Hír: Nyár, barátok, bonyodalmak 2. fejezet
(Kategória: Saját fandom)
Küldte: Ariana
szerda 03 március 2021 - 16:33:33
2. fejezet
Dominik Emi hangjára kelt. Eltartott egy darabig, míg felfigyelt rá, de a lány kitartónak bizonyult, ebből pedig a férfi biztosra vette, hogy egyedül ő nincs ébren. Kizártnak tartotta, hogy bárki hagyná az ajtaja előtt garázdálkodni a nőt, ha még aludnának.
Oldalra pillantott. Andrisnak nyomát sem látta, és amikor megnézte az időt, elképedt. Tizenegyet mutatott a mobilja, ilyen sokáig pedig sosem szokott aludni. Ijedt gyorsasággal rúgta le magáról a takarót, mintha valamit rosszat követett volna el.
– Bújj be! – szólt ki azzal a lendülettel, hogy felült az ágyban.
– Na, csak méltóztattál felkelni!
Emi az orra alá tolt egy bögre kávét, Dominik pedig hálásan fogadta el. Igyekezett nem elhúzni a száját, amikor észrevette, hogy tej van benne. És ha tej, akkor…
– Édesítőt raktam bele, nyugi – szólalt meg Emi, mire Dominik felnyögött. Nem mindegy, hogy cukor, vagy édesítő? Nem diétázik, csak feketén issza, úgyhogy mindenképp el van b…
Nagyot sóhajtott, de még egy mosolyt is magára erőltetett.
– Köszi.
Forgatta a kezében a löttyöt, de az istennek nem érzett magában elég erőt, hogy bele is kortyoljon. Emi láthatóan nem vett észre semmit a kínlódásából, mert egyfolytában beszélt, Dominik fel sem fogta, miről, csak hagyta, hátha hamarabb véget ér a reggeli forgószél.
– Hát téged mi lelt?
Dominik felemelte a tekintetét. Andris belépett az ajtón, neki pedig az első, még mindig kómás gondolata az volt, hogy de jóláll rajta a fürdőnadrág. Aztán amint ezt felfogta, legszívesebben visszabújt volna a takaró alá, hogy eltemesse magát.
Andris azonban mellé lépett, és némi hümmögés után kikapta a kezéből a bögrét.
– Adok rendeset.
– Mi az, hogy rendeset? – kérdezte rosszallva Emi. – Sok kávé, kis tej, két édesítő.
– Jocinak – sóhajtotta Dominik, mire a lány megütközve pillantott rá. – Feketén iszom.
– A finnyás mindeneteket! – mordult Emi, majd felpattant Dominik mellől. – Na, hagyom, hogy a kedves szobatársad kényeztessen, ha már ennyire ismer.
Dominik hátravágódott az ágyon, és fájdalmasan felnyögött, miután Emi kiviharzott a szobából.
– Kérlek, foglald össze, mi az istent akart – kérte Andrist. A férfi karcos hangon felnevetett, és megállt Dominikkel szemben.
– Tessék – szólította meg, Dominik pedig hálásan fogadta el a kávét. Ebbe már nem volt nehéz belekóstolnia, sőt még egy jóleső sóhaj is elhagyta az ajkát.
– Ez isteni.
– Ennek örülök. Szóval szerintem azt próbálta a tudomásodra hozni, hogy hamarosan hajókázni indulunk, és ha nem akarsz lemaradni van úgy… fél órád elkészülni.
Dominik élesen szívta be a levegőt, és kipréselt magából némi káromkodást. Hagyta, hogy a kávé hatni kezdjen, csak utána tudatosult benne Andris kedvessége. Akkor viszont rögtön zavarba jött.
– Köszönöm, hogy megjegyezted.
– Oda se neki – felelte Andris, majd elvette a bögrét, és miután letette a pultra, kifelé indult. – Szedd össze magad, különben én leszek az egyetlen szingli a hajón. Kicsit elegem van már belőle. A célzásaikból meg aztán főleg.
Dominik meglepetten pislogott utána.
Dominik azt hitte, kiköpi a tüdejét. Amikor hajókázásról volt szó, senki sem említette neki, hogy utána túrázni fognak. Akkor szépen otthon marad, mert a hosszú séták ugyan szóba jöhettek, de amint felfelé kellett menni, azonnal csődöt mondott.
– Bírod még?
Szilvi rávigyorgott, és megszaporázta a lépteit, olyan könnyedén haladt, mintha lejtőn szaladna lefelé. Dominik gyilkos pillantást küldött a nő tarkóján virító tetoválás felé, de arra nem maradt felesleges levegője, hogy rámorogjon. Jobb híján csak utált mindent és mindenkit.
Joci Szilvi kommentjét hallva megtorpant, és bevárta Dominiket. A férfi látta, hogy egy pillanatra Andris is felé néz, de némi hezitálás után már tovább is ment. A többieket viszont meg sem hatotta, hogy nem bírja a tempójukat.
– Maradhattál volna lent, ha ennyire gyilkos – szólalt meg Joci, és egy üveg vizet nyújtott felé. Dominik hálásan fogadta el, mert az övé már félúton kiürült.
– Köszi – szuszogta. Legszívesebben leült volna a fűbe, és megvárja őket visszafelé, de a tűző napon sem volt kedve akár órákat várakozni. Joci a telefonját nyomkodta, nyugodtan várta, míg Dominik pihen egy kicsit, aztán hümmögve megszólalt.
– Gyere, beülünk valahová!
– Azt hittem, kilátót akarsz nézni – mondta meglepetten Dominik, Joci viszont legyintett.
– Nem halok bele, ha nem látom. Na, gyere!
Lefelé már könnyebbnek bizonyult az út. Joci amúgy is kényelmes tempóban haladt, abszolút hozzá idomult, így mire leértek, és betértek az első kávézóba, nagyjából helyreállt a szívverése. Leülni viszont nagyon jólesett.
– A többiek legalább körberöhögtek?
– Csak amennyire szoktak – felelte Joci, és egy kortyra lenyelte a fél kávéját. – Most valószínűleg Andrist osztják, amiért nem pátyolgat.
– Jaj, ne már! – csattant fel Dominik, és nem különösebben érdekelte, hogy néhányan feléjük néznek. – Komolyan, akadjatok már le arról, hogy összehoztok vele!
Joci békítőn felemelte a kezét, a szemöldöke meglepetten felívelt, Dominik azonban felfedezte a szája sarkában megbúvó mosolyt.
– Nyugi! Többet szóba sem hozom.
– Hálás lennék – morogta Dominik. Azzal viszont, hogy felkapta a vizet, elérte, hogy kínos, súlyos csend telepedjen közéjük, amit nem bírt túl sokáig elviselni. – Bocs.
– Semmi gond. Értem, az agyadra megyünk. Befejeztem.
Dominik nyűgösen kavargatta a limonádéját. Túl édesnek találta, fogalma sem volt, miért ezt kérte. A vízzel jobban járt volna, de a fáradtság miatt vágyott valami cukrosra. Hát, azt megkapta.
– Miért gondoljátok, hogy ez annyira jó ötlet? – kérdezte elmélázva.
– Mit? Te és Andris?
– Aha. Két külön világ vagyunk.
– Hm. – Joci nagyot szusszant, aztán lassan megcsóválta a fejét, mielőtt Dominikra nézett volna. – Szerintem tévedsz. Tetszel neki, csak annyira elutasító vagy vele, hogy inkább nem próbálkozik. Azt sem értette, miért koptattad le, amikor keresni akart. De mint mondtam, nem szólok bele többet.
Dominik hallgatott. Annak idején nem részletezte túlzottan, miért is sikerült annyira pocsékul az a randi, és most sem tervezte. Végül vállat vont. A rosszkedv rátelepedett, Joci hiába igyekezett elterelni a témát, ő folyamatosan a szavain kattogott. Őrlődött aközött, próbálja-e megismerni Andrist, ha már úgysem szabadul a kéretlen lehetőségtől, vagy tartsa magát minél távolabb. Mármint azon kívül, hogy egy ágyban alszanak.
Legszívesebben lefejelte volna az asztalt. Ez a hét baromi hosszú lesz…
Este szándékosan húzta a lefekvést, hátha Andris már alszik, mire ő beér a szobába, de nem volt szerencséje. A férfi éberen feküdt, ráadásul a heverőn, amit előző este annyira kényelmetlennek talált. Dominik döbbenten torpant meg az ajtóban.
– Teszel vele még egy próbát? – kérdezte. Andris halkan felnevetett.
– Nem akartam csak úgy bemászni az ágyadba.
– Felajánlottam, hogy cserélhetünk – felelte Dominik, bár nem túl nagy lelkesedéssel. Andris megrázta a fejét, és az oldalára fordult, mire a heverő hangosat nyikordult. A férfi elhúzta a száját.
– Hidd el, hogy nem akarod.
– Elhiszem – vágta rá Dominik, amikor Andris felült, újabb zörgés kíséretében. Nem igazán kívánkozott kipróbálni, mégis mennyire rossz lehet. Gondolatban megrázta magát, majd a bőröndjéhez ment, és kivett egy váltás ruhát. – Lezuhanyozom. Nyugodtan feküdj le addig, maximum alszom kívül.
– Rendben.
Sokáig folyatta magára a vizet, közben megkísérelte kiverni a fejéből Joci szavait. Persze nem vak, azt ő is tudta, hogy tetszik Andrisnak, de bármennyire régen is volt valakivel, egyszerűen nem tudta elképzelni, hogy csak úgy… lefeküdjön vele. Szórakozásból sem. Baráti nyomásra még kevésbé, még mindig nem értette, egyáltalán hogyan fordulhat meg bárki fejében, hogy kerítőt játsszon, ráadásul ennyire nyomulósan… A barátai néha rém furák, állapította meg sokadjára.
Amikor kilépett a fürdőből, már csak az éjjelilámpa égett, sejtelmes fénybe vonva a szobát és az ágyon fekvő alakot. Dominik egy pillanatra azt hitte, Andris tényleg elaludt, aztán a férfi kinyitotta a szemét, Dominik pedig rajtakapottan fordította el a tekintetét. Andris arrébb mozdult, hogy teret adjon neki, ő pedig a falhoz húzódott, szinte teljesen hozzásimult. Andris halkan kuncogott, ahogy ezt észrevette.
– Mondtam már, hogy nem mászom rád.
Dominik végtelenül zavarba jött, lázasan törte a fejét valami nem túl átlátszó hazugságon.
– Sokat forgolódom.
– Előző éjjel nem tűnt fel – jegyezte meg Andris.
– Azonnal beájultál, hogy tűnt volna fel? – vágott vissza Dominik gyengén. Elhelyezkedett, magára húzta a takarót, jó éjszakát kívánt, és komolyan gondolta, hogy aludni fog. Neheztelve mordult, amikor még mindig érzékelte a fényt.
– Lekapcsolod?
– Persze.
Dominik a félig lehunyt pillái mögül leste, ahogy Andris nyújtózik. Az izmok finom játéka magával ragadta, maga sem vette észre, hogy hatalmasat sóhajt. Ráadásul melege volt, a tomboló nyárban zavarta a takaró. Csakhogy védtelennek érezte magát nélküle.
– Mi a baj?
– A hőség.
– Hát takarózz ki! – válaszolta Andris, Dominik azon megrázta a fejét. Aztán rájött, hogy a férfi ezt nem biztos, hogy látja. Már épp mentegetőzni akart, amikor Andris hirtelen másra terelte a szót.
– Nem szeretsz kirándulni?
Dominik felmorrant. Most kezdjen bele, hogy asztmás, és nem bírja a tüdeje? Lépcsőn is folyton fullad, nem még negyven fokban, hegyre fel.
– De, ha az nem felfelé van – foglalta össze, aztán ahogy a csend hosszúra nyúlt, végül csak hozzátette: – Asztma.
– Így már érthető. Csak csodálkoztam, mert azt mondtad, szereted a természetet.
– Hm?
Dominik értetlenül pillantott fel, de a beszűrődő fényben nem sokat látott Andris arcából. A férfi a hátán feküdt, nem is őt nézte.
– A… randinkon. Azt említetted, imádod például a tavakat.
– Ó. Igen, valóban így van – ismerte el, de nem bírta ki, hogy csípős megjegyzést tegyen. – Pedig azt hittem, nem figyeltél.
– Miért ne figyeltem volna?
– Folyamatosan a szavamba vágtál.
– Ó, ne haragudj! – A férfi felnevetett. – Ha zavarban vagyok, mindig ezt csinálom.
– Zavarban voltál?
– Igen.
– De miért?
– Mert nagyon bejöttél.
– Értem. – Dominik hosszan gondolkodott, fel merje-e tenni a kérdést, ami megfogalmazódott benne. Végül úgy döntött, úgysincs veszítenivalója. – Múlt idő?
Andris nagyot szusszant mellette, Dominik biztosra vette, hogy nem válaszol, annyira sok idő telt el, mire a férfi megszólalt.
– Nem.
Dominik átkozta magát, amiért rákérdezett, mert most rajta lett volna a sor, hogy mondjon valamit, de semmit sem tudott. Andris azonban megunta a csendet, és hátat fordított neki.
– Jó éjt!
Dominik ismét nehezen aludt el.
– Miért lett vége az előző kapcsolatodnak?
Már órák óta beszélgettek, eddig semleges dolgokról, Dominiket is meglepte, hogy ilyen könnyedén dobta be ezt a témát. Úgy tűnt, Andrist sem feszélyezi a kérdés, a férfi elgondolkodó arcot vágott.
– Valami olyasmit mondott, hogy már túlzó módon ragaszkodom. Legalábbis ilyesmi volt a lényege annak, amire fogni próbálta, hogy többször félrelépett. Az én hibám, hogy nem tudta a gatyájában tartani a farkát.
– Aúcs – kommentálta Dominik. Andris vállat vont, ami vicces volt így félig fekve, Dominik azonban követte a tekintetével a mozdulatot, és a trikó pántja mellett kivillanó kulcscsont vonalát nézte. Aztán megrázta magát, és visszafordult a plafon felé.
– Neked?
Dominik elhúzta a száját. Erről sosem beszélt szívesen, de úgy kellett neki, ő hozta szóba a dolgot.
– Szerinte túlságosan hisztis vagyok.
Andris diszkréten köhögésnek álcázta a röhögését, Dominik azonban nem tudott rá haragudni érte.
– És szerinted?
– Mondjuk úgy, hogy hajlamos vagyok kicsit… felfújni a dolgokat – ismerte el Dominik kényszeredetten. – De attól még ő is bunkó volt, és folyamatosan a lelkembe gyalogolt. Hagynom kellett volna?
– Semmiképp – mosolygott rá Andris kedvesen, Dominik pedig gyorsan lejjebb csúszott az ágyon, nehogy valami butaságot kövessen el. A párnára fektette a fejét, de tervével ellentétben nem fordított hátat.
– Lekapcsolod a lámpát?
– Persze.
Dominik csendben feküdt, és Andris légvételeiből biztosra vette, hogy ő is ébren van. Továbbra is kínosan érezte magát a társaságában, de be kellett vallania, hogy már nem amiatt van, hogy rossz véleménnyel lenne a férfiról, hanem azzal nem tudott mit kezdeni, hogy a barátaik annyira ráerőltették őket egymásra.
Felsóhajtott.
– Mi az?
– Nem értem, hogyan gondolhatták, hogy ilyen helyzetbe hoznak minket. Összezárnak, hátha…? Mégis minek néznek, valami állatnak? Majd működnek az ösztönök?
Andris hangosan felröhögött, abba sem bírta hagyni, a nevetése viszont ragadós volt, Dominik minden felháborodása ellenére csatlakozott hozzá. Aztán Andris megszólalt, Dominik pedig biztosra vette, hogy még mindig vigyorog.
– Az ösztöneimmel nincs gond, ha érted, de felfogtam a visszautasítást. – Dominik elkomorult, de esélye sem volt közbeszólni, mert Andris folytatta. – Egyébként én sem értem. Esküszöm, eszembe sem jutott, hogy nem árulják el, hogy én is jövök. Sajnálom, ha… kellemetlen a helyzet. Én se nagyon tudok vele mit kezdeni, ha ez megnyugtat.
Dominik újabbat sóhajtott.
– Lehet, vissza kellene szívatni őket. Ha jobb színész lennék, mondanám, hogy tegyünk úgy, hátha akkor leszállnak rólunk.
Andris csendbe burkolózott, Dominik pedig azt találgatta, vajon megsértődött-e.
– Ilyet nem tennék.
– Én sem komolyan beszélek, nyugi – sietett megnyugtatni Dominik. Nem volt túlságosan ínyére, hogy a férfi rosszat feltételez róla. Valamire viszont kíváncsi volt. – Neked mit mondtak a héttel kapcsolatban?
– Semmit.
– Nekem annyit, hogy szórakozzunk egyet, ha mást nem, mert ránk fér. Vagyis rám, rád nem tértek ki.
Andris hatalmasat szusszant.
– Rám is, de ettől ez még nem így megy. Na jó, szerintem aludjunk – zárta le a témát, Dominik pedig engedte. Az álom azonban ismét sokáig elkerülte, a gondolatai folyamatosan Andris körül forogtak. Egyre nehezebben tudta figyelmen kívül hagyni, hogy mellette fekszik, de napközben is sokszor azon kapta magát, hogy rajta felejti a pillantását, és tudta, hogy ez a férfinak is feltűnt.
Ezen hír származási helye: Hajnalösvény
( http://hajnalosveny.hu/news.php?extend.392 )
(Kategória: Saját fandom)
Küldte: Ariana
szerda 03 március 2021 - 16:33:33
2. fejezet
Dominik Emi hangjára kelt. Eltartott egy darabig, míg felfigyelt rá, de a lány kitartónak bizonyult, ebből pedig a férfi biztosra vette, hogy egyedül ő nincs ébren. Kizártnak tartotta, hogy bárki hagyná az ajtaja előtt garázdálkodni a nőt, ha még aludnának.
Oldalra pillantott. Andrisnak nyomát sem látta, és amikor megnézte az időt, elképedt. Tizenegyet mutatott a mobilja, ilyen sokáig pedig sosem szokott aludni. Ijedt gyorsasággal rúgta le magáról a takarót, mintha valamit rosszat követett volna el.
– Bújj be! – szólt ki azzal a lendülettel, hogy felült az ágyban.
– Na, csak méltóztattál felkelni!
Emi az orra alá tolt egy bögre kávét, Dominik pedig hálásan fogadta el. Igyekezett nem elhúzni a száját, amikor észrevette, hogy tej van benne. És ha tej, akkor…
– Édesítőt raktam bele, nyugi – szólalt meg Emi, mire Dominik felnyögött. Nem mindegy, hogy cukor, vagy édesítő? Nem diétázik, csak feketén issza, úgyhogy mindenképp el van b…
Nagyot sóhajtott, de még egy mosolyt is magára erőltetett.
– Köszi.
Forgatta a kezében a löttyöt, de az istennek nem érzett magában elég erőt, hogy bele is kortyoljon. Emi láthatóan nem vett észre semmit a kínlódásából, mert egyfolytában beszélt, Dominik fel sem fogta, miről, csak hagyta, hátha hamarabb véget ér a reggeli forgószél.
– Hát téged mi lelt?
Dominik felemelte a tekintetét. Andris belépett az ajtón, neki pedig az első, még mindig kómás gondolata az volt, hogy de jóláll rajta a fürdőnadrág. Aztán amint ezt felfogta, legszívesebben visszabújt volna a takaró alá, hogy eltemesse magát.
Andris azonban mellé lépett, és némi hümmögés után kikapta a kezéből a bögrét.
– Adok rendeset.
– Mi az, hogy rendeset? – kérdezte rosszallva Emi. – Sok kávé, kis tej, két édesítő.
– Jocinak – sóhajtotta Dominik, mire a lány megütközve pillantott rá. – Feketén iszom.
– A finnyás mindeneteket! – mordult Emi, majd felpattant Dominik mellől. – Na, hagyom, hogy a kedves szobatársad kényeztessen, ha már ennyire ismer.
Dominik hátravágódott az ágyon, és fájdalmasan felnyögött, miután Emi kiviharzott a szobából.
– Kérlek, foglald össze, mi az istent akart – kérte Andrist. A férfi karcos hangon felnevetett, és megállt Dominikkel szemben.
– Tessék – szólította meg, Dominik pedig hálásan fogadta el a kávét. Ebbe már nem volt nehéz belekóstolnia, sőt még egy jóleső sóhaj is elhagyta az ajkát.
– Ez isteni.
– Ennek örülök. Szóval szerintem azt próbálta a tudomásodra hozni, hogy hamarosan hajókázni indulunk, és ha nem akarsz lemaradni van úgy… fél órád elkészülni.
Dominik élesen szívta be a levegőt, és kipréselt magából némi káromkodást. Hagyta, hogy a kávé hatni kezdjen, csak utána tudatosult benne Andris kedvessége. Akkor viszont rögtön zavarba jött.
– Köszönöm, hogy megjegyezted.
– Oda se neki – felelte Andris, majd elvette a bögrét, és miután letette a pultra, kifelé indult. – Szedd össze magad, különben én leszek az egyetlen szingli a hajón. Kicsit elegem van már belőle. A célzásaikból meg aztán főleg.
Dominik meglepetten pislogott utána.
Dominik azt hitte, kiköpi a tüdejét. Amikor hajókázásról volt szó, senki sem említette neki, hogy utána túrázni fognak. Akkor szépen otthon marad, mert a hosszú séták ugyan szóba jöhettek, de amint felfelé kellett menni, azonnal csődöt mondott.
– Bírod még?
Szilvi rávigyorgott, és megszaporázta a lépteit, olyan könnyedén haladt, mintha lejtőn szaladna lefelé. Dominik gyilkos pillantást küldött a nő tarkóján virító tetoválás felé, de arra nem maradt felesleges levegője, hogy rámorogjon. Jobb híján csak utált mindent és mindenkit.
Joci Szilvi kommentjét hallva megtorpant, és bevárta Dominiket. A férfi látta, hogy egy pillanatra Andris is felé néz, de némi hezitálás után már tovább is ment. A többieket viszont meg sem hatotta, hogy nem bírja a tempójukat.
– Maradhattál volna lent, ha ennyire gyilkos – szólalt meg Joci, és egy üveg vizet nyújtott felé. Dominik hálásan fogadta el, mert az övé már félúton kiürült.
– Köszi – szuszogta. Legszívesebben leült volna a fűbe, és megvárja őket visszafelé, de a tűző napon sem volt kedve akár órákat várakozni. Joci a telefonját nyomkodta, nyugodtan várta, míg Dominik pihen egy kicsit, aztán hümmögve megszólalt.
– Gyere, beülünk valahová!
– Azt hittem, kilátót akarsz nézni – mondta meglepetten Dominik, Joci viszont legyintett.
– Nem halok bele, ha nem látom. Na, gyere!
Lefelé már könnyebbnek bizonyult az út. Joci amúgy is kényelmes tempóban haladt, abszolút hozzá idomult, így mire leértek, és betértek az első kávézóba, nagyjából helyreállt a szívverése. Leülni viszont nagyon jólesett.
– A többiek legalább körberöhögtek?
– Csak amennyire szoktak – felelte Joci, és egy kortyra lenyelte a fél kávéját. – Most valószínűleg Andrist osztják, amiért nem pátyolgat.
– Jaj, ne már! – csattant fel Dominik, és nem különösebben érdekelte, hogy néhányan feléjük néznek. – Komolyan, akadjatok már le arról, hogy összehoztok vele!
Joci békítőn felemelte a kezét, a szemöldöke meglepetten felívelt, Dominik azonban felfedezte a szája sarkában megbúvó mosolyt.
– Nyugi! Többet szóba sem hozom.
– Hálás lennék – morogta Dominik. Azzal viszont, hogy felkapta a vizet, elérte, hogy kínos, súlyos csend telepedjen közéjük, amit nem bírt túl sokáig elviselni. – Bocs.
– Semmi gond. Értem, az agyadra megyünk. Befejeztem.
Dominik nyűgösen kavargatta a limonádéját. Túl édesnek találta, fogalma sem volt, miért ezt kérte. A vízzel jobban járt volna, de a fáradtság miatt vágyott valami cukrosra. Hát, azt megkapta.
– Miért gondoljátok, hogy ez annyira jó ötlet? – kérdezte elmélázva.
– Mit? Te és Andris?
– Aha. Két külön világ vagyunk.
– Hm. – Joci nagyot szusszant, aztán lassan megcsóválta a fejét, mielőtt Dominikra nézett volna. – Szerintem tévedsz. Tetszel neki, csak annyira elutasító vagy vele, hogy inkább nem próbálkozik. Azt sem értette, miért koptattad le, amikor keresni akart. De mint mondtam, nem szólok bele többet.
Dominik hallgatott. Annak idején nem részletezte túlzottan, miért is sikerült annyira pocsékul az a randi, és most sem tervezte. Végül vállat vont. A rosszkedv rátelepedett, Joci hiába igyekezett elterelni a témát, ő folyamatosan a szavain kattogott. Őrlődött aközött, próbálja-e megismerni Andrist, ha már úgysem szabadul a kéretlen lehetőségtől, vagy tartsa magát minél távolabb. Mármint azon kívül, hogy egy ágyban alszanak.
Legszívesebben lefejelte volna az asztalt. Ez a hét baromi hosszú lesz…
Este szándékosan húzta a lefekvést, hátha Andris már alszik, mire ő beér a szobába, de nem volt szerencséje. A férfi éberen feküdt, ráadásul a heverőn, amit előző este annyira kényelmetlennek talált. Dominik döbbenten torpant meg az ajtóban.
– Teszel vele még egy próbát? – kérdezte. Andris halkan felnevetett.
– Nem akartam csak úgy bemászni az ágyadba.
– Felajánlottam, hogy cserélhetünk – felelte Dominik, bár nem túl nagy lelkesedéssel. Andris megrázta a fejét, és az oldalára fordult, mire a heverő hangosat nyikordult. A férfi elhúzta a száját.
– Hidd el, hogy nem akarod.
– Elhiszem – vágta rá Dominik, amikor Andris felült, újabb zörgés kíséretében. Nem igazán kívánkozott kipróbálni, mégis mennyire rossz lehet. Gondolatban megrázta magát, majd a bőröndjéhez ment, és kivett egy váltás ruhát. – Lezuhanyozom. Nyugodtan feküdj le addig, maximum alszom kívül.
– Rendben.
Sokáig folyatta magára a vizet, közben megkísérelte kiverni a fejéből Joci szavait. Persze nem vak, azt ő is tudta, hogy tetszik Andrisnak, de bármennyire régen is volt valakivel, egyszerűen nem tudta elképzelni, hogy csak úgy… lefeküdjön vele. Szórakozásból sem. Baráti nyomásra még kevésbé, még mindig nem értette, egyáltalán hogyan fordulhat meg bárki fejében, hogy kerítőt játsszon, ráadásul ennyire nyomulósan… A barátai néha rém furák, állapította meg sokadjára.
Amikor kilépett a fürdőből, már csak az éjjelilámpa égett, sejtelmes fénybe vonva a szobát és az ágyon fekvő alakot. Dominik egy pillanatra azt hitte, Andris tényleg elaludt, aztán a férfi kinyitotta a szemét, Dominik pedig rajtakapottan fordította el a tekintetét. Andris arrébb mozdult, hogy teret adjon neki, ő pedig a falhoz húzódott, szinte teljesen hozzásimult. Andris halkan kuncogott, ahogy ezt észrevette.
– Mondtam már, hogy nem mászom rád.
Dominik végtelenül zavarba jött, lázasan törte a fejét valami nem túl átlátszó hazugságon.
– Sokat forgolódom.
– Előző éjjel nem tűnt fel – jegyezte meg Andris.
– Azonnal beájultál, hogy tűnt volna fel? – vágott vissza Dominik gyengén. Elhelyezkedett, magára húzta a takarót, jó éjszakát kívánt, és komolyan gondolta, hogy aludni fog. Neheztelve mordult, amikor még mindig érzékelte a fényt.
– Lekapcsolod?
– Persze.
Dominik a félig lehunyt pillái mögül leste, ahogy Andris nyújtózik. Az izmok finom játéka magával ragadta, maga sem vette észre, hogy hatalmasat sóhajt. Ráadásul melege volt, a tomboló nyárban zavarta a takaró. Csakhogy védtelennek érezte magát nélküle.
– Mi a baj?
– A hőség.
– Hát takarózz ki! – válaszolta Andris, Dominik azon megrázta a fejét. Aztán rájött, hogy a férfi ezt nem biztos, hogy látja. Már épp mentegetőzni akart, amikor Andris hirtelen másra terelte a szót.
– Nem szeretsz kirándulni?
Dominik felmorrant. Most kezdjen bele, hogy asztmás, és nem bírja a tüdeje? Lépcsőn is folyton fullad, nem még negyven fokban, hegyre fel.
– De, ha az nem felfelé van – foglalta össze, aztán ahogy a csend hosszúra nyúlt, végül csak hozzátette: – Asztma.
– Így már érthető. Csak csodálkoztam, mert azt mondtad, szereted a természetet.
– Hm?
Dominik értetlenül pillantott fel, de a beszűrődő fényben nem sokat látott Andris arcából. A férfi a hátán feküdt, nem is őt nézte.
– A… randinkon. Azt említetted, imádod például a tavakat.
– Ó. Igen, valóban így van – ismerte el, de nem bírta ki, hogy csípős megjegyzést tegyen. – Pedig azt hittem, nem figyeltél.
– Miért ne figyeltem volna?
– Folyamatosan a szavamba vágtál.
– Ó, ne haragudj! – A férfi felnevetett. – Ha zavarban vagyok, mindig ezt csinálom.
– Zavarban voltál?
– Igen.
– De miért?
– Mert nagyon bejöttél.
– Értem. – Dominik hosszan gondolkodott, fel merje-e tenni a kérdést, ami megfogalmazódott benne. Végül úgy döntött, úgysincs veszítenivalója. – Múlt idő?
Andris nagyot szusszant mellette, Dominik biztosra vette, hogy nem válaszol, annyira sok idő telt el, mire a férfi megszólalt.
– Nem.
Dominik átkozta magát, amiért rákérdezett, mert most rajta lett volna a sor, hogy mondjon valamit, de semmit sem tudott. Andris azonban megunta a csendet, és hátat fordított neki.
– Jó éjt!
Dominik ismét nehezen aludt el.
– Miért lett vége az előző kapcsolatodnak?
Már órák óta beszélgettek, eddig semleges dolgokról, Dominiket is meglepte, hogy ilyen könnyedén dobta be ezt a témát. Úgy tűnt, Andrist sem feszélyezi a kérdés, a férfi elgondolkodó arcot vágott.
– Valami olyasmit mondott, hogy már túlzó módon ragaszkodom. Legalábbis ilyesmi volt a lényege annak, amire fogni próbálta, hogy többször félrelépett. Az én hibám, hogy nem tudta a gatyájában tartani a farkát.
– Aúcs – kommentálta Dominik. Andris vállat vont, ami vicces volt így félig fekve, Dominik azonban követte a tekintetével a mozdulatot, és a trikó pántja mellett kivillanó kulcscsont vonalát nézte. Aztán megrázta magát, és visszafordult a plafon felé.
– Neked?
Dominik elhúzta a száját. Erről sosem beszélt szívesen, de úgy kellett neki, ő hozta szóba a dolgot.
– Szerinte túlságosan hisztis vagyok.
Andris diszkréten köhögésnek álcázta a röhögését, Dominik azonban nem tudott rá haragudni érte.
– És szerinted?
– Mondjuk úgy, hogy hajlamos vagyok kicsit… felfújni a dolgokat – ismerte el Dominik kényszeredetten. – De attól még ő is bunkó volt, és folyamatosan a lelkembe gyalogolt. Hagynom kellett volna?
– Semmiképp – mosolygott rá Andris kedvesen, Dominik pedig gyorsan lejjebb csúszott az ágyon, nehogy valami butaságot kövessen el. A párnára fektette a fejét, de tervével ellentétben nem fordított hátat.
– Lekapcsolod a lámpát?
– Persze.
Dominik csendben feküdt, és Andris légvételeiből biztosra vette, hogy ő is ébren van. Továbbra is kínosan érezte magát a társaságában, de be kellett vallania, hogy már nem amiatt van, hogy rossz véleménnyel lenne a férfiról, hanem azzal nem tudott mit kezdeni, hogy a barátaik annyira ráerőltették őket egymásra.
Felsóhajtott.
– Mi az?
– Nem értem, hogyan gondolhatták, hogy ilyen helyzetbe hoznak minket. Összezárnak, hátha…? Mégis minek néznek, valami állatnak? Majd működnek az ösztönök?
Andris hangosan felröhögött, abba sem bírta hagyni, a nevetése viszont ragadós volt, Dominik minden felháborodása ellenére csatlakozott hozzá. Aztán Andris megszólalt, Dominik pedig biztosra vette, hogy még mindig vigyorog.
– Az ösztöneimmel nincs gond, ha érted, de felfogtam a visszautasítást. – Dominik elkomorult, de esélye sem volt közbeszólni, mert Andris folytatta. – Egyébként én sem értem. Esküszöm, eszembe sem jutott, hogy nem árulják el, hogy én is jövök. Sajnálom, ha… kellemetlen a helyzet. Én se nagyon tudok vele mit kezdeni, ha ez megnyugtat.
Dominik újabbat sóhajtott.
– Lehet, vissza kellene szívatni őket. Ha jobb színész lennék, mondanám, hogy tegyünk úgy, hátha akkor leszállnak rólunk.
Andris csendbe burkolózott, Dominik pedig azt találgatta, vajon megsértődött-e.
– Ilyet nem tennék.
– Én sem komolyan beszélek, nyugi – sietett megnyugtatni Dominik. Nem volt túlságosan ínyére, hogy a férfi rosszat feltételez róla. Valamire viszont kíváncsi volt. – Neked mit mondtak a héttel kapcsolatban?
– Semmit.
– Nekem annyit, hogy szórakozzunk egyet, ha mást nem, mert ránk fér. Vagyis rám, rád nem tértek ki.
Andris hatalmasat szusszant.
– Rám is, de ettől ez még nem így megy. Na jó, szerintem aludjunk – zárta le a témát, Dominik pedig engedte. Az álom azonban ismét sokáig elkerülte, a gondolatai folyamatosan Andris körül forogtak. Egyre nehezebben tudta figyelmen kívül hagyni, hogy mellette fekszik, de napközben is sokszor azon kapta magát, hogy rajta felejti a pillantását, és tudta, hogy ez a férfinak is feltűnt.
Ezen hír származási helye: Hajnalösvény
( http://hajnalosveny.hu/news.php?extend.392 )