Hír: Tavasz 14. fejezet
(Kategória: Saját fandom)
Küldte: Ariana
hétfő 26 december 2022 - 13:50:48
14.
– Azt hittem, sosem érsz ide.
Dávid a falhoz simult, vagyis igazság szerint Ármin nyomta a felületnek, olyan hévvel esett neki, hogy a férfit alig tartották meg a lábai. Nem mintha tiltakozott volna, meg sem fordult a fejében ilyen butaság.
– Csak nem hiányoltál?
– Van még ilyen hülye kérdésed? – szökött ki Dávid száján pontosan abban a pillanatban, amikor Ármin még erősebben összepréselte a testüket. A fiú felkacagott, majd a nyakára hajolt, Dávid reszketeg lélegzetet vett, ahogy a fiú nyelve a bőrén kalandozott. Az ujjai pedig a kigombolatlan nadrág mélyén, ami csak fokozta a szorítást. Ármin ma kegyetlen hangulatban volt, ami az édes kínzást illeti.
– Akad – nevetett a fiú, a lehelete borzongatta a férfit. – Mit szeretnél?
Dávid nem felelt azonnal. A lehetőségek átszáguldottak az elméjén, végigperzselte már a gondolatuk is. Ármin halkan kuncogva zárta a fogát a nyakára.
– Hm?
– Bármit – lihegte a férfi. Ármin hajába túrt, közelebb húzta magához. Voltaképp követelőzhetett volna, de érezte, hogy most a fiú irányít, és meg akarta várni, mi sül ki belőle.
– Tegnap visszautasítottál valamit, amit nem szokásod – susogta Ármin, és ezúttal Dávid fülcimpájára harapott rá. A férfi nem a fájdalomtól látott csillagokat a csukott szemhéja mögött.
– Mit?
– A számat – nevetett Ármin, Dávid pedig teljes testében megremegett. A fiú enyhén elhúzódott tőle. – Most kéred? – Dávid úgy bámult rá, hogy válaszolnia sem kellett, mert Ármin elvigyorodott. – Miért imádod ennyire?
– Nem egyértelmű? – kérdezett vissza Dávid, de Ármin válaszra várt, így frusztráltan próbálta megfogalmazni. – Sokáig csak ennyit engedtem meg magamnak, szóval hamar rászoktam. Én viszont még mindig nem vagyok olyan jó benne így évek után sem, mint amennyire te lettél… nem is tudom… három hét alatt? Volt annyi?
A férfi ujjbegyei végigsimították Ármin alsó ajkát. A vágy ott rezgett köztük, szinte már fájó intenzitással, mintha perzselte volna a levegőt is. Ármin kidugta a nyelvét, végigsimított a férfi ujjain, mielőtt beszívta volna őket. Dávid felhördült.
– Ármin!
A fiú most már leplezetlenül, jókedvűen nevetett, de letérdelt a férfi elé, és végre kigombolta a nadrágját. A nyelvét ezúttal a kibukkanó férfiasságon futtatta végig, de érezhetően a férfi önuralmára tört, mert ennél többet nem tett.
– Ármin!
A fiú mintha csak erre várt volna, Dávid ujjai pedig a hajszálai közé vegyültek. Általában engedte, hogy Ármin egy kicsit játsszon, most viszont túlságosan felajzották az elmúlt percek. A csípője aprót mozdult, és amikor nem ütközött ellenállásba, egyre vadabbá vált. Ármin úgyis mindig jelezte, ha sok, így nyugodtan elengedhette magát. A fiú ujjai időközben a combját simították, majd egy óvatlan pillanatban belémélyesztette a körmeit, Dávid körül pedig felrobbant a világ.
– Úristen – nyögte.
Ármin hamarosan újra felegyenesedett, a füléhez hajolt.
– Túl rég?
– Nagyon rég… – felelte a férfi automatikusan, még mindig az öntudatának darabkáit illesztgetve. Ármin következő kérdésére abszolút nem készült fel.
– És mi más volt még rég, hm? Megkaplak?
Dávid csak nézett a kéjt ígérő szempárba, de mielőtt felelhetett volna, Ármin újra rácuppant az ujjaira, Dávid pedig figyelte a mozdulatait, élvezte a játékot a bőrén. Aztán a fiú megragadta a kezét, és a feneke két partja közé húzta, irányította őket. Dávid arra gondolt, ilyen gyorsan még talán sosem jött újra izgalomba.
– Ez komoly?
Többet nem mondhatott, mert Ármin megcsókolta, könyörtelen hevességgel, közben a férfi egyik ujját benyomva. Dávid csak nyöszörögni volt képes. Mintha egyszerre kényeztette volna saját magát Árminnal, ettől pedig teljesen bezsongott.
– Mélyebbre! – szólt rá a fiú, Dávidnak pedig nem tehetett mást, mint engedett az erőnek, a parancsoló hangnak. Ilyet még soha nem csinált senki sem vele, talán zavarba is jött volna, ha Ármin engedi, a fiú azonban mohón szorította a száját újra az övére. Aztán csak annyi időre engedte el, míg a hálóba húzta, Dávid pedig kérés nélkül mászott az ágyra. Ármin nem várta meg, míg megfordul, a hasára nyomta. – Kell gumi? Nem akarom. Te sem használtál múltkor. Szükség van rá?
Dávid nehezen találta meg az egyetlen szót, amit a fiú várt tőle.
– Nem.
Még fél perc, a férfi pedig élesen szívta be a levegőt. Ármin teljesen belétemette magát, majd a tarkójának támasztotta a homlokát, úgy lihegett. Nem várt túl sokáig, sőt szinte azonnal mozdult, lassan, mélyen, Dávid nem tudta eldönteni, hogy a fájdalom vagy a gyönyör, ami nyögésre készteti újra és újra. Aztán egyértelműen utóbbi felé billent a mérleg, és akkor tetőzött benne, amikor Ármin a vállába mélyesztette a fogait, és ő megérezte a gyönyörét a teste mélyén. Akkor viszont úgy elszállt, hogy percekig csak a fülében doboló vért hallotta…
Dávid küzdött a szavakkal, de bármennyire igyekezett elhessegetni őket, ott ültek a nyelvén, míg végül eléggé felhúzta magát hozzá, hogy kimondja a kérdést, ami jó ideje foglalkoztatta.
– Voltál mással?
Ármin összehúzta a szemöldökét, és felé fordult. Eddig a hátán heverészett, elégedetten, az arcán valamiféle ábrándos mosollyal. Ez a mosoly azonban zavartan olvadt le róla.
– Nem. Miért, kellett volna? – Dávid megrázta a fejét, mire Ármin felmorrant. – Akkor?
– Kíváncsi voltam. Csak mert…
Bosszankodva gondolt rá, hogy bezzeg most cserben hagyják a szavak.
– Csak mert?
Dávid felkönyökölt, hogy Árminra nézhessen. Fogalma sem volt, mennyire lehet jogos a kérése, egyáltalán eszébe juthatott-e ilyesmi, de Ármin várt, figyelt, ő pedig úgysem menekülhetett.
– Mert régen mindig azt mondtam neked, hogy nyugodtan menj el mással. De már nem szeretném, ha megtennéd.
Ármin döbbenten pislogott párat, mielőtt felnevetett. Közelebb mozdult, megcsókolta, a hátára döntötte, és a vállához bújt. Így feküdtek egy darabig, míg a fiú újra meg nem szólalt.
– Nagyon utáltam, amikor ezzel jöttél.
– Hm?
– Hogy szerezzek tapasztalatot rajtad kívül.
Dávid a fiú karját cirógatta, elveszve az érzésben, ahogy szorosan összesimulnak. Korábban, bármennyire élvezte Ármin társaságát, igyekezett valamiféle távolságot tartani, és bár nem igazán ment, magát folyamatosan győzködte ennek fontosságáról.
– Sajnálom.
Ármin felemelte a fejét, a tekintetét kereste, de amint megtalálta, feltette a lehető legrosszabb kérdést Dávidnak.
– Biztosan készen állsz erre? Nem fogom tudni elviselni, ha megint eldobsz.
Dávid keze megakadt a mozdulatban. A férfi úgy érezte, mintha nem kapna levegőt. Szabadulni vágyott, de amint megfeszítette az izmait, hogy felkeljen, Ármin visszatartotta. A fiú fölé gördült, nem engedte menekülni.
– Jó, tehát magadnak elismered, hogy velem akarsz lenni, de maradunk a négy fal között. Mik a játékszabályok?
– Eressz már!
Dávid felült, majd azzal a lendülettel felpattant az ágyról. A düh elöntötte, szikrázva száguldott benne, bár a tudata legmélyén érzékelte, hogy ok nélkül haragszik.
– Elvittelek moziba!
Végül csak ennyit mondott, mielőtt a fürdőbe zárkózott volna. Odabent aztán kitört belőle a röhögőgörcs, percekig nem bírta abbahagyni a nevetést, mígnem erőt vett magán, és kinyitotta az ajtót. Ő is tudta, hogy ez mennyire hülyén jött ki.
– Jössz zuhanyozni? – szólt be a szobába, és amikor meghallotta Ármin mozgolódását, beállt a zuhany alá, ott várta meg a fiút.
Árminon látszott, hogy alig meri megérinteni a szűkös helyen. Dávid végül átölelte a fiú derekát, és csempének nyomva mélyen megcsókolta. Amikor elhúzódott, figyelte, ahogy a fiú haja teljesen elázott, és baromi szexinek találta az összképet. Mégis visszafogta magát.
– Szóval – köszörülte meg a torkát. – A mozi. Az nekem komoly lépés volt, még ha nevetségesen kicsinek is tűnik.
– Tudom. Arra próbálok rájönni, egyszeri alkalom volt-e.
– Nem – felelte Dávid határozottan, aztán megakadt, és Árminra pillantott. – Mármint nem tervezem magunkat a négy fal között tartani.
– Ennek örülök.
Ármin mosolya már megérte. Pedig voltak fenntartásai. Nem áltatta magát azzal, hogy bármikor ismerősbe futhatnak, és egy idő után talán valaki összerakja a képet. Bár erre a legrosszabb forgatókönyvek alapján is elég kis esély volt, hiszen barátai nagyrészt nem voltak, csak néhány felületes haver, a szülei pedig sosem ismerték, kikkel jár el. És ha a klubokban nem bukott le, amikor lement bulizni, és kifejezetten férfitársaságot keresett…
– Meddig maradhatsz? – váltott inkább témát. Ármin felsóhajtott, ebből pedig a férfi sejtette, hogy nem sokáig.
– Rég otthon kellene lennem, csak nincs kedvem hazamenni. Van egy rakat tanulnivalóm. Csak hát nem szívesen futok össze anyával…
Dávid erre az információra felkapta a fejét, és értetlenül nézett Árminra. A fiú pontosan olyan arcot vágott, mint aki rájött, hogy valami olyasmit árult el, amit nem akart.
– Mi történt?
Ármin vállat vont, és Dávidra mosolygott, de a férfit ezúttal nem lehetett kizökkenteni. Megtámaszkodott a csempén Ármin feje mellett, és addig szuggerálta, míg a fiú fel nem adta.
– Kicsit összezördültünk tegnap. Maga alatt van, és nem tud mit kezdeni ezzel az egésszel. Mármint kettőnkkel – magyarázta a fiú, érezhetően szabadulni vágyva a helyzetből. – Tegnap Gerinél aludtam, ma viszont kénytelen vagyok otthon lenni.
– Maradj itt! – kérte Dávid hirtelen ötlettől vezérelve, Ármin azonban felnevetett, és megrázta a fejét.
– Ez nagyon rossz ötlet lenne.
A fiú arrébb tolta Dávid kezét, és kilépett a kabinból. A férfi mogorván bámult utána. Ő észre sem vette Árminon, hogy valami nyomasztja, igaz, nem sok lehetőséget hagyott rá, hogy bármire is gondoljon. Talán pont emiatt támadta le annyira erőteljesen, mint még talán sose. Nem mintha Dávid bánta volna…
Hosszasan búcsúzkodtak az ajtóban. Ármin már fél órája indulni akart, aztán csak nem jutott odáig, hogy kitegye a lábát a lakásból. Dávid különösen élvezte ezeket a pillanatokat. Régen csak túl akart lenni rajta, nehogy elcsábuljon, és meggondolatlanságokat mondjon vagy tegyen, mert a fiú túl nagy hatással volt rá. Utólag már kezdte bevallani magának, hogy talán már az első hónapban teljesen belezúgott. Most például nagyon nem szerette volna elengedni…
– Holnap megpróbálok átjönni. Hétvégén viszont, ha szabad vagy…
Ármin sejtelmesen félbehagyta a mondatot. Dávid elmosolyodott.
– Alig várom. Tervezzek valami programot?
– Amit csak akarsz – felelte a fiú, majd adott egy gyors csókot a férfi szájára, és mielőtt Dávid felocsúdhatott volna, az ajtón kívül volt. A férfi hitetlenkedve bámulta a hűlt helyét, mielőtt vigyorogva megrázta volna a fejét. Azonnal hiányzott neki.
Ezen hír származási helye: Hajnalösvény
( http://hajnalosveny.hu/news.php?extend.424 )
(Kategória: Saját fandom)
Küldte: Ariana
hétfő 26 december 2022 - 13:50:48
14.
– Azt hittem, sosem érsz ide.
Dávid a falhoz simult, vagyis igazság szerint Ármin nyomta a felületnek, olyan hévvel esett neki, hogy a férfit alig tartották meg a lábai. Nem mintha tiltakozott volna, meg sem fordult a fejében ilyen butaság.
– Csak nem hiányoltál?
– Van még ilyen hülye kérdésed? – szökött ki Dávid száján pontosan abban a pillanatban, amikor Ármin még erősebben összepréselte a testüket. A fiú felkacagott, majd a nyakára hajolt, Dávid reszketeg lélegzetet vett, ahogy a fiú nyelve a bőrén kalandozott. Az ujjai pedig a kigombolatlan nadrág mélyén, ami csak fokozta a szorítást. Ármin ma kegyetlen hangulatban volt, ami az édes kínzást illeti.
– Akad – nevetett a fiú, a lehelete borzongatta a férfit. – Mit szeretnél?
Dávid nem felelt azonnal. A lehetőségek átszáguldottak az elméjén, végigperzselte már a gondolatuk is. Ármin halkan kuncogva zárta a fogát a nyakára.
– Hm?
– Bármit – lihegte a férfi. Ármin hajába túrt, közelebb húzta magához. Voltaképp követelőzhetett volna, de érezte, hogy most a fiú irányít, és meg akarta várni, mi sül ki belőle.
– Tegnap visszautasítottál valamit, amit nem szokásod – susogta Ármin, és ezúttal Dávid fülcimpájára harapott rá. A férfi nem a fájdalomtól látott csillagokat a csukott szemhéja mögött.
– Mit?
– A számat – nevetett Ármin, Dávid pedig teljes testében megremegett. A fiú enyhén elhúzódott tőle. – Most kéred? – Dávid úgy bámult rá, hogy válaszolnia sem kellett, mert Ármin elvigyorodott. – Miért imádod ennyire?
– Nem egyértelmű? – kérdezett vissza Dávid, de Ármin válaszra várt, így frusztráltan próbálta megfogalmazni. – Sokáig csak ennyit engedtem meg magamnak, szóval hamar rászoktam. Én viszont még mindig nem vagyok olyan jó benne így évek után sem, mint amennyire te lettél… nem is tudom… három hét alatt? Volt annyi?
A férfi ujjbegyei végigsimították Ármin alsó ajkát. A vágy ott rezgett köztük, szinte már fájó intenzitással, mintha perzselte volna a levegőt is. Ármin kidugta a nyelvét, végigsimított a férfi ujjain, mielőtt beszívta volna őket. Dávid felhördült.
– Ármin!
A fiú most már leplezetlenül, jókedvűen nevetett, de letérdelt a férfi elé, és végre kigombolta a nadrágját. A nyelvét ezúttal a kibukkanó férfiasságon futtatta végig, de érezhetően a férfi önuralmára tört, mert ennél többet nem tett.
– Ármin!
A fiú mintha csak erre várt volna, Dávid ujjai pedig a hajszálai közé vegyültek. Általában engedte, hogy Ármin egy kicsit játsszon, most viszont túlságosan felajzották az elmúlt percek. A csípője aprót mozdult, és amikor nem ütközött ellenállásba, egyre vadabbá vált. Ármin úgyis mindig jelezte, ha sok, így nyugodtan elengedhette magát. A fiú ujjai időközben a combját simították, majd egy óvatlan pillanatban belémélyesztette a körmeit, Dávid körül pedig felrobbant a világ.
– Úristen – nyögte.
Ármin hamarosan újra felegyenesedett, a füléhez hajolt.
– Túl rég?
– Nagyon rég… – felelte a férfi automatikusan, még mindig az öntudatának darabkáit illesztgetve. Ármin következő kérdésére abszolút nem készült fel.
– És mi más volt még rég, hm? Megkaplak?
Dávid csak nézett a kéjt ígérő szempárba, de mielőtt felelhetett volna, Ármin újra rácuppant az ujjaira, Dávid pedig figyelte a mozdulatait, élvezte a játékot a bőrén. Aztán a fiú megragadta a kezét, és a feneke két partja közé húzta, irányította őket. Dávid arra gondolt, ilyen gyorsan még talán sosem jött újra izgalomba.
– Ez komoly?
Többet nem mondhatott, mert Ármin megcsókolta, könyörtelen hevességgel, közben a férfi egyik ujját benyomva. Dávid csak nyöszörögni volt képes. Mintha egyszerre kényeztette volna saját magát Árminnal, ettől pedig teljesen bezsongott.
– Mélyebbre! – szólt rá a fiú, Dávidnak pedig nem tehetett mást, mint engedett az erőnek, a parancsoló hangnak. Ilyet még soha nem csinált senki sem vele, talán zavarba is jött volna, ha Ármin engedi, a fiú azonban mohón szorította a száját újra az övére. Aztán csak annyi időre engedte el, míg a hálóba húzta, Dávid pedig kérés nélkül mászott az ágyra. Ármin nem várta meg, míg megfordul, a hasára nyomta. – Kell gumi? Nem akarom. Te sem használtál múltkor. Szükség van rá?
Dávid nehezen találta meg az egyetlen szót, amit a fiú várt tőle.
– Nem.
Még fél perc, a férfi pedig élesen szívta be a levegőt. Ármin teljesen belétemette magát, majd a tarkójának támasztotta a homlokát, úgy lihegett. Nem várt túl sokáig, sőt szinte azonnal mozdult, lassan, mélyen, Dávid nem tudta eldönteni, hogy a fájdalom vagy a gyönyör, ami nyögésre készteti újra és újra. Aztán egyértelműen utóbbi felé billent a mérleg, és akkor tetőzött benne, amikor Ármin a vállába mélyesztette a fogait, és ő megérezte a gyönyörét a teste mélyén. Akkor viszont úgy elszállt, hogy percekig csak a fülében doboló vért hallotta…
Dávid küzdött a szavakkal, de bármennyire igyekezett elhessegetni őket, ott ültek a nyelvén, míg végül eléggé felhúzta magát hozzá, hogy kimondja a kérdést, ami jó ideje foglalkoztatta.
– Voltál mással?
Ármin összehúzta a szemöldökét, és felé fordult. Eddig a hátán heverészett, elégedetten, az arcán valamiféle ábrándos mosollyal. Ez a mosoly azonban zavartan olvadt le róla.
– Nem. Miért, kellett volna? – Dávid megrázta a fejét, mire Ármin felmorrant. – Akkor?
– Kíváncsi voltam. Csak mert…
Bosszankodva gondolt rá, hogy bezzeg most cserben hagyják a szavak.
– Csak mert?
Dávid felkönyökölt, hogy Árminra nézhessen. Fogalma sem volt, mennyire lehet jogos a kérése, egyáltalán eszébe juthatott-e ilyesmi, de Ármin várt, figyelt, ő pedig úgysem menekülhetett.
– Mert régen mindig azt mondtam neked, hogy nyugodtan menj el mással. De már nem szeretném, ha megtennéd.
Ármin döbbenten pislogott párat, mielőtt felnevetett. Közelebb mozdult, megcsókolta, a hátára döntötte, és a vállához bújt. Így feküdtek egy darabig, míg a fiú újra meg nem szólalt.
– Nagyon utáltam, amikor ezzel jöttél.
– Hm?
– Hogy szerezzek tapasztalatot rajtad kívül.
Dávid a fiú karját cirógatta, elveszve az érzésben, ahogy szorosan összesimulnak. Korábban, bármennyire élvezte Ármin társaságát, igyekezett valamiféle távolságot tartani, és bár nem igazán ment, magát folyamatosan győzködte ennek fontosságáról.
– Sajnálom.
Ármin felemelte a fejét, a tekintetét kereste, de amint megtalálta, feltette a lehető legrosszabb kérdést Dávidnak.
– Biztosan készen állsz erre? Nem fogom tudni elviselni, ha megint eldobsz.
Dávid keze megakadt a mozdulatban. A férfi úgy érezte, mintha nem kapna levegőt. Szabadulni vágyott, de amint megfeszítette az izmait, hogy felkeljen, Ármin visszatartotta. A fiú fölé gördült, nem engedte menekülni.
– Jó, tehát magadnak elismered, hogy velem akarsz lenni, de maradunk a négy fal között. Mik a játékszabályok?
– Eressz már!
Dávid felült, majd azzal a lendülettel felpattant az ágyról. A düh elöntötte, szikrázva száguldott benne, bár a tudata legmélyén érzékelte, hogy ok nélkül haragszik.
– Elvittelek moziba!
Végül csak ennyit mondott, mielőtt a fürdőbe zárkózott volna. Odabent aztán kitört belőle a röhögőgörcs, percekig nem bírta abbahagyni a nevetést, mígnem erőt vett magán, és kinyitotta az ajtót. Ő is tudta, hogy ez mennyire hülyén jött ki.
– Jössz zuhanyozni? – szólt be a szobába, és amikor meghallotta Ármin mozgolódását, beállt a zuhany alá, ott várta meg a fiút.
Árminon látszott, hogy alig meri megérinteni a szűkös helyen. Dávid végül átölelte a fiú derekát, és csempének nyomva mélyen megcsókolta. Amikor elhúzódott, figyelte, ahogy a fiú haja teljesen elázott, és baromi szexinek találta az összképet. Mégis visszafogta magát.
– Szóval – köszörülte meg a torkát. – A mozi. Az nekem komoly lépés volt, még ha nevetségesen kicsinek is tűnik.
– Tudom. Arra próbálok rájönni, egyszeri alkalom volt-e.
– Nem – felelte Dávid határozottan, aztán megakadt, és Árminra pillantott. – Mármint nem tervezem magunkat a négy fal között tartani.
– Ennek örülök.
Ármin mosolya már megérte. Pedig voltak fenntartásai. Nem áltatta magát azzal, hogy bármikor ismerősbe futhatnak, és egy idő után talán valaki összerakja a képet. Bár erre a legrosszabb forgatókönyvek alapján is elég kis esély volt, hiszen barátai nagyrészt nem voltak, csak néhány felületes haver, a szülei pedig sosem ismerték, kikkel jár el. És ha a klubokban nem bukott le, amikor lement bulizni, és kifejezetten férfitársaságot keresett…
– Meddig maradhatsz? – váltott inkább témát. Ármin felsóhajtott, ebből pedig a férfi sejtette, hogy nem sokáig.
– Rég otthon kellene lennem, csak nincs kedvem hazamenni. Van egy rakat tanulnivalóm. Csak hát nem szívesen futok össze anyával…
Dávid erre az információra felkapta a fejét, és értetlenül nézett Árminra. A fiú pontosan olyan arcot vágott, mint aki rájött, hogy valami olyasmit árult el, amit nem akart.
– Mi történt?
Ármin vállat vont, és Dávidra mosolygott, de a férfit ezúttal nem lehetett kizökkenteni. Megtámaszkodott a csempén Ármin feje mellett, és addig szuggerálta, míg a fiú fel nem adta.
– Kicsit összezördültünk tegnap. Maga alatt van, és nem tud mit kezdeni ezzel az egésszel. Mármint kettőnkkel – magyarázta a fiú, érezhetően szabadulni vágyva a helyzetből. – Tegnap Gerinél aludtam, ma viszont kénytelen vagyok otthon lenni.
– Maradj itt! – kérte Dávid hirtelen ötlettől vezérelve, Ármin azonban felnevetett, és megrázta a fejét.
– Ez nagyon rossz ötlet lenne.
A fiú arrébb tolta Dávid kezét, és kilépett a kabinból. A férfi mogorván bámult utána. Ő észre sem vette Árminon, hogy valami nyomasztja, igaz, nem sok lehetőséget hagyott rá, hogy bármire is gondoljon. Talán pont emiatt támadta le annyira erőteljesen, mint még talán sose. Nem mintha Dávid bánta volna…
Hosszasan búcsúzkodtak az ajtóban. Ármin már fél órája indulni akart, aztán csak nem jutott odáig, hogy kitegye a lábát a lakásból. Dávid különösen élvezte ezeket a pillanatokat. Régen csak túl akart lenni rajta, nehogy elcsábuljon, és meggondolatlanságokat mondjon vagy tegyen, mert a fiú túl nagy hatással volt rá. Utólag már kezdte bevallani magának, hogy talán már az első hónapban teljesen belezúgott. Most például nagyon nem szerette volna elengedni…
– Holnap megpróbálok átjönni. Hétvégén viszont, ha szabad vagy…
Ármin sejtelmesen félbehagyta a mondatot. Dávid elmosolyodott.
– Alig várom. Tervezzek valami programot?
– Amit csak akarsz – felelte a fiú, majd adott egy gyors csókot a férfi szájára, és mielőtt Dávid felocsúdhatott volna, az ajtón kívül volt. A férfi hitetlenkedve bámulta a hűlt helyét, mielőtt vigyorogva megrázta volna a fejét. Azonnal hiányzott neki.
Ezen hír származási helye: Hajnalösvény
( http://hajnalosveny.hu/news.php?extend.424 )