfutotta a méreg, azelőtt szólalt meg, hogy átgondolhatta volna.
– Hogy te mekkora fasz vagy!
A kávézóban síri csend lett, azt is meg lehetett volna hallani, ha valaki leejt egy tűt. Max pár másodperc fáziskéséssel jött rá, mi szaladt ki a száján, és először döbbenten bámult az előtte álló vendégre, amit gyorsan felváltott az ijedtség.
– Izé… – hebegte teljes kétségbeesésében, lelki szemei előtt látva a felmondását. – Én nem úgy… vagyis…
A férfi végigmérte, egy pillanatra Max attól tartott, üvölteni fog vele, ő azonban felkacagott. Vidáman, teli torokból, még a fejét is enyhén hátravetette. Max szíve nagyot dobbant a reakciót látva, bár még nem mert felengedni.
– Azt hiszem, ezt teljességgel megérdemeltem – felelte a férfi. – Ezek után azért kérhetek egy kávét, amiben nincs patkányméreg? – érdeklődött még mindig mosolyogva, Max pedig zavartan bólintott.
– Attól függ. Ha erős, akkor az vetekszik a patkányméreggel – válaszolta. A férfi válaszképp feltelepedett az egyik székre, ami a pult előtt volt.
– Megkockáztatom. – Lepillantott a fiú névtáblájára. – Ne haragudj, Max, amiért – idézem – fasz voltam.
Max egy darabig csak pislogni volt képes, mielőtt gyengén viszonozta a mosolyt.
– Megbocsátva.
Főleg, ha befejezed azt a kurva könyvet – tette hozzá magában.


– Úristen!
Carol szörnyülködve kapta a kezét a szája elé, ám a szeme izgatottan csillogott. – Jó, hogy nem rúgtak ki!
– Gondolhatod, milyen fejmosást kaptam utána – nevetgélt Max nem túl őszintén. – Azt hittem, Emma leszedi a fejem, és kidobja a konténerbe a hátsó bejáratnál.
– Á, ahhoz pont eléggé kedvel, hogy ne tegye – legyintett Carol, és az asztalra könyökölt a laptop előtt. Így elég hülyén festett, de Max már hozzászokott a távbarátság fura oldalához. Ráadásul pontosan tudta, hogy mire fog vonatkozni a lány következő kérdésre.
– Ééééééés miről beszélgettetek?
– A kávékról.
Carol csalódottan lebiggyesztette az ajkát.
– Csak?
– Aha, többnyire – ismerte el kelletlenül Max. Pedig ő próbált témákkal előrukkolni, de valahogy folyamatosan elment a bátorsága, ami viszonylag ritkán esett meg vele. – De holnap is lesz nap – tette hozzá reménykedve.
– Szedd ki belőle a történet végét! Ha kell, feküdj le vele, rabold el, kényszerítsd, bármi ér! – sorolta a lány lelkesen. – A sorrend tetszőleges!
– Nem vagy te egy kicsit NAGYON fanatikus? – nevetett Max. Carol vállat vont.
– Azt ne mondd, hogy nem jön be az ötlet!
– Melyik?
– Tudom, hogy szexinek találod, említetted… lássuk csak… – A lány úgy tett, mintha erősen gondolkodna. – Párszor. Ezerszer. Milliószor?
– Haha.
Max anélkül szakította meg a videóhívást, hogy elköszönt volna. Válaszképp többféle szitkozódást kapott chaten, de csak küldött egy nyelvkiöltős szmájlit, letette a laptopját az éjjeliszekrényre, és az oldalára fordult. Alig várta a másnapot, bár eléggé tartott tőle, ezúttal hogyan alakul a reggele.
Nem pont erre számított. A férfi megjelent, kikért egy kávét, ezúttal elvitelre, és mielőtt Max bármit is kitalálhatott volna, ami segít vele beszélgetésbe elegyedni, már ott sem volt. A fú csalódottan dolgozta végig a napot, semmihez sem volt kedve, még mosolyogni sem látták túl sokat. Sőt, még Carolt is lerázta este annyival, hogy két mondatban összefoglalta, mi van vele, és egész este játszott. Az írást teljességgel hanyagolta.
A következő napon még jobban bánta a délelőtti cserét. A kedvenc írója ugyanis még csak fel sem tűnt. A bánatát ezúttal fanfictionbe fojtotta, a szereplője többet szenvedett, mint eddig valaha. Carol meg is jegyezte, hogy ez a fordulat még tőle is szemét volt, de Maxet ez nem hatotta meg. A statisztikája bezzeg szárnyalt a fejezetet követően, alig győzte olvasni a véleményeket. Ez végül sikeresen feldobta.
Az írás viszont elvitte az időt, nagyon későn feküdt, alig bírta nyitva tartani a szemét a pult mögött, és felfogni a rendeléseket. Emma eléggé neheztelt érte, többször rászólt, sőt a végén a kezébe nyomott egyet a legerősebb és legdrágább kávék közül, és még csak azzal sem fenyegette, hogy levonja a béréből. Max hálásan kortyolt bele az italba.
Amikor felnézett, az ajtó épp csilingelt, és egy ismerős alak sétált be rajta. Max, talán a bambaság miatt, első reakcióként őszinte, hatalmas mosolyt villantott a férfira, aki annyira meglepődött, hogy megtorpant egy pillanatra az üzlet közepén. Max letette a poharát, és odalépett a kasszához, arrébb tolva Emmát. A nő döbbenten pislogott, de azért helyet adott neki.
– Mit adhatok?
– Ha azt mondom, a szokásosat, az menni fog?
Max bólintott, beütötte a tételt, és elvette a felé nyújtott bankkártyát.
– Nem fogadja el érintésesen tegnap óta. Már bejelentettük – magyarázta. Aztán meglátta a nevet, és automatikusan a férfira emelte a tekintetét.
– Mi az?
Max villámgyorsan megrázta a fejét. Persze sejtette korábban is, hogy ahogyan ő ismeri, az csupán álnév, de a nyilvánvaló bizonyítékra nem volt felkészülve.
– Szóval John? – szaladt ki a száján, mire a férfi felvonta a szemöldökét.
– Elég tipikus név, de mi a gondod vele?
– Jaj, semmi! – emelte fel a kezét ártatlanul Max. – Izé, én csak… nem is tudom – hebegte, és legszívesebben homlokon csapta volna magát. Most a férfi megint tuti idiótának tartja. – Én Max vagyok.
– Igen, ezen már túl vagyunk. Tudod, ez a fasz tud névtáblát olvasni. Megkapom a kávém?
Max legszívesebben felnyüszített volna. Kész, megint sikerült komplett hülyét csinálnia magából. Nem akarta elhinni. Ha volt egyáltalán bármi esélye arra, hogy a férfi megkedvelje, az az esély rohamosan csökkent.
– Persze. Bocsánat – morogta, és makacsul a kávékészítésnek szentelte a maradék figyelmét, a kasszát visszaadta Emmának. Jobb, ha ő ma semmilyen további interakciót sem folytat emberekkel, alkalmatlan rá. – Kész – szólalt meg ismét, és közömbös arccal John felé nyújtotta a poharat. A férfi nem vette el azonnal.
– A mosoly sokkal jobban áll – jegyezte meg, majd elsétált. Max hitetlenkedve bámult utána.


– John?
Max megvárta, míg Carol kiröhögi magát. Nem hibáztatta, a férfi álneve után ez valóban tucatnak számított. Nem mintha akár Max, akár Carol nem olyan nevet kapott volna a szüleiktől, amit rajtuk kívül több millióan.
– Szóval, szépmosolyúkám, kitaláltad már, hogyan szeded fel?
– Sehogy. Csak leégetem magam megint a végén – felelte Max, mire Carol sokatmondó pillantást vetett rá a kamerán keresztül.
– Megdicsérte a mosolyod. Ezt betudhatjuk flörtnek.
– Eltúlzod.
– Jaj, ne már! Mit veszítenivalód van? – nyögött fel Carol, és még a fejét is megrázta. A copfjai csak úgy repkedtek körülötte.
– És ha heteró?
– Akkor nem dicsérgetné egy pasi mosolyát!
– Na ez azért nem egyértelmű jel. Lehet, hogy csak nem akarta, hogy hülye hangulatban váljunk el – találgatott Max. Carol ismét felnyögött.
– Én rányomulnék a helyedben.
– Azt mindjárt gondoltam – vágta rá Max, és úgy döntött, inkább gyorsan témát vált. – Szóval ma írtam egy kicsit. – Figyelte, ahogy Carol tekintete felragyog, majd hozzátette: – Múltkor azt ajánlottad, próbálkozzak alternatív véggel. Hát, izé, belekezdtem.
Carol felsikított, örömében kislányosan összecsapta a kezét, majd amikor ezt észrevette, felröhögött.
– Részleteket!
– Szóval ugye az előző kötet végén Seamust eléri a végzete, és bekattan, kiirtja a fél csapatát, Flynn pedig elkésik, már nem tudja megakadályozni a vérontást. Folytatásként én úgy képzelem, és tudom, beszéltünk már erről párszor, de… Szóval ő az egyetlen, aki képes Seamus fejével gondolkodni. Követi, folyamatosan a nyomában jár, de mindig le van maradva egy lépéssel. Aztán egy véletlennek köszönhetően elé kerül, és ráveszi, hogy őt üldözze. Kietlen helyekre vezeti, de sosem tudja legyőzni. Végül bezárja, és…
– Le ne lődd, melyik véget választod azok közül, amiket felvázoltál, mert elutazom hozzád, és élve boncollak fel! – szakította félbe a lány hangosan kiabálva, aztán a szája elé kapta a kezét. – A lakótársad otthon van?
– Egy hete nem láttam. Nem túlzottan hiányzik.
– Oké, akkor nem fogom vissza magam. Mikor olvashatom?
– Már feltettem az első részt – vigyorodott el Max, és jót szórakozott a Carol arcán végbemenő változáson.
– És képes vagy itt húzni az időmet. Mentem olvasni!
A lány meg sem várta, hogy elbúcsúzzon, de egyébként sem kellett sokáig várni, amíg több oldalnyi chat üzenetet nem kapott, amelyben Carol rajongásáról biztosította. Ráadásul nem ő volt az egyetlen, Max tucatnyi kommentet kapott, miután feltüntette a történetnél, hogy alternatív befejezésnek szánja, ha már az író úgysem fejezi be.
Max jókedvűen merült álomba. Amikor másnap reggel meglátta Johnt, legszívesebben az orra alá dörgölte volna az egészet, de persze nem tehette. Egyébként is a nyelvére harapott, amikor észrevette, hogy a férfi hangulata még a szokottnál is pocsékabb. Még egy sziára sem futotta, egyből ennyit vágott csak hozzá, hogy a szokásosat. Max nem tudta, honnan jött a dac, amivel visszaszólt.
– Neked is jó reggelt. Már adom is.
A férfi tekintetében harag villant.
– Jó? Ez a reggel minden, csak nem jó! Idióták szórakoznak a munkámmal, miközben én meg nem bírom megcsinálni. Hát hol jó ez?
Max döbbenten vette tudomásul a férfi kirohanását.
– Öhm, ne haragudj.
Johnnak szerencsére fogalma sem lehetett róla, hogy mi mindenért kért bocsánatot hirtelen. Bár arra gondolt, voltaképp nagy bűnt nem követett el. Már ha egyáltalán arról van szó, amire ő gondolt egyből.
– Bocs. Ez kicsúszott – sóhajtotta a férfi, és ismét elhelyezkedett a bárszéken, ott várta meg a kávéját. – Lehet, hogy erősebb kellene, mint ez – kortyolt bele, amikor Emma elé tette. Max gyorsabban cselekedett, mint gondolkodott.
– Esténként a bárban akár le is ihatod magad. Holnaptól délutános vagyok.
Óvatosan felmérte a változást John arcán. A férfi először döbbenten pislogott rá, aztán valamiféle fura, zavart félmosolyra húzta a száját.
– Nem tudom eldönteni, vigasztalni akartál, vagy jelezni, hogy innentől hogy érlek el. – A férfi már leplezetlenül vigyorgott, Max pedig ijedten konstatálta, hogy valószínűleg elpirult. ¬– Mindenesetre azt hiszem, egy ital biztosan rám férne. Talán benézek.
– Oké, ahogy gondolod, szívesen látlak. Vagyis látunk. Basszus – motyogta Max, és gyorsan ment a dolgára. Kellett néhány hosszú perc, mire rájött, épp eljátssza a kínálkozó lehetőséget a bambasága miatt. Hiszen nem pont ilyesmire vágyott?
Amikor visszafordult, John még mindig ugyanott ült, a kávéját szürcsölte, és a telefonját nyomkodta. Amikor Max közelebb lépett, rájött, hogy ezt az oldalt nagyon is ismeri. Itt teszi közzé ő is az írásait…
– Te fanfictiont olvasol?
John rajtakapottan zárta le a képernyőt, zavartan pillantott fel a fiúra.
– Néha előfordul – felelte. – Tudod, könyveket írok, és felkapottabbak, mint arra felkészültem. Készülnek hozzá fanfictionök.
– És utálod őket – jegyezte meg Max. Legszívesebben leharapta volna a nyelvét, amiért a férfi szavába vágott.
– Mivel némelyik jobb, mint az enyém, igen. Elbizonytalanítanak. – John fogta magát, felkelt, és még egyszer, utoljára a fiú felé emelte a poharát. – Beugrom arra az italra holnap.
Max hosszú ideig kereste az állát a beszélgetést követően.



Ariana on szombat 25 december 2021 - 18:20:23
Hozzászólás: 2

Ez az oldal e107 portál rendszert használ, és a GNU GPL licensz alatt lett kiadva.
{THEMEDISCLAIMER}