dec.
14
Vékony jég 14. fejezet
Írta Ariana
május

Hiába próbálok úgy tenni, mintha semmi különös nem történt volna, nem megy. Egyszerűen zavarban vagyok Stephen közelében, ami észrevehetően bosszantja őt. Az a baj, hogy nem csak a tény miatt, hogy lefeküdtünk, sokkal inkább az a probléma, hogy elkezdtem benne látni az iszonyatosan vonzó pasit, és képtelen vagyok ezt kikapcsolni. Pedig nem lehet, neki tabunak kellene lennie. Néha mégis azon kapom magam, hogy rajta felejtem a pillantásomat, igenis bizsereg a kezem, hogy hozzáérjek, és nehezen szedem össze az erőt, hogy ezt visszafogjam magamban. Ráizgultam a legjobb barátomra, és ettől finoman szólva is kitör a frász. Sürgősen találnom kell egy pasit, aki segít elfelejteni Lucast, mert erre nem használhatom Stephent.
A kocsiban ülök, nincs hangulatom kiszállni, hogy felmenjek hozzá. Talán egyszerűbb lenne megvárnom idelent, az sokkal biztonságosabb, csak épp körbe fog röhögni, ha rájön az okra. Na, jó.
Megpróbálom megint megcsörgetni, de nem veszi fel, tehát rohadtul elaludt. Mondom én, hogy hanyagolni kellene ezeket a buli utáni edzéseket.
Az előszobában szó szerint belefutok Stephenbe.
– Jó reggelt! – köszön rám, én viszont elhagyom a szavakat a látványától. Nem azért nem reagált a hívásra, mert aludt, hanem mert a zuhany alatt állt, és még azóta is csak nadrágot vett magára. – Mindjárt kész vagyok – teszi hozzá, aztán vidáman elmosolyodik a reakciómat látva. Fogalmam sincs, mi ütött belém, ezerszer láttam már félmeztelenül.
– Oké.
– Felöltözzek? – kérdezi, és egy fél lépéssel közelebb lép, én meg elkapom a tekintetemet.
– Ha edzeni akarunk menni, nem ártana – felelem, mire felnevet.
– És oda akarunk?
– Tessék?
Elkövetem azt a hibát, hogy végigmérem. A pillantásom megállapodik a felsőtestén, és csak nagyon lassan nézek a szemébe.
– A napi testmozgáshoz nem muszáj elérni a teremig.
Nem mozdul, rám bízza a döntést, én viszont hezitálva ácsorgok egy helyben. Egyfelől átkozottul csábító az ajánlat, másrészt pedig pont afelé hajlok, ami elől menekülni akarok. Ha harmadszor is elcsábulok, nem lesz megállás…
– Menjünk – suttogom kiszáradt szájjal, nem túl határozottan.
– Biztos, Matty?
Szinte búgja a szavakat, én meg sutba dobom a maradék józanságomat, és áthidalom a köztünk lévő kevés távolságot. Vár, kihívóan bámul rám, de nem tesz semmit, nekem kell lépnem. Csakhogy nem kéne, nagyon nem…
Megcsókolom, és abban a másodpercben, hogy a szám az övéhez ér, már nem ereszt. A kezemet a mellkasára simítom, élvezem a bőre tapintását, Stephen közben a pólómat gyűri egyre feljebb, és én végleg feladom a küzdelmet. Nem érdekel, semmi sem érdekel…
Tudja, mire vágyom, és ezúttal hezitálás nélkül megadja. Nem értem, miért nem bírok ellenállni neki, hiszen nem nyomul igazán, én gyengülök el csupán már a lehetőségtől. Hagyom, hogy felégessen, és utána csak a hamu maradjon a lelkemben…
Zihálva bámulom a plafont, közben nagyon igyekszem nem gondolkodni. Stephen fölém hajol, újra csókol, nem enged ki a bűvköréből, én pedig legyőzötten ölelem át a nyakát és csókolom vissza.
– Mi a fenét művelünk? – suttogom, amikor elszakad tőlem. Elmosolyodik.
– Ne tegyél fel kérdéseket, sőt válaszokat se keress – feleli, aztán újra a számon a szája, és én annyira meg akarom fogadni a tanácsát, de nem megy.
Hazudnék, ha azt mondanám, nem jó vele. Átkozottul élvezem, valami mégis hiányzik, a testem egyetlen érintésétől hevül, a lelkem viszont azonnal fázni kezd.
– Ne, Matty – szól rám. – Ne filózd túl!
Ad még egy puszit, aztán felkel az ágyból, és hívogatón a fürdő felé int a fejével. Nem követem azonnal, próbálom fejben helyretenni az elmúlt fél órát. Én nem tudom annyira könnyedén venni, hogy a legjobb barátommal kefélek. Úgy tűnik, neki nem okoz túl nagy törést, de nekem igenis zavaró. Bár ezek szerint nem annyira, hogy képes legyek ellenállni…

***

Mindig megvárja, hogy én lépjek, bár szinte egyfolytában kapom a sejtelmes és néha a nyílt megjegyzéseket. Ezzel valahogy simán eléri, hogy folyamatosan elveszítsem a fejem. Ha erőltetné vagy rám mászna, valószínűleg hanyatt-homlok menekülnék, így inkább kiprovokálja, hogy én legyek az, aki kezdeményez. Az elmúlt hónapban rendszer lett belőle, hogy az ágyban kötünk ki, és az a legijesztőbb az egészben, hogy egyre kevésbé érzem úgy, hogy ebben bármi kivetnivaló lenne.
Aztán pont akkor veti el a sulykot, amikor a legkevésbé számítok rá…
Fogalmam sincs, mi ütött belé, hogy a buli kellős közepén smároljon le. Ráadásul olyan hévvel, hogy egy pillanatra totál elfelejtem, hol is vagyunk, csak az térít magamhoz, hogy meghallom Craig hangját.
– Azt a kurva!
Kijózanodva tolom el magamtól Stephent, a szemében értetlenség csillog, én viszont csak zavart érzek, és menekülhetnékem támad.
– Hozok még egy kört – erőltetek magamra egy mosolyt, de még mielőtt válaszolhatna, otthagyom.
Igazság szerint nem tudom, mitől ijedtem meg ennyire. Nem attól, hogy mások megtudják, mi folyik köztünk, egyszerűen most tudatosult igazán, hogy ezt sürgősen be kell fejeznünk. Mielőtt annyira messzire jutnánk a barátságtól, hogy az visszafordíthatatlan lenne…
Mire visszaérek, Stephen nincs az asztalnál, Craig viszont olyan leplezetlen kíváncsisággal vizslat, hogy az már szinte kényelmetlen.
– Mi a fenét műveltek? – kérdezi, de nem akaródzik beismerni az igazat.
– Semmit.
– Az teljesen nyilvánvaló – feleli, és közelebb hajol. – Összejöttetek?
– Dehogy! – vágom rá felháborodva, mire felvonja a szemöldökét.
– Hát, nekem nagyon úgy tűnt…
Felsóhajtok, a levegővel együtt a frusztrációmat is igyekszem távozásra bírni, de nem sikerül. Igen, pontosan tisztában vagyok vele, mindez hogyan néz ki kívülről. Azt nem tudom eldönteni, hogy én minek lássam… és hogy Stephen vajon hogyan értelmezi.
– Matt?
Craig hangja nem sürgető, inkább aggódó. Megrázom a fejem, de nem hagy békén, és az igazat megvallva jólesik a törődése, csak épp nem tudok mit kezdeni vele.
– Mit műveltek? – teszi fel újra a kérdést.
– Nem tudom – vallom be, mire ezúttal ő csóválja meg a fejét.
– Nagyon vékony jégen táncoltok, ugye tudod?
– Persze – motyogom, és abban sem vagyok biztos, hogy egyáltalán hallja a zenétől.
– Legalább már értem, miért nem láttam mostanában senkivel.
Erre azért felpillantok, és elönt a pánik a szavak mögött megbújó utalástól. Idegesen túrok a hajamba, aztán meg sem várom a többieket, lehúzom az italomat. Craig közben csendben figyeli a gyötrődésemet, de nem szól semmit.
– Most viccelsz.
– Nem, Matt. Körülötted lóg, rá sem néz senki másra.
Na jó, ennek véget kell vetni, mielőbb.
– Én mondom, hogy Stephen…
– Ki ne mondd! – vágok közbe, mire Craig meglepetten elhallgat. Nem, ezt most végképp nem akarom hallani. – Csak kefélünk, és pont eléggé lefoglalom ahhoz, hogy ne kelljen mást keresnie – zárom rövidre a témát, Craig meg legyint.
– Akkor tartsd csukva a szemed.
Mérgesen hagyom ott. Azt tervezem, hogy leiszom magam, és felszedek valakit, mert azzal két legyet ütnék egy csapásra. Egy darabig úgy tűnik, sikerrel járok, aztán megjelenik Stephen, és meghiúsítja a szándékomat.
Hazaráncigál, de ezúttal nem veszekszem vele érte, csak szótlanul veszem tudomásul, hogy nem jött össze a kiugrás. Persze ez neki is feltűnik, és nem hagyja annyiban.
– Mi bajod?
Megvonom a vállamat, és nekilátok levenni a cipőmet. Nem vagyok biztos benne, hogy jó ötlet belemenni ebbe a beszélgetésbe, de Stephen nem veszi a lapot.
– Matty…
Felpillantok rá, aztán úgy döntök, nem érdekel, kérdőre vonom. Talán jobb lesz tisztázni, bármennyire nincs kedvem hozzá.
– Mi volt ez a műsor?
– Milyen műsor? – érdeklődik, de engem nem ver át. Pontosan tudja, miről van szó, látom az arcán, hallom a hangján, és különben is: ismerem.
– Tudod nagyon jól – felelem, és felegyenesedem. Most nincs kedvem a játszmáihoz.
– Most az a bajod, hogy nyilvánosan megcsókoltalak? – kérdezi óvatosan, mire nemet intek.
– Az a bajom, hogy úgy tettél egész este, mintha együtt lennénk.
– Egy csók volt! És mi bajod azzal, ha ezt hiszik?
Felsóhajtok. Igaza van Craignek, nagyon vékony jégen táncolunk. Próbálom úgy megfogalmazni, hogy ne legyek se sértő, se bunkó, és magamra se haragítsam.
– Az, hogy nem így van.
– Akkor minek nevezed azt, ami köztünk van?
– Hibának, amire rámehet egy barátság – szalad ki a számon. Stephen arcvonásai megkeményednek, és tudom, hogy megbántottam. Ha nem félnék a válaszától, rákérdeznék, hogy mégis mit akar tőlem.
– Én szeretem ezt a hibát – mondja furcsa hangsúllyal, majd a számra tapad.
Ezúttal minden teketória nélkül ledönt a lábamról. Öt perc nem telik el, de már csak nyöszörögni vagyok képes, majd végül engedem, hogy birtokba vegyen, és nem is bánom meg. Fogalmam sincs, honnan tudja ennyire, mire indulok be, de tökéletesen eltalál minden egyes érintést. Boszorkányos, ahogy a testemmel bánik. Ha a lelkemet is így meg tudná fogni, tökéletes lenne, de még csak meg sem rezdül bennem semmi…
Alapvetően nem szeretem az érzelem nélküli szexet, ebben a Lucasszal töltött idő csak megerősített. Stephennel azonban működik, mert iránta érzek, ha nem is szerelmet. És pont ez a gond. Rettegek tőle, hogy egy nap többet akar ennél, mert képtelen lennék megadni neki. Úgy tekintek rá, mintha a bátyám lenne, de az ember nem bújik ágyba a testvérével. Stephen nem épp romantikus típus, az viszont tiszta számomra, hogy velem hajlana arra, hogy megpróbálja. Na, ez az, amitől kitör a frász.


Túl sok szabadidőm van mostanában, amivel nem tudok mit kezdeni. Ilyenkor olvasok vagy játszom, de két hete rászoktam, hogy beülök az autóba, zenét kapcsolok, és céltalanul furikázok. Az egyetlen probléma ezzel, hogy közben egyfolytában gondolkodom.
Még mindig borzasztóan hiányzik Lucas. Hiába nyomunk le átkozottul intenzív meneteket Stephennel, utána mintha sokkal erősebb lenne bennem a hiány. Vágyom Lucas mosolyára, az ölelésére, a beszélgetéseinkre, és arra, hogy egyszerűen csak velem legyen. Nem találom magam nélküle, és erről biztosan nem csupán a megszokás tehet. Még mindig megdobban a szívem, ha azt látom, hogy elérhető a neten, és rossz, hogy nincs miért néznem napközben a telefonomat. Annyira gyorsan és könnyedén belopta magát az életembe, szinte észre sem vettem, már minden körülötte forgott. Hogyan szúrhattam el így?
A zene elhalkul, amikor fogadom a beérkező hívást. Stephen hangja betölti az autót.
– Szia, merre vagy?
– Kocsikázom.
– Azt hittem, már itthon leszel – feleli, és ebből tudom, hogy épp nálam van. Nincs kedvem hazaindulni, találkozni vele pedig még kevésbé. Igazából senkit sem akarok látni, de ha mondanám, akkor sem érdekelné. A fejébe vette, hogy kirángat a depressziómból, én viszont jobb szeretném, ha békén hagyna.
– Majd megyek.
–Siess! – mondja, és leteszi. A zene ismét megszólal, de pont Lucas egyik kedvenc dalára vált a lejátszó, én meg ingerülten kapcsolom el, miközben rákanyarodok a szokásos útvonalra.
Nem értem, miért fáj még mindig ennyire, hogy kidobott. Két és fél hónap telt el, és én továbbra is megveszek utána. Nem kellene már múlnia, halványodnia bennem a szerelemnek? Vagy azért van így, mert ő volt az első, akibe igazán beleszerettem?
Ő talán rég el is felejtett, csak én vagyok olyan hülye, hogy szüntelenül utána sóvárgok. Talán már mással múlatja az idejét…
Megszorítom a kormányt. Pocsék érzés elképzelni őt valaki mással, miközben én meg mit művelek? Befogtam búfelejtőnek a legjobb barátom. Pont azt, akire féltékeny volt…
Leparkolok a ház előtt, aztán ülök lehunyt szemmel hosszú percekig, a zenét hallgatva. Megpróbálom összeszedni magam, mire felmegyek, mert nincs kedvem pont Stephennek kiönteni a lelkemet. Megint. Talán ha határozottabban kiálltam volna amellett, hogy ne avatkozzon az életembe, nem itt tartanánk. Melyik az erősebb érzés: a barátság vagy a szerelem?
– Már kezdtem aggódni – fogad Stephen az előszobában, én viszont megvonom a vállamat, és a cipőfűzőmnek szentelem a figyelmemet.
– Nem volt miért.
– Mostanában eléggé bezárkóztál – mondja, erre viszont nem tudok mit felelni, inkább ráhagyom.
– Lehet.
– Mi a baj, Matty? – kérdezi, miközben közelebb lép, hogy megcsókoljon. Elhajolok előle, és a konyha felé indulok.
– Semmi – vetem oda félvállról, de igazság szerint nem számítok rá, hogy ennyivel beéri. Nem is Stephen lenne, ha ilyen könnyen lerázhatnám.
– Miért hazudsz?
Két szó, mégis katalizátorként hat, belobban bennem az első szikra. Mérgesen fordulok vissza, Stephen pedig meglepve torpan meg.
– Mert téged úgysem érdekel, mit érzek.
– Ez nem igaz!
Lehunyom a szememet, tényleg próbálok nem veszekedni vele, pedig lehet, hogy az lenne a megoldás. Rázúdítani évek haragját és elkeseredettségét.
– Akkor is érdekelt, mikor képes voltál elmarni mellőlem mindenkit? – sziszegem, Stephen pedig idegesen megnedvesíti az ajkát. Nem válaszol azonnal, az is meglep, hogy egyáltalán reagál valamit.
– Nem akartalak bántani.
– Nem? – kérdezem dühösen. – Akkor mégis mi volt a kicseszett célod, hm?
Nem néz a szemembe, csak álldogál némán, én meg feladom.
– Hagyjuk.
– Sajnálom.
– Hát persze.
– Nem gondoltam, hogy ennyire belezúgtál. Nem volt hozzád…
– Be ne merd fejezni a mondatot! – vágok a szavába, mire döbbenten hallgat el. Ezúttal nem kapja el a tekintetét, elszántan bámul rám, és attól tartok, most tényleg nagyon túlmegy a határon.
– És mi lesz, ha kimondom? – kérdezi közelebb lépve. – Eltöröd az orrom? Most már erre gerjedsz? Ezzel fogott meg?
Berobban bennem a második szikra. Igazság szerint nem tudom, mit tervezek, nem akarom megütni, de esélyem sem lenne rá, mert gyorsabb. A falnak lök, satuba fogja a két kezemet, de csak annyit érek el a szabadulási kísérlettel, hogy felüvöltök a fájdalomtól, amikor kicsavarja a bal karomat. Ez magamhoz térít, de a következő pillanatban Stephen az ajkamra mar, ezzel az összes dühömet átfordítva. Az érintéseinkben csupa indulat tombol, és ez megrémít. Elereszti a karomat, én viszont arra használom a szabadságomat, hogy eltoljam magamtól.
– Elég! Így nem…
– Megadom, ha ezt szeretnéd.
Zihálok. A kezemet továbbra is a mellkasán tartom, pedig nem mozdul, nem próbálkozik újra. Bele sem merek gondolni, milyen irányba indultunk el, csak azt tudom, hogy ez így nem jó. Stephen is rájön, hogy vakvágányra futott, mert mentegetőzni kezd.
– Sajnálom, elvesztettem a fejem.
Bólintok, de továbbra sem pillantok rá. Most nem akarom tudni, hogyan néz rám.
– Én is.
Óvatosan visszakúszik a keze az arcomra, és én nem lököm el.
– Még mindig? – kérdezi.
– Igen.
– Matty… – sóhajtja, mielőtt megcsókol. Ezúttal csupa lágyság, vigaszt találok benne, és belekapaszkodok. Nem kellene, de nem bírok ellenállni. A falnak dőlök, Stephen pedig a nyakamra hajol, közben a nadrágomat gombolja, és innentől nem is érdekel semmi más. Nem akarok gondolkodni…




Hozzászólás: 10
Nyomtatóbarát változat LAN_NEWS_24


Hozzászólás
Vékony jég 14. fejezet Éda 22 ápr : 21:54 Válasz erre
Hozzászólás: 19

Regisztrált: 13 febr : 11:24
Szia,
bocsáss meg ha kicsit zavaros és kusza lesz, amit írok. Elég húzós napok állnak a hátam mögött és sajnos ez nem a jó fajta pörgés volt. Inkább egy véget nem érős földrengésnek mondanám, ahol folyton eltűnik a lábad alól a talaj. Totál széttrancsírozva érzem magam, DE imádtam ezt a fejezetet. Kérdéssel indítottál. Ezt vártuk-e. Én egyértelműen igen (az első fejezet óta, azt hiszem). Minden annyira valóságos volt.

Bár zűrös hetem volt néha eszembe jutott a történet (figyelem elterelésnek is jó volt néha). Végül rá kellett jönnöm, hogy már nem haragszom Mattre, de a megbocsájtás elég erős kifejezés lenne. Ebben a fejezetben viszont szerettem nagyon! Vagy csak megértettem?
Próbáltam lelkiekben felkészülni a Matt-Stephen párosra hiszen ilyen irányba kanyarodtunk és lehet maradunk is ezen az úton, így próbáltam magam szoktatni a gondolathoz (hiszen nem pörgethetem át mindig, amit írtál), de folyton ott kattogott az agyamban a mi van ha... (az a bizonyos remény, amit nem tudok befolyásolni)
Megértem Matt érzéseit. Ha kiveszik a lábad alól a talajt KELL valaki, KELL aki megfog és megtart! Értem a vágyat is ami ilyenkor fellobban még ha szíved nem is. És ilyenkor minden mindegy. Az sem számít ha később nagyon megbánjuk.
És HA tényleg nem szerelmes (legalábbis Stephenbe), akkor persze, hogy vissza a karja kapni idővel a barátját és az, hogy a másiknál bekavarnak az érzések dühítő tud lenni.
Megértem azt is, hogy a vakot szeretné játszani egy ideig Stephen érzéseivel kapcsolatban. Néha a saját nyomorunk miatt önzőek vagyunk. Szerintem ez emberi, persze ez nem kifogás vagy mentség rá. (Ezzel a sok csapongással lehet nem is mondtam Neked semmi újat)

Azt, hiszem hamarosan Stephen világa is felfordul. Szurkolok, hogy ne vesszen el benne. Igaz csak a barátságuknak, de annak nagyon. Bár fogalmam sincs, hogy innen van e visszaút. Biztos nehéz viszonzatlanul szeretni. Gondolom felőrli az embert egy idő után. Egy kicsit meg is ijedtem a végén, hogy erőszakos lesz Mattel. Örülök, hogy ez nem történt meg.

Szerettem, ahogy Matt Lucasról beszélt. Jól esett a szívemnek, de nem emiatt imádtam ezt a fejezetet (bár hazugság lenne ha azt mondanám nem játszott benne egy kicsi szerepet). Hiányzik Lucas :(

Egyetlen dolgot nehezményeztem: Craig! Ennyi??? Komolyan? Mi van a párjával, együtt vannak még? Jóóó, tudom ez most nem róla szól, de ennyi? Ilyen nyúlfarknyi szerepet kapott? Anno írtam, hogy szurkoltam, hogy összejöjjön Stephennel, de ebben nem játszott más szerepet csak, hogy Craignek jó legyen és most megvolt az álompasi egy éjszakára ráadásul most kapcsolata is van :D
Ne mááár csak egy kicsi morzsát, egy elhintett információt, hogy az élet nem is olyan vacak vagy hogy megéri a sok szenvedés :D

Szép hétvégét! Remélem jó volt a családólas és tudtál kicsit pihenni is az ünnepek alatt :)




Válasz: Vékony jég 14. fejezet Tira 23 ápr : 21:00 Válasz erre
Hozzászólás: 10

Szia,

Ugyan nem nekem szólt a kommented, de muszáj írnom neked. Pár hete (része) már bennem van, mert annyira jó, hogy te is szereted Lucast, és hogy neked is hiányzik, hogy muszáj elmondanom. Örülök, hogy nem vagyok vele egyedül :D Az igazság az, hogy én végig neki szurkoltam :) De hát Stephen nem fért a bőrébe…
A másik meg, hogy én is lobbiztam azért, hogy Craig kapjon egy rendes mellékszálat egy rendes pasival :D De hát nem kaphatunk meg mindent, amit szeretnénk ;)
Jólesik a történet mellett a kommentjeid is olvasni, mert sok mindent hasonlóan látunk :)

Üdv:
Tira



Válasz: Vékony jég 14. fejezet Ariana 24 ápr : 23:15 Válasz erre
Hozzászólás: 223

Szia!

Bocsi, ez meg egy fáradt válasz lesz :D
Remélem, azóta azért kicsit lazább a helyzet nálad. :)
Örülök, hogy valóságosnak érezted. Annak pedig még jobban, hogy megérted Mattet. (Azért remélem, a megbocsátásig is eljutunk, egyszer. :) ) Azt hiszem, nagyon jól átlátod a helyzetét. Matt sodródik, próbál nem gondolkodni, ugyanakkor ott zakatol benne, hogy talán irtó nagyot hibázik, mégsem képes megállni a lejtőn. Lejtő? Ebben az esetben jó kérdés, mi az irány.
És igen, jól látod, nagyon felfordul, sőt már fel is fordult a világuk. Kérdés, hogy jó vagy rossz irányba haladnak. És igen, kérdés, van-e visszaút. Na de hová vissza? :)
Ígérem, Craigről lesz még szó. :)
Egyenesen szégyellem, hogy ennyit tudok csak reaglni, miközben megint milyen szép hosszú kommentet kaptam. Ne haragudj, kérlek.

Ariana



Vékony jég 14. fejezet Ariana 24 ápr : 23:16 Válasz erre
Hozzászólás: 223

És azt külön köszönöm, hogy hiányolod Lucast :) Nekem is hiányzik, bár én ezt a részét is szeretem a regénynek. :)



Vékony jég 14. fejezet amani 02 máj : 09:06 Válasz erre
Hozzászólás: 29

Regisztrált: 11 márc : 12:14
Sziaaa!
Kezdek kétségbe esni!!! Megírtam a komit, de nem küldi el!!!


Válasz: Vékony jég 14. fejezet Ariana 02 máj : 09:09 Válasz erre
Hozzászólás: 223

Szia!

Na, ez érdekes o_________O Mit ír ki hibának?



Vékony jég 14. fejezet amani 02 máj : 09:17 Válasz erre
Hozzászólás: 29

Regisztrált: 11 márc : 12:14
Hát épp ezaz! Nem ír ki semmit! Látszólag elmegy, de mégsem. Bejön a feji, de csak félig és semmi se le, se fel nem tudom mozgatni. Igaz, hogy telóról írok, de ez már nem az első eset. Megfordult a fejemben, hogy esetleg hosszúnak találja, de szerintem írtam már hosszabbat is, mégis átment!
Kimásoltam. Be kell csak illeszteni és küldhetném is. Még jó, hogy előre látó voltam! Esetleg üzenetbe valahová más hova?


Válasz: Vékony jég 14. fejezet Ariana 02 máj : 09:20 Válasz erre
Hozzászólás: 223

Szia!
Lehet, hogy a dizájn nem kompatibilis telefonnal? Nem tudom :( :(
Esetleg küldd itt üzenetben, ha azt engedi, és kirakom én :)



Vékony jég 14. fejezet amani 02 máj : 09:36 Válasz erre
Hozzászólás: 29

Regisztrált: 11 márc : 12:14
Nem adom fel! Most már csak azért is megírom még 1x és elküldöm, hátha sikerül! Bár már ugyanazt nem tudom megírni, de igyekszem visszaemlékezni!
Szóval:
Annak ellenére, hogy tudom, hogy fent van a következő feji, most azért se olvasom el, hanem először ide írok komit, bár az igazat megvallva kíváncsi vagyok rá, hogy folytatódik tovább.
Nézd el nekem ezt a rizsázást, de próbálom összeszedni a gondolataimat! Hidd el nálam ez nagy szó, hogy nem tudom, hogy mit írjak!
Először is Matt, hát ahogy a szavaiból kivettem még mindig nem zárta le igazán a Lucassal való kapcsolatát, és amíg ez nem sikerül, addig nem tud nyitni az új felé. Én elhiszem, hogy totálisan megzavarodott, de ez nem jó Neki sem és Stephennek sem. Stephen is egy nagy kérdőjel a Számomra, hiszen még mindig nem mondta el Mattynek az érzéseit, de lehet, hogy ez jobb is így, mert akkor Matty még jobban beijedne! Remélem azért hamarosan béke lesz a paradicsomban! :)
Kérdésedre válaszolva, valahogy megérzés, hogy nem tűnt még el végleg Lucas. Olyan fogsz még Te meglepetést okozni hangulatom van! Na megyek olvasni a következő fejit! Furkássza az oldalamat rendesen, hogy mi jön még ezután! De remélem megmarad, vagy inkább lesz Matty Stephen páros!


Vékony jég 14. fejezet amani 02 máj : 09:38 Válasz erre
Hozzászólás: 29

Regisztrált: 11 márc : 12:14
Igen! Örömtáncot lejtek! Ééés most végre megyek elolvasni a következő fejit!


Hozzászólás küldése
Tárgy
Felhasználónév:
Hozzászólások:

Üdvözlet
Felhasználónév:

Jelszó:




Adatok megjegyzése

[ ]
[ ]
Online
vendég: 4, tag: 0 ...

legtöbb 253
(tag: 2, vendég: 251) - 26 jún : 22:01

Tagok: 916
Legújabb tag: Marischka11
Az utolsó látogatásod óta történt változások

news
Nincs újdonság
download
Nincs letöltés
members
Nincs Tag
links_page
chatbox_menu
Nincs chatbox üzenet