Vékony jég - Első kiegészítő 2. részlet

dec. 24	Vékony jég - Első kiegészítő 2. részlet
	Írta Ariana

2.

A kulcsom gond nélkül fordul a zárban. Nem tudom, miért tartottam tőle, hogy nem fog, mégis megkönnyebbülök. Alig lépek be a lakásba, Stephen elém sétál, úgy néz rám, mintha szellemet látna. Lefagyott, egy pillanatra azon gondolkodom, levegőt vesz-e egyáltalán. Aztán összekapja magát, és megszólal:
– Hát te?
Elbizonytalanodom. Nem számítottam kitörő örömre, mégis bánt, hogy ennyire távolságtartó.
– Nem vetted fel a telefont – nyögöm ki zavartan, mire egy árnyalatnyit elmosolyodik.
– Képtelen voltam rá.
Egy másodperc alatt zuhan rám, mekkora hülyeség volt beállítani hozzá. Már azon vagyok, hogy gyorsan kimentem magam, és eltűnök a szeme elől, amikor végre megmozdul, szorosan magához ölel, percekig el sem enged.
– Annyira hiányoztál, Matty… – suttogja a fülembe, aztán elhúzódik, nekem pedig meglódul a pulzusom, amikor a szemembe néz. Nem akadályozom meg, hogy ismét hozzám hajoljon, de csak az arcomra ad egy puszit, mielőtt újra magához von.
– Te is hiányoztál – találok végre a hangomra. Most már át merem adni magam a viszontlátás örömének. Igyekeztem elnyomni, mennyire nehezen viselem a hiányát, mennyire fáj. Akkor is, ha mindenki számára ez volt a legkedvezőbb megoldás.
– Kérsz valamit inni? – kérdezi, amikor végre elszakad tőlem. A konyha felé indul, de megtorpan. – Meddig maradsz?
– Csak a hétvégére jöttem.
– Az nagyon sok idő – mosolyodik el. – Akkor ezért tepert annyira Craig, hogy szabaddá tegyem az estémet? Azt hittem, teljesen más programra vágyik – röhög fel, én meg elmosolyodom.
– Igen, én kértem egy kis közbenjárásra – ismerem el.
– Nincs rá szükség. Néha amúgy is a bébiszitteremnek hiszi magát – mondja, de érezhetően nem neheztel érte. A hűtőből kivesz két sört, kérdőn felém nyújtja, mire bólintok.
– Aggódik érted.
Na, ezzel túlmegyek a határon. Stephen elkomorodik, a sör címkéjével babrál, mielőtt felpillant rám.
– Felnőtt vagyok. Attól, hogy leléptél, nem fogom kinyírni magam. A régi dolgaimhoz viszonyítva egyáltalán nem önpusztítottam, esküszöm.
– Ennek örülök. – Próbálok könnyedebb hangot megütni. – Féltem, mit fogsz művelni, ha nem vagyok itt.
– Ugyanazt, amit előtted – vonja meg a vállát. – Megdugom, aki az utamba kerül, és próbálom figyelmen kívül hagyni a tényt, hogy… – Elharapja a mondatot, gyorsan témát vált. Megértem, veszélyes vizekre eveztünk. – Lucas hol van?
– Otthon maradt – felelem, és nem kerüli el a figyelmemet, hogy Stephent kirázza a hideg az otthon szó hallatán. – Azt mondta, inkább nem kavar be azzal, hogy velem jön.
– Most nagyot nőtt a szememben.
Igyekszem nem felhúzni magam a beszólás miatt. Pedig valahol értem a reakcióját, de akkor is bánt, hogy a páromat cseszegeti. Nincs azonban érkezésem szóvá tenni ezt, szerintem ő is rájött, hogy bunkón viselkedik.
– Minden rendben köztetek?
Engem döbbent meg a legjobban, hogy nem vágom rá azonnal a választ. Stephen összehúzza a szemöldökét, gondterhelten mered rám.
– Baj van? – kérdezi, mire sebesen megrázom a fejem.
– Csak kicsit kevés időnk jut egymásra. Egyébként jól megvagyunk – sietek megnyugtatni. Nem úgy tűnik, hogy sikerült.
– Megbántad?
– Egy másodpercre sem.
Bólint, a keze a cigaretta dobozára fonódik, de szinte azonnal visszaejti az asztalra.
– Teljesen rászoktál? – kérdezem morcosan, mire elmosolyodik.
– Mindig is csak te tartottál vissza tőle.
Sóhajtva dőlök hátra a széken. Már látom, mire gondolt Craig, amikor azt mondta, Stephen teljesen szétesett. Mégsem érzem úgy, hogy az én hibám lenne, hogy megakadályozhattam volna. Úgysem maradtam volna vele, maximum később lyukadunk ki ugyanitt.
– Stephen…
– Ne sajnáld, Matty – vág közbe. – Nekem az a lényeg, hogy boldog legyél. Kezdem feldolgozni, hogy ehhez én nem lehetek az életed része.
Lehunyom a szememet. A keze az enyémre csúszik, óvatosan megszorítja.
– Sajnálom – suttogom.
– Mondtam, hogy ne tedd. Általában ennyire már nem vagyok készen, csak hát kissé hirtelen bukkantál fel.
Felpillantok rá. Nem hazudik, látom rajta, hogy komolyan gondolja. Ettől féltem, hogy felszakítom a sebeit, és tessék, sikerült…
– Várnom kellett volna még.
– Örülök neked – jelenti ki határozottan, majd felém emeli a sört. – És este olyat bulizunk, amilyet kurva régen nem – nevet fel, és ebben már inkább ráismerek, kezd kicsit oldódni a feszültség a tagjaimban.
– Jól hangzik.
– Maradsz éjszakára? – Nem válaszolok azonnal, mire Stephen morcosan felszusszan. – Tudod, hol a vendégszoba. Alhatsz ott.
– Rendben – egyezek bele, aztán felkelek. – Akkor behozom a cuccomat. Addig szívd el a cigit, mert még mindig nem bírom a szagát – ajánlom, mire Stephen biccent. A ház elől felhívom Lucast. Hamar felveszi a telefont.
– Minden rendben? – kérdezi, én meg igyekszem figyelmen kívül hagyni a tényt, hogy féltékenységet érzek a hangjában.
– Aha, nincs semmi gond. Otthon?
– Itt is minden oké – vágja rá, aztán pár pillanat némaság után újra megszólal. – Szerintem a nappalidban maradt egy könyv, amit keresek, meg tudnád nézni?
Felnevetek. Annyira átlátszóan próbál ellenőrizni, hogy képtelen vagyok igazán haragudni rá.
– Úgyis sejted, hogy nem otthon fogom tölteni az időt. De ha szeretnéd, átmegyek érte.
Néma csend honol a vonalban.
– Végig nála leszel?
– Van vendégszobája.
– És használni is fogod?
– Lucas, kezded felcseszni az agyamat – morgom figyelmeztetően a vonalba. – Ha ennyire nem bízol bennem, miért engedted, hogy eljöjjek?
– Igazad van.
– Miben?
– Hogy meg kell bíznom benned – sóhajtja. – Már bizonyítottál. De olyan átkozottul nehéz a tudat, hogy rád mászhat…
– Szeretlek – szakítom félbe. – Nincs miért aggódnod. Esküszöm.
– Jól van.
Kiveszem a táskámat a csomagtartóból, és visszamegyek Stephenhez. Hazudnék, ha azt állítanám, nem imponál Lucas féltékenysége. Mint ahogy akkor is hazudnék, ha azt mondanám, én nem tartok tőle, hogy le kell szerelnem Stephent. De az én félelmemet nem az okozza, hogy nem tenném meg, hanem hogy mi van, ha kénytelen vagyok rá…

– Van kedved lemenni holnap a terembe?
– Még mindig nem szoktál le a bulik utáni edzésről? – csóválom a fejem. Néha tényleg kifejezetten utáltam ezt a tipikus szombati programot. Én alig bírtam kimászni az ágyból, Stephen meg pörgött.
– Amikor nagyon berúgok, kihagyom – vallja be, és elmosolyodik. – Én általában nem ütöm ki magam annyira, mint te.
– Irigylem ezt a képességed.
Stephen elvigyorodik, a tekintete csupa kihívás.
– Duplázzak?
Élénken él bennem a legutóbbi alkalom, amikor ide lyukadtunk ki. Nem hinném, hogy jó ötlet, de ezt inkább nem vágom rá.
– Én sem tervezek nagyon sokat inni ma – mondom inkább, de valószínűleg sejti, mi járt a fejemben, mert elkomorodik.
– Nem volt benne semmi célzás.
Nem felelek, helyette ismét visszaterelem a témát a cégre. Nehéz volt úgy irányítani, hogy csak e-mailben értekeztünk néha, azt is hivatalos, kimért formában, amitől a hideg rázott. Mi a fontos dolgokat mindig személyesen vitattuk meg, egy ebéd vagy vacsora mellett és után. Hiányoznak azok az idők.
– Szerinted tudunk még egymással úgy viselkedni, mint előtte?
Ez hirtelen ér, ránézni sem merek azonnal, aztán lassan felemelem a tekintetemet. Stephen az asztalt fixírozza, és ez az egész helyzet annyira kiábrándító, hogy felsóhajtok.
– Jó lenne.
– Mindig sejtettem, hogy ez lesz – folytatja, továbbra is kerülve a szemkontaktust. – Ezért álltam meg évekig, erre egyetlen részeg este, és minden oda…
– Ezt ketten csesztük el.
– Fogalmam sincs, hogyan lehetne legalább egy kicsit visszatalálni… nem is tudom, hová.
Elmosolyodom. Félretolom a kimutatást, és felkelek. Benézek Stephen szekrényébe, hogy valami alkoholt keressek. Nem nagyon kell kutatnom, tele van különféle üveggel, engem pedig szíven üt, hogy tényleg eléggé mérgezheti magát. Most viszont nem kezdek ezen mérgelődni, mert nekem is szükségem van némi piára. Megfogom az első szimpatikusnak tűnőt, leveszek két poharat, és visszatelepszem Stephennel szembe.
– Pár hónapja ugyanezt mondtam Craignek. Hogy fogalmam sincs, melyik az a pont, ahová vissza lehetne térni. Mert bár nem mutattad, te akkor is szenvedtél.
Meglepetten hümmög. Elfogadja a felest, rám emeli, majd lehúzza, és miközben leteszi a poharat, megszólal:
– Ez azóta így van, hogy ismerlek. Visszagondolva, az első nyomorult este óta, amikor megpillantottalak azon az üzleti vacsorán. Ha a szüleink sejtették volna, mit műveltünk, amikor elraboltalak „beszélgetni”…
Felnevet, én meg a kezembe temetem az arcomat.
– Sokáig azt hittem, azért nem vetted el a szüzességemet, mert annyira béna voltam.
– Hazudnék, ha azt mondanám, nincs köze hozzá – árulja el, én meg még jobban igyekszem elbújni a kínos emlék elől. – De nem tudom megmagyarázni, miért álltam le. Ott kellett volna észbe kapnom.
Elmerengek az ötleten. Ha ott, akkor lefekszem vele, esélyes, hogy sosem lettünk volna barátok. Idegen már a lehetőség is, aminek hangot is adok.
– Elképzelni sem tudom, hogyan éltem volna túl nélküled. Szerintem akkor örültek a szüleim először a létezésemnek. Mekkora lehetőség a céges fúzióra, az üzletfél fia egyidős velem, szorosabbra lehet fonni a köteléket, ha barátságot kötök…
Felsóhajtok, Stephen tekintete viszont vidáman, érdeklődve csillog. Iszunk egy újabb kört.
– Szóval rám uszítottak?
– Elég nyilvánvalóvá tették, hogy ne szúrjam el…
– Ezért?
– Hm? – Leesik, mi rejlik a kérdése mögött. Gyorsan megrázom a fejem. – Mintha nem tudnád, hogy nem. Tényleg nagyon el akartam szúrni.
Felröhög. Nem neheztel, ezt tisztán érzem, csak jót szórakozik a múlton. Így utólag belegondolva én is másképp élem meg. Legalább ennyit köszönhetek a szüleimnek, hogy őt megismerhettem…
– Erről sosem beszéltél.
– Eleinte féltem, hogy félreértenéd, aztán meg… fontos? Nekem nem. Neked?
Megvonja a vállát, és újra az üvegért nyúl. Ezt még engedem, de a következőnél leállítom, mert ha így folytatjuk, az ajtón túl sem jutunk, mielőtt lerészegedünk. Nagyon nem ez a terv.
– Nem. De érdekes, hogy ennyi év után még mindig tudsz meglepetést okozni.
– Hogy a fenébe tudtad eltitkolni annyi időn át? – fakadok ki, mire sokatmondóan rám pillant. A tekintetének súlya van, szinte összeroppanok alatta.
– Komolyan azt mondod, hogy egyszer sem jutott eszedbe? – kérdezi, mire lassan megrázom a fejem. – Szerintem te csak nem akartad észrevenni, én pedig ehhez tartottam magam.
– Ha belegondolok, hányszor próbáltam részegen rád mászni, és te mindig visszautasítottál… Nem értem, hogy volt annyi józanságod – mondom komolyan, Stephen pedig felsóhajt. Tessék, én evezek veszélyes vizekre. Nem vagyok normális…
– Nem akartam úgy járni, mint akkor éjjel.
Elszégyellem magam. Azóta is kerülöm, hogy faggassam, mi történt akkor, mindig beértem annyival, amennyit ő megosztott velem. Most viszont másképp döntök.
– Tényleg kinevettelek?
– Igen. Aztán azt mondtad, dughatunk anélkül is, hogy szerelmet vallanék, ne törjem magam.
– Ó, baszd meg… – szisszenek fel.
– Hát, én is valami ilyesmire gondoltam. Aztán egyszerűen… nem bírtam ellenállni. Eredetileg csak egy csókot akartam, de te nem álltál le, és teljesen magaddal ragadtál. Nem érdekelt tovább, pedig a drog ködén át is tudtam, mekkora hiba – magyarázza.
Csend borul ránk. Felmutatja az üveget, én meg bólintok, pedig tényleg nem terveztem ilyen gyorsan ennyit inni.
– Szóval nincs hová visszatérni – állapítom meg. Stephen arca tanácstalanságot tükröz. – Akkor mi lenne, ha nem erre építenénk?
– Sok választásunk nincs. Annyira hiányzol, hogy totál kikészültem. Nem hinném, hogy ez csak szerelmi bánat – vallja be, és öntudatlanul nyúl a cigaretta doboza után. Elhúzza a kezét, amikor észreveszi a mozdulatot.
– Mit vársz tőlem?
Ezúttal minden hezitálás nélkül a szemembe néz.
– Ne csináld ezt még egyszer – kéri határozottan. – Ne tűnj el, beszéljünk! Látni akarom a változást, hogy én ki tudjak lépni abból, ahogy itt hagytál. Így a nosztalgiában élek, Matty. Tudni akarom, hogy boldog vagy.
– Én csak kímélni akartalak… – kezdenék magyarázkodni, de leállít.
– Tudom, de így nem működik.
– Értem.
Hát jól van. Mesélek. Igazság szerint ömlik belőlem a szó, Stephen pedig hallgat, figyel. Mire észbe kapok, elfogy egy üveg bor is, eltelik közben két óra. Elapad az áradat. Egy darabig némán ülünk egymással szemben, aztán Stephen vesz egy mély lélegzetet, és kiböki:
– Van egy srác, aki az istennek nem adja fel, akárhányszor elküldöm.
– Igen? – kapok az információn. Most sem tudom megfejteni, mi járhat a fejében, olyan különös hangsúllyal mondja mindezt. Legszívesebben lerázhatatlanul faggatnám, mégis óvatos vagyok.
– Nem nekem való a kapcsolat – visszakozik azonnal. Idegességet fedezek fel a szavai mögött. – Veled megpróbáltam volna, mással el sem tudom képzelni. Nem úgy vagyok összerakva.
– És mi lenne, ha sodródnál az árral? – kérdezem, mire elgondolkodva bámulja a pohara alját.
– Talán teszek egy próbát – válaszolja, én meg elmosolyodom.
– Mesélsz róla?
Megrázza a fejét, de mielőtt csalódottá válnék, hozzáteszi:
– Este úgyis összefutsz vele. Keress egy fiatal, szexi barnát, akit nem lehet rólam levakarni. El sem tévesztheted.
Kíváncsian várom.

Hiányzott a klub. Amint belépek, szinte rám zuhan a felszabadultság. Rengeteg ismerőssel futok össze, fél órába telik, mire egyáltalán az asztalhoz érek, ahol Craig ücsörög.
– A népszerűség átka – üdvözöl, és felém nyújt egy felest. – Bocs, az enyém időközben elpárolgott.
– Stephen? – kérdezem, mire Craig a pult felé int. Épphogy leülök, Stephen már ott is terem, én pedig felnyögök, amikor meglátom a tálcát. – Mondtam, hogy nem akarok nagyon berúgni.
– Akkor a többit én iszom – feleli, és koccintásra emeli a poharát. Hát, ez fájni fog… – Amúgy sem kell félned, nyugodtan elengedheted végre magad. Nem mászok rád.
Félrenyelek, mire megveregeti a hátamat. Szóval ennyire nyilvánvaló, miért nem merek inni, hát ez remek. Nincs érkezésem reagálni, mert elvonják a figyelmét.
Jól megnézem magamnak az illetőt. Nagyon fiatal, nagyon jól néz ki, és szinte csüng Stephen szavain. Azt hiszem, megvan, kiről beszélt, de ha nem lennék biztos benne, Craig tekintete segítene. Épp csak nem mutogat, hogy felhívja rá a figyelmemet.
– Matty, bemutatok neked valakit – pillant rám Stephen. Az idegen srácnak arcára fagy a mosoly, ebből pedig kikövetkeztetem, hogy Stephen mesélt rólam. – Ő itt Jamie.
– Szia!
A köszönésemre kurta biccentést kapok, de amikor Stephen leül velem szemben, Jamie egyből mellé telepszik, és olyan kihívóan méreget, hogy komolyan kezdek megijedni.
– Nem táncolunk? – kérdezi egy kicsit később, Stephen nemet int.
– A mai estém foglalt – feleli kétértelműen, mire kapok egy nyilvánvalóan gyilkos pillantást. Szerintem egyszerre több halállal haltam…
– Mennyire? – vág vissza a fiú élesen, Stephen azonban válaszra sem méltatja. Jamie próbál bekapcsolódni a beszélgetésbe, velünk hülyülni, végül feladja. Stephen utána néz, amikor lelép, és elgondolkodva szólal meg:
– Nem értem, miért teper ennyire. Közöltem vele, hogy semmi komolyat ne várjon.
– Ja, szóban ezt mondtad, valóban – jegyzi meg Craig, mire Stephen morcosan rámered.
– Mire célzol?
– Arra, hogy két hónapja folyton őt hurcolod haza. Ezt ki ne venné komolyan?
– Emlékeim szerint téged is elvittelek pár körre – dobja vissza a labdát Stephen, mire Craig frusztráltan felsóhajt. Igen, nekem is feltűnt, hogy Stephen csak hárít.
– Jó, akkor majdnem mindig őt, így jobb?
– Hát, ha úgy vesszük, ma egyedül töltöm az éjjelt, úgyhogy kereshet mást.
– Aludhatok otthon – ajánlom, de Stephen azonnal leint.
– Kibírok ennyit szex nélkül, köszi. Amúgy meg simán rávenném, hogy jöjjön velem hátra… – mondja sejtelmesen, Craig viszont röviden felnevet.
– Kizárt.
– Fogadsz?
– Fogadok – feleli szemrebbenés nélkül, furcsa éllel Craig, én pedig igyekszem nem elveszíteni a fonalat.
– Ugyan már! Bemutattam neki Mattet, arra veszem rá, amire akarom.
– Rémesen nagy mocsok vagy néha. Kihasználnád, hogy beléd van esve? Akkor kurva nagyot csalódtam benned – feleli Craig magához képest meglehetősen mogorván, én meg csak figyelek, és próbálok képbe kerülni. Elég nehezen megy.
– Állítsd le magad!
– Srácok… – szólalok meg kissé döbbenten. – Ti villámhárító nélkül hogy bírjátok máskor?
– Az tizennyolc karikás – vágja rá Stephen, Craig pedig elröhögi magát. Hoppá. Én sem bírom, velük nevetek.
Kicsivel később Jamie visszajön, Stephen pedig tényleg bepróbálkozik. Legalábbis abból ítélve, ahogy nyomul, biztos vagyok benne. Még én is arra jutok, hogy nyert ügye van, amíg meg nem hallom Jamie hangját.
– Nem.
Határozottan elutasítja Stephent, nekem meg landol az állam a padlón. Látszik, mekkora hatással van rá, mégis nemet mondott. Stephent azonban nem könnyű lerázni, ezt a saját bőrömön tapasztaltam. Jamie fülébe súg valamit, megcsókolja, látom, ahogy a keze feljebb araszol a combján. A srác lehunyja a szemét, végül mégse adja be a derekát.
– Úgysem tudsz rávenni.
– Szóval keressek mást? – kérdezi Stephen. Nem teszi zsebre azt a dühös pillantást, amit kap, az azt követő ridegséget meg végképp nem.
– Csak tessék.
Jamie lelép, Stephen pedig morcosan mered utána. Craig nem szól semmit, csak kinyújtja felé a kezét, mire Stephen elhúzza a száját.
– Szokásos tízes?
– Ez többet is megér.
Stephen előszedi a tárcáját, én meg bambán pillantok egyikről a másikra.
– Fogadni szoktatok rá?
– Aha – bólogat Craig, miközben elégedetten elteszi a pénzt. – Stephen képtelen őt kiszámítani.
– Komolyan? – lepődöm meg őszintén, Stephen viszont csak fogja a poharát, és lehúzza a tartalmát. Mérges, és valahol megértem, másrészt viszont baromira megérdemli, hogy Jamie így belegyalogolt a fényesre csiszolt egójába.
– Craig meg imád szórakozni rajtam emiatt – morogja, mire elnevetem magam, és Jamie után pillantok.
– Nem csodálom. Nem kéne kiengesztelned?
– Miért kéne? Így se tudom levakarni, engeszteli a franc.
Erre nem tudok mit felelni. Craig közelebb hajol hozzám, szinte a fülembe suttog, már amennyire ez a zenétől lehetséges.
– Neki lenne esélye, csak fogalmam sincs, elég kitartó-e hozzá.
– Közvetíts. Mindent tudni akarok – vigyorodok el, Craig pedig követi a példámat. Stephen hangja mérgesen csattan.
– Ha rám is fogadtok, szétcsapok köztetek!
Végül nem keres mást, csak bulizik. Nem tudom, ez most valamiféle dac, vagy komolyan nem is akar próbálkozni, de nem firtatom. Jól érzem magam, az elmúlt öt hónapban fel sem tűnt, mennyire hiányzott a szórakozás. Túl elfoglalt voltam, nem értem rá sajnálni, hogy sehová sem jutok el. Most viszont attól tartok, ismét vágyni fogok rá…
– Na, jó itthon? – kérdezi Stephen hazafelé. Mosolyogva bólintok. Arról magyaráz, mi minden történt, míg én az új életemet igyekeztem megszilárdítani. Kíváncsian hallgatom, néha jókat derülök a szaftosabb sztorikon. Mire hazaérünk, részben kijózanodok, pedig nagyon sokat ittam. Megtorpanok a vendégszoba előtt, Stephen pedig meglepetten fordul vissza. Aztán felsóhajt, odalép hozzám, ad egy puszit az arcomra. – Jó éjt, Matty!
– Jó éjt!
Nem bánom, hogy nem győzködött, aludjak vele, de azért furcsa. Nem szoktam hozzá, hogy ilyen könnyedén elfogadja a döntéseimet. Már az ágyban fekszem, épp sehogy sem jön álom a szememre, amikor meghallom a csengőt. Meglepetten hallgatózom. Stephen ajtót nyit, és megszólal:
– Te meg mit keresel itt?
A választ nem hallom, az viszont tiszta, hogy az illető nem távozik. Vigyorogva fordulok a másik oldalamra. Na, ez érdekes…

Előző

Következő