dec.
26
Végzetjel 16. fejezet
Írta Ariana
16.

– Elég felületesen, mondhatni semennyire – ismerem el, de Rorger nem néz le érte, hanem elmosolyodik. Rhys csak nem jön be, pedig hallottuk a lépteit, a nagyapja pedig úgy tűnik, nélküle nem beszél. Egy ideig várakozunk, már mozdulok, hogy kimegyek érte, de Rorger megállít.
– Használd a jelet!
Ezt nem tudom mire vélni, de hiába az értetlen pillantásom, nem magyaráz.
– Tessék?
– Nem szoktatok üzenni egymásnak?
– A jellel? – Rorger bólint, én pedig döbbenten bámulom a csuklóm. Erre még nem gondoltam, és biztosra veszem, hogy Rhys sem. Izgalommal tölt el a lehetőség, mert így akkor is kapcsolatban lehetnénk, ha bármi miatt elszakadunk. – Hogyan?
– Koncentrálj arra, hogy elérd őt – tanácsolja. Lehunyom a szemem, igyekszem kizárni minden mást, megkeresni Rhyst a jelen át, mégis megilletődöm, amikor megérzem. A következő pillanatban kivágódik az ajtó, és megjelenik.
– Valami baj van? – siet hozzám azonnal, én viszont megrázom a fejem. – Pedig megesküdtem volna.
Rorger elégedetten rám néz.
– Szóval tudtok üzenni egymásnak.
– Miért, ez nem volt benne biztos? – kérdezek vissza a biztonság kedvéért, és amikor bólint, lenyelem a kikívánkozó választ. Én azt hittem, tud valami olyat, ami én nem. Igaz, nélküle még most sem lennék az ismeret birtokában, mégis zavar, hogy tesztelt.
– Mi történik, ha egyesültök?
Érzem, ahogy elvörösödöm. Elkapom a pillantásom, ez nem olyasmi, amit idegennel megosztanék, de a legdühítőbb az egészben, hogy Rhys még csak zavarba sem jön.
– Eltűnik a szín a szeméből. Teljesen átlátszóvá válik – meséli, és legszívesebben bokán rúgnám, hogy hallgasson.
– És olyankor mit érzel?
Rorger felém fordul, ettől még idegesebb leszek. Pedig látszólag nem érdekli a téma intimsége, az erőink iránti kíváncsiság hajtja. Nem tudom, melyik a rosszabb.
– Mintha megvakulnék. Semmit sem látok a valóságból, de néha elcsípek képeket máshonnan. Aztán minden élesebb.
– Hm. Rhys?
– Semmi különös nem történik velem.
– A bőröd – emlékeztetem, de csak legyint. Megkísérlem leírni a jelenséget, de nehéz, főleg, hogy Rhys illúzióit annyira nem ismerem. Mintha rejtené őket előlem, ami kicsit bosszant. Rorger figyelmesen hallgat, néha hümmög, kíváncsi vagyok, ő hogyan látja a jelenséget.
– Akkor foglaljuk össze: te képes vagy dolgokat teremteni jégből. Kapukat nyitsz, amik meglévő helyekre vezetnek, és látsz olyan dolgokat, amik máshol léteznek. Rhys pedig képes változtatni a meglévő dolgokon, ha nagyon akarja.
Nagyon leegyszerűsítette, de tulajdonképp nagyon jól összefoglalta a lényeget.
– Így is felfoghatjuk, de Rhys leginkább nem meri szabadjára engedni magát – felelem, a várakozásaimmal ellentétben azonban Rorger nem áll mellém, sőt még csak nem is neheztel az unokájára, hanem teljességgel megérti a viselkedését.
– Azt jól teszi. Már gyerekkorában is durva pusztításokat vitt véghez, és azóta nőtt az ereje.
Ezzel felkelti a kíváncsiságom, de hiába faggatózom, falakba ütközöm. Rorger Rhyst figyeli, a makacsul összeszorított száját, mielőtt felsóhajtana.
– Megnyílhatnál neki, mielőtt késő lesz – jegyzi meg, majd elém tol egy cserepet, tele földdel, és magokat szór bele. – Kérd meg a növényt, hogy keljen ki!
– Én? – Magamra mutatok, Rorger pedig bólint. – Semmi közöm a földmágiához. Igen, megértettem, hogy az őseim között akadt, de nem uralom. Egyáltalán nem.
– Látod a föld vízrajzát – erősködik Rorger, de még mindig rejtély számomra, miért hiszi, hogy ettől képes vagyok parancsolni a növényeknek.
– A víz miatt!
– Biztos?
– Csak próbáld meg! – szólal meg Rhys. Felé fordulok, ő viszont a cserép felé bök. Feladom a vitatkozást, és úgy döntök, inkább bebizonyítom, hogy nem vagyok rá képes.
Lehunyom a szemem. Rorger megfogja a kezem, beledugja a cserépbe. Nem történik semmi, pont, ahogy vártam. Diadalittasan felnézek, erre vizet önt egy edényből a magokra, és arra kér, ismételjem meg. Lopva Rhysre sandítok, de ő csendben figyel, várakozással az arcán. Hát jó, veszítenivalóm tulajdonképpen nincs.
Koncentrálok, lassan lélegzem, igyekszem érezni a vizet a földben, a magokat. Az ösztöneim azt súgják, valami hiányzik, a kezem viszont öntudatlan tapogatózik egy bizonyos irányba. Rhys megragadja, onnantól pedig a változás annyira szembetűnő, hogy nem kapok levegőt. Mintha dróton húznák belőlem az energiát, egy pontba összpontosul, szinte belefolyik az ujjaimon át a cserépbe. Hallom Rhys meglepett nyögését, a széket, ami arrébb csúszik a padlón Rorger irányából.
– Elég, elég! Ki ne nyíljanak a virágok!
Az energia megszakad, ahogy elrántja előlem a növényt. Ki sem kell nyitnom a szemem, tudom, hogy az, már nem mag, valami sokkal nagyobb, ismerem a szirmait, az elszakadástól rosszul vagyok. Rhys magához ölel, a fülembe susog, de sokáig tart, mire megnyugszom.
Amikor felnézek, Rorger épp visszalép a házba. A tekintete súlyos, ugyanakkor mintha elismerést fedeznék fel az arcán.
– Mi volt az? – faggatja Rhys gyanakodva. Rorger visszaül ugyanoda, és halk, de határozott hangon felel.
– Emlékfű.
– Tessék? – Zavaró a hangsúly, ahogy Rhys visszakérdez. Rápillantok, az arca döbbent. – Az nagyon ritkán terem, és hatalmas tudás kell a csíráztatásához. Még Mecnar is azt mondta, nem képes rá. Nagyapa, mi járt a fejedben?
Rorgert mintha nem lepné meg a számonkérés. A düh semmi jelét nem mutatja, pedig Rhys valóban ideges, sőt, haragszik. A nagyapja azonban nyugodtan felel, mintha egy gyermeket tanítana, és valahol talán így is van.
– Szeretném, ha sikerülne életre hívni egy olyan növényt, amit évek óta nem láttak. Ha sikerül, akkor a legendák rólatok szólnak.
– Milyen növényt?
Rorger felém fordul, lassú, kiszámított mozdulattal, amitől idegesen fészkelődni kezdek. Attól tartok, valami olyat kér tőlem, ami tiltott. Nem tudom, honnan jön a gondolat, de befészkeli magát a tudatomba, és nem segít, hogy késik a válasszal.
– Holdvirágot.
– Holdvirágot? – sápítozza Rhys, majd felkacag. – Nagyapa, ez…
– Mi a baj a holdvirággal? – kotyogok közbe, mert zavar, hogy megint csak én vagyok tudatlan. Rhys tovább kuncog, mintha nem hinné el, amit hallott. Gyanítom, tényleg így van.
– Az, hogy nem is biztos, hogy létezik? Ha igen, akkor is csak holdsütötte barlangokban terem. Na, olyat találj! Az a növény csak a régi mesék szülötte – legyint. Lázasan kutatok az emlékeimben, de nekem nem rémlik róla történet, először találkozom a nevével. Kezdek arra jutni, hogy minden fontos dolgot eltitkoltak és elrejtettek előlem, ez pedig borzalmasan elkeserítő.
– Amikor fiatal voltam, láttam – jegyzi meg Rorger, Rhys azonban türelmetlenül a szavába vág.
– Rajtad kívül senki más, nagyapa.
– Kétségbe vonod a szavam?
Rhys felsóhajt, de nem felel. Rorger kérdése fenyegető éket ver közéjük, azonnal menteni próbálom a helyzetet.
– Rhys sokszor csak abban hisz, ami kiüti a szemét, abban sem azonnal – mondom, de mielőtt visszaszólhatna, folytatom: – Ha van magod, megpróbálhatom.
– Nincs.
Ezzel végképp elbizonytalanít, pedig valóban hajlottam rá, hogy a béke érdekében tegyek egy próbát. Így viszont nem értem az egészet.
– Akkor mégis hogyan? – adok hangot a kétségeimnek, de Rorgernek a szeme sem rebben.
– Teremtesz. Van erőd hozzá. Az emlékfű erejével pedig megmutathatom, milyen a holdvirág.
Csend borul ránk. Fogalmam sincs, mit mondhatnék, mit vár tőlem, de attól tartok, csalódni fog. Egyébként sem árulta el, miért annyira fontos számára az a növény, és úgy érzem, ezt a legfontosabb kiderítenem. Túl sok a furcsaság, túl sok a baljós árny körülöttünk és a világban, nem akarom tetézni azzal, hogy valami olyasmit szabadítunk el, amit végképp nem kéne.
– Mire jó a holdvirág?
Újra a némaság. Ez rossz jel, biztosra veszem. Rorger Rhysre sandít, aki meglepetten pislog vissza rá. Ezek szerint nem én vagyok az egyetlen, aki épp sötétben tapogatózik. A nagyapja viszont nem siet a felvilágosításunkkal, nehezen szánja rá magát, hogy végre beavasson.
– Megtöri az őrületet – mondja végül, ezzel azonban ha lehet, még jobban elbizonytalanít.
– Az őrületet?
– Az egyik teremt, a másik pusztít – sóhajtja. Ezúttal gondterheltséget fedezek fel rajta, méghozzá nagyon erősen. – Óhatatlan, hogy végül kioltsák egymást. Ez a sorsuk. Valószínűleg a ti sorsotok is. Rhys ereje nagyon pusztító. Nem véletlenül lett lekötve még gyerekkorában. Majdnem megsemmisítette a fél falut.
A döbbenet ellopja a levegőm. Erről eddig mindenki hallgatott előttem, pedig rengeteg mindent tisztáz, az események jó része végre értelmet nyer. Rhys visszafogottsága, az összes alkalom, amikor lerázott, ha arról beszéltem, nem használja rendesen a képességeit.
– Lekötve? Azt hittem, csak visszafogja – motyogom, mintegy magamnak, de meghallja, sőt azonnal mentegetőzésbe fog.
– Visszafogom, de valóban csak részben tudom használni. A bátyáim egész életemben kiélvezték, hogy emiatt sosem tudom megverni őket.
A haragomat már nem előzi meg vele, elkésett. Az együttérzésemet viszont megkapja, mert amit most felvázolt, nem szép gyerekkor. Elképzelem, hogy folyamatosan piszkálták, ahogy korábban mesélte, és hogy ő, ha akart volna, sem győzhetett. A düh szinte forr bennem, a hangom mégis nyugodtan cseng, amikor végre rátalálok.
– Ez nem szép.
– Az egész életem az igazságtalanságról szól – von vállat. Pedig ez nem ennyi, nem lehet ennyi!
– Miért nem mondtad? Miért engedted, hogy az előbb is bosszantsalak vele?
– Mert semmin nem változtat.
Lemondó a hangja. A lelkiismeretem annyira furdal, hogy megérinteni is alig merem, végül óvatosan megszorítom a kezét. Viszonozza, elmosolyodik, de nem néz rám, maga elé bámul. Legszívesebben felégetném az egész világot.
– Meg lehet törni a kötést? – bukik ki belőlem a kérdés.
Rorger ingerülten felsóhajt, Rhys pedig úgy néz rám, mintha megőrültem volna, de legalább végre nem kerüli a tekintetem.
– Évek óta ott van, a részemmé vált. Nem tudom, mi lenne, ha…
– Ha végre szabad lehetnél?
Rhys nyel egyet, és bólint, Rorger viszont megrázza a fejét, és szertefoszlatja az illúzióim a józanságával.
– Jobb lenne, ha eszetekbe sem jutna ezzel próbálkozni a virág nélkül.
– Miért?
– A biztonságotok miatt – feleli, mintha teljesen természetes lenne, de mielőtt tovább faggathatnám, meglepő módon visszakanyarodik hozzám. – A te erőd kiszámítható?
Erre természetesen tudja a választ, hiszen már elmeséltük neki, hogy nem tudom, hová vezetnek a kapuim, így nem értem, mire akar ezzel kilyukadni.
– Nem teljesen.
– Rhys ereje még kiszámíthatatlanabb. Ha te használod, mennyire vagy képes uralni?
Ezen elmerengek. Rhysre nézek, de tanácstalannak tűnik, a vállát is megvonja. Valójában fogalmam sincs, erre mit mondjak.
– Az esetek többségében csak hagyom, hogy… szóval nem irányítom. De nem szokott bajt csinálni – teszem hozzá, amikor Rorger homloka gondterhelt ráncba szalad.
– Talán mert a te személyiségedben alapból nincs pusztítás – állapítja meg, majd ismét témát vált. – Emy hogy van?
A nagymamám említése furcsa, szomorú nosztalgiával tölt meg. Mintha évek teltek volna el, mióta utoljára láttam, pedig csak napokról van szó. Bár valószínűleg a távolság még jobban elmélyítette közöttünk a szakadékot, az már eddig is megugorhatatlannak tűnt. Mégis fázok attól, hogy egyáltalán beszélnem kell róla.
– Amikor eljöttem, jó egészségnek örvendett.
– Csak épp került – világít rá Rhys. Fáradtan fordulok felé, mire elkapja a tekintetét. Pedig nem haragszom rá, nem az ő hibája, és nem hibáztatom a végzetet sem. Befejeztem, hogy olyan dolgok ellen hadakozzak, amelyek ellen nem tudok tenni.
– Honnan ismered? – kérdezem inkább Rorgert, hogy ne csak ő szerezzen új ismereteket. Arról fogalmam sem volt, hogy ismerik egymást.
– A tanács tagja.
Ezzel alaposan meglep. Ha visszaemlékszem, a nagyi közelében mindig rengeteg bölcset láttam, néha idegeneket, de sosem kötötték az orromra, kik ők, egy idő után pedig már meg sem próbáltam kideríteni. Nem szép, de nem is igazán érdekelt a dolog, egészen mostanáig. Talán sokkal többet tanulhattam volna, ha nyitott szemmel járok, és elég kíváncsi vagyok hozzá, hogy ne zárhassanak ki.
– Ezt nem tudtam – vallom be, de Rorger legyint, mintha semmiség lenne, pedig nem az. Nekem semmiképp. Lassan úgy tűnik, minden, amiről úgy hittem, tudom, csupán illúzió. Mostanában a legtöbb szertefoszlik.
– Nem kellett tudnod. De a jégből teremtés az édesanyja sajátossága. Gondolom, ezt tudod.
– Említette, de nem fűzött hozzá magyarázatot.
Kellemetlen beismerni, de ez is olyasmi, aminek a mélyebb megismerését sosem szorgalmaztam. Rorger legalább ezúttal készséges, magyaráz, anélkül, hogy külön kérném. Örülök neki, mert fogy a türelmem. Újra kell építenem a saját világom.
– Sheewa az egyik legerősebb mágus volt, akit ismertem. Egy vízmágus és egy földmágus nászából született, és nem volt hajlandó szégyellni ezt.
Ez újdonság. A családom sosem mesélt erről, és amikor megszülettem, a dédanyám már nem élt. Mindenki mélyen hallgatott arról, hogy félvér volt, csak azt tudom, hogy mindenki tisztelte és félte.
– Mindkét mágiát használta? – érdeklődöm bizonytalanul, már-már félve. Zavar a hangom remegése, de Rorger nem rója fel nekem, úgy tesz, mintha észre sem venné. Értékelem a kedvességét.
– Igen. Ráadásul mindkettőben kivételes tehetségnek bizonyult. – Jólesik ezt hallani. A korábbi magokra siklik a tekintetem, Rorger követi a pillantásom. – Ezért is mertelek próbára tenni. Mérget vettem volna rá, hogy sikerülni fog. A véredben van. A sorsodba írták, kitörölhetetlenül benned él. Égek a vágytól, hogy megtudjam, mire vagy képes. Az, pedig, hogy együtt meddig merészkedhettek, talán a legmerészebb álmokat is túlszárnyalja.
A lelkesedése átragad rám, és látom, hogy ezzel Rhys is így van. Erről azonban eszembe jut, hogy honnan is indult ez a beszélgetés. Az izgalom úrrá lesz rajtam, kifejezetten bosszant, hogy hiába a rengeteg információ, még mindig vakon tapogatózom.
– Rorger, minden tiszteletem, de úgy érzem, kerülgetjük a lényeget. Tehát miről szólnak a legendák?


Hozzászólás: 0
Nyomtatóbarát változat Hír létrehozása pdf formátumban


Üdvözlet
Felhasználónév:

Jelszó:




Adatok megjegyzése

[ ]
[ ]
Online
vendég: 15, tag: 0 ...

legtöbb 253
(tag: 2, vendég: 251) - 26 jún : 22:01

Tagok: 916
Legújabb tag: Marischka11
Az utolsó látogatásod óta történt változások

news
Nincs újdonság
download
Nincs letöltés
members
Nincs Tag
links_page
chatbox_menu
Nincs chatbox üzenet