Epilógus


– Na, csakhogy el lehet téged érni!
– Elfoglalt voltam.
Carol színészkedve lebiggyesztette az ajkát, Maxet viszont ezzel nem vette le a lábáról. Amikor erre rájött, vigyorogva megvonta a vállát.
– A könyveddel vagy a pasiddal? Jaj, várj, a kettő szorosan összefügg! – vigyorgott a lány, de ezen már Maxnek is mosolyognia kellett. Mi tagadás, ezek külön említése is általában ezt a reakciót váltotta ki belőle, így együtt viszont nem tagadhatta a boldogságát.
– Az utolsó simításoknál tartunk.
– Mármint a regénnyel, vagy végre beavatsz a piszkos részletekbe?
– Carol. – Max a kezébe temette az arcát, majd kipislogott az ujjai közül. – Az agyamra mész.
– Ugyan már! Nekem az is jó, ha megírod!
– Álmodik a nyomor – nevette el magát Max. Az utóbbi időben annyira kevés ideje maradt az online jelenlétre, hogy most érezte csak igazán, mennyire hiányzott neki Carol. Akkor is, amikor ilyen dilis és perverz. Bár ha nem lenne az, ők ketten sosem ismerték volna meg egymást.
– Akkor hamarosan lapozható formában is olvashatlak? Minden lefixálva? – érdeklődött a lány izgatottan, és amikor Max bólintott, felsikított. – Imádni fogom, már most tuti! Ti ketten együtt, egy kötet szerzőjeként, hát minden álmom így váljon valóra!
– Én is valami ilyesmire gondoltam – ismerte el Max vidáman. – Bár még mindig csak akkor hiszem el igazán, amikor a kezemben tartom. És igen, a kötetet, nem mást! – tette hozzá, amikor meglátta, milyen arcot vág Carol, és biztosra vette a következő beszólást. Carolból kipukkadt a nevetés.
– Hogy ismer!
– Mint a rosszpénzt. Apropó, rosszpénz, ami nem vész el: írtam valamit, amit esetleg elolvashatsz.
– Úúúú, most akarom!
Max átküldte a fájlt, ám amíg a reakcióra várt, meghallotta a kulcscsörgést, és hirtelen el is feledkezett a videóhívásról. Csak akkor csapta le a laptopot, amikor John mögé sétált, és egy puszit adott az arcára. Az már végképp nem tartozott Carolra, hogy ezután mi történik.
– Milyen napod volt? – érdeklődött a férfi, miközben a nyakába szuszogott. Max lehunyta a szemét, élvezte párja közelségét. Még mindig azt várta néha, hogy egyszer csak felébred, és kiderül, csupán álmodta az elmúlt majdnem egy évet. Azt is, hogy a férfi besétál a kávézó ajtaján…
– Végre pihenős – válaszolta. John halkan kuncogott.
– Irigyellek, én ma egész nap rohangáltam. Ja, hoztam neked kávét. Emma üzeni, ha holnap is elkésel, elevenen megnyúz.
– El is tudom képzelni – sóhajtotta Max. Pár hónapja csak feleannyi időt dolgozott a bárban, mint előtte, de ragaszkodott hozzá, hogy beszálljon a költségekbe. Ráadásul John lakása két sarokra volt, ennél kényelmesebbet nehezen talált volna. Emma főnökösködését amúgy is megszokta, sőt kedvelte a nőt.
– Szóval ha jól értettem, ma este teljesen az enyém vagy – susogta John, Max pedig beleborzongott a tónusba, amit a férfi használt. Ezzel mindig azonnal levette a lábáról.
– Aha.
– Az jó, mert terveztem volna valami mást is munkán kívül, végre.
Max halkan kuncogott. Az elmúlt pár hetük a könyv körüli hajrával telt, már ő is nagyon ki volt éhezve a férfi társaságára. Éppen ezért egy pillanatig sem tiltakozott, amikor John ujjai bekúsztak a póló anyaga alá.
Valahol a tudata mélyén érzékelte, hogy a telefonja folyamatosan rezeg, valószínűleg Carol önti rá épp a véleményét, de úgy döntött, minden más várhat. Ő épp a valósággá vált álmát éli…


Vége